Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

6,2 millió forintra büntette a Tv2-t a Nemzeti Választási Bizottság

Ez a cikk több mint 6 éves.

Több, mint hatmillió-kétszázezer forint büntetést szabott kit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) mai ülésén a kormánypárti Tv2 kereskedelmi televízióra, amiért az elmúlt hónapban a Mokka c. reggeli közéleti, és néha politikai témákat is tárgyaló műsorában szinte kizárólag a Fidesz-KDNP politikusai kaphattak szót, mivel a tévé ezzel megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a kampányidőszakban – értesült a Mérce.

Mai ülésén az NVB úgy döntött, az Andy Vajna tulajdonában álló tévé műsorától bekért, február 19., tehát a kampány kezdete óta sugárzott műsorszámainak felvételei alapján a csatorna szerkesztői megszegték a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapelvének, ezért pedig felelősséget kell vállalniuk, és ezért szabtak ki rájuk büntetést.

A panaszt emelő Jobbik rövid közleményben reagált a döntésre, melyben hangsúlyozottan szóvá teszik, hogy eddig egyszer sem hívtak be a pártjukból politikust a kampányidőszakban a műsorban, pedig mind a Jobbikról, mind pedig miniszterelnök-jelöltjéről, Vona Gáborról számos súlyos állítást tettek a műsorban de reakcióra egyszer sem adtak lehetőséget, miközben a kormánypárt képviselői több tucatszor fejthették ki véleményüket, és ismételhették el kampányüzeneteiket.

Most, hogy az NVB is megállapította a Tv2 mulasztásait, és a párt szerint:

Andy Vajnáék kénytelenek lesznek ezután teret adni az igazságnak, és be kell hívniuk a Jobbik képviselőit a reggeli műsorukba.

Március 17-én az NVB hasonló határozatban egymillió forintra büntette a közmédiát is, mivel a kormánypárti túlsúly ott is kirívóan magas volt, ekkor az M1 hírcsatorna elkezdte rohamléptekben 5-5 percben behívni az ellenzéki pártok egy-egy képviselőjét.

A jelenlegi határozat ellen a Tv2-nek természetesen van módja fellebbezni, és egy esetleges későbbi bírósági döntés még a büntetés összegét is csökkentheti.

(Címoldali kép: Németh Szilárd, Facebook)