Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Hulljon a férgese”: fenyegető üzeneteket kap a Magyar Szociális Fórum, mert nyilvánosságra hozták, hányan fagytak meg idén télen

Ez a cikk több mint 5 éves.

Tavaly ősztől idén márciusig a Magyar Szociális Fórum adatai szerint 200 ember halt meg kihűlés következtében. 53 százalékuk a szabad ég alatt, illetve kórházban halt meg, 47 százalékuk pedig fűtetlen lakásokban. A tél legfiatalabb áldozata egy csecsemő, a legidősebb pedig 93 éves volt.

Azt tudjuk, hogy a magyar kormány minden erejével azon van, hogy eltitkolja, hány ember hal meg telente a hideg miatt. Lázár János pedig egyenesen azt állította nemrég, hogy nem az állam felelőssége gondoskodni arról, hogy ne fagyjanak meg emberek.

Arra azonban nincs magyarázat, hogy az adatokat közzétevő Magyar Szociális Fórumot kik és miért fenyegetik meg, miután mégis nyilvánosságra hozzák az általuk ismert adatokat.

Márpedig ezt történt: az MSZF közleménye szerint fenyegető hangvételű hívásokat és üzeneteket kaptak tegnap amiatt, hogy tájékoztatták a közvéleményt a március végéig bekövetkezett 200 fagyhalál esetről, és annak a véleményüknek hangot adtak, hogy a jelenlegi társadalompolitika sikertelenül próbált véget vetni az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalálnak.

Többnyire névtelen hívásokat kaptak, amelyekben a telefonálók „hazugságnak”, „gyalázatos firkálmánynak”, „liberális maszlagnak” minősítették a kihűléses halálesetekről szóló beszámolót, és „hazaárulónak” nevezték az emberjogi fórumot azért, mert „akkor támadja a kormányt, amikor az a hazát védi a migránsokkal szemben.”

Az egyik vádaskodó „nemzetbiztonsági kérdésnek” minősítette az NSZF beszámolóját, amikor – mint mondta – a kormánynak az ország megvédése a legfontosabb feladata a külföldi betolakodóktól, a „szociális szempont pedig tizedrangú kérdés”. Úgy vélte, azzal, hogy az MSZF a bérből és fizetésből élők, a nélkülözők, a szegények és nyomorgók pártját fogja, gyengíti a nemzeti érdeket és veszélyezteti Magyarország függetlenségét és jövőjét.

Voltak, akik „hulljon a férgese” megjegyzéssel illették a fagyhalál áldozatait, egy betelefonáló pedig úgy vélte, „ugyanott a helyük, ahol a Duna-parti cipőknek”.

Sosem lehet elégszer elmondani: a 21. században felfoghatatlan, hogy emberek azért halnak meg, mert nem tudják fűteni az otthonukat, vagy mert az utcán kénytelenek élni. A szociális szempont sosem lehet tizedrangú kérdés.

Fontos, hogy a magyar közvélemény is értesüljön ezekről az esetekről, a pontos adatokról – ha másért nem, akkor azért, mert a pőre számok mögött embertársaink élete, tragédiája húzódik, akik azért haltak meg, mert a magyar állam nem gondoskodik megfelelően az elesettekről, nem segít a szegénységben élőkön, bünteti és magukra hagyja őket.

És valóban: a magyar kormány mindeközben nemlétező ellenségek ellen vív harcot, milliárdos kampányokban.

Az azonban az állam feladata és felelőssége, hogy állampolgárainak jólétéről gondoskodjon – a jelenlegi szociálpolitika és lakáspolitika azonban nem a szegénységben élők számára nyújt kedvezményeket és segítséget, hanem a módosabbakat támogatja. Így fordulhat elő, hogy tömeges kilakoltatások során családok kerülnek utcára, hogy telente nincs elegendő tűzifája a rászorulóknak, hogy megfizethetetlenné váltak az albérletek, hogy üresen állnak önkormányzati lakások (hacsak nem barátilag adják ki őket), és így tovább.

A kihűlés elsősorban az időseket, a betegeket, a gyerekeket veszélyezteti. És a hajléktalan embereket. És a szegénységben élőket, akiknek nincs pénzük arra, hogy megfelelően fűtsék az otthonaikat (ennyit a nagy rezsicsökkentésről).

Idén télen 200 ember fagyott meg Magyarországon. Az ő életüket nem mentette meg a kormány Brüsszellel vagy éppen Sorossal vívott harca. Mert ezekkel a szóvirágokkal nem lehet fűteni.

(Címlapkép: Pixabay.com)