Március 11. éjjelén Benoît Ducos hegyi mentő egy önkéntes társával járja a környéket, az olasz-francia határ mentén, és a Montgenèvre hágónál találnak egy négytagú családra, akik sok más társukhoz hasonlóan gyalogosan próbáltak átkelni a hegyeken, hogy francia földre jussanak. Két kisgyerek, 2 és 4 év körüliek, és szüleik bőröndökkel gyalogolnak, a határ innenső oldalán, a téli viharban. Az anya 8 és fél hónapos terhes, teljesen kimerült, egy lépést sem tud tenni az önkéntesek szerint, ezért Ducos úgy dönt, elviszi a legközelebbi kórházba.

Az úton a nőnek megkezdődnek a fájásai, miközben az autót vámosok állítják meg, és Ducos sürgetése ellenére nem engedik őket tovább, legalább egy órán keresztül. Végül mentőt hívnak az asszonyhoz, a család másik 3 tagját pedig visszaszállítják Olaszországba; miután a baba megszületik a kórházban, ez utóbbi külön kérésére hozzák vissza a többieket az anya mellé.

Legalábbis ez az önkéntesek verziója, amelyet állítólag sms-kkel is alá tudnak támasztani. A prefektúra szerint a hivatalos szervek gyorsan és szabályosan, emberséggel és törvénytisztelően jártak el, a család elszállítására pedig nem került sor.

Akárhogy is történt, az tény, hogy március 14-én Ducost beidézik a rendőrségre, kihallgatják, majd eljárás indul ellene, elméletileg 5 év börtönt és 30 ezer eurós büntetést kockáztat.

Az utóbbi időszakban újra megsokasodtak a hasonló eljárások „szolidaritás bűntette” miatt Franciaországban. A köznyelvben így emlegetett bűncselekmény még egy 1945-ös törvényre vezethető vissza, és elvben azokra vonatkozik, akik direkt vagy indirekt módon segítik, hogy egy külföldi szabálytalanul lépjen az országba, vagy ott tartózkodjon, illetve helyzetet változtasson.

A törvény e passzusa ellen a kilencvenes évek közepén indult először kampány, ekkor született maga a „szolidaritás bűntette” kifejezés is. Ekkortájt erősödött fel a „papírok nélküli” azaz érvényes tartózkodásival nem rendelkezőket segítők mozgalma, és egyre gyakrabban vonták őket felelősségre a fentiek alapján.

A kampány második hullámára Nicolas Sarkozy elnöksége alatt, 2007 után került sor, amikor a rendőrség újra gyakrabban zaklatta a francia aktivistákat (egyes esetekben akár meztelenre vetkőztetve őket, intim testrészeik átkutatásával stb.)

Bár a legutóbbi szocialista kormány ígéretet tett a törvény e kitételének  eltörlésére, ők is csak újabb kivételeket raktak inkább hozzá. Így pl. a szóban forgó külföldiek autóban való szállítása a fenti tételekkel büntethető lehet, kivéve, ha életmentő akcióról van szó.

Az utóbbi években számos hasonló per indult, egyesek nagyobb médianyilvánosságot is kaptak, és a mostani eset környéke, a Provence-Alpok- Azúrpart régiója a „szolidaritási bűnözés” egyik kiemelt területe lett.

Elsősorban azért, mert az olasz határ lezárása, pontosabban a rendszeres ellenőrzések 2015 novemberében történt visszaállítása óta, egyre többen próbálják meg szabálytalanul átlépni a határt. A régió politikai vezetése elzárkózik attól, hogy a bizonyos esetekben, pl. ha kísérő nélküli kiskorúakról van szó, törvényesen is előírt befogadó szolgáltatásokat létesítsen, vagy bővítse a már meglévőket.

Ezért idővel a helyi lakosság kezdett szervezkedni, civilek, magánszemélyek, segítő szervezetek – köztük a hegyi mentők, síoktatók és túravezetők egyesületei is több ízben demonstráltak azért, hogy az állam ne hagyja cserbe ezeket az embereket sem.

Hiszen rájuk is érvényes a hegyekben, veszélyben, mostoha időjárásban errefelé alapszabálynak számító szolidaritás. Mások azt próbálják elérni, hogy az állam tartsa be saját törvényeit, és tegye lehetővé, hogy a francia területre jutottak beadhassák menedékkérelmüket – de néha ezért is feljelentés jár (az Amnesty egyik veterán vezetőjének pere februárban kezdődött Nizzában).

A helyi segítők szerint már többször előfordult, hogy terhes nőket toloncoltak vissza, akár éjjel is a határon, ahogy az is gyakori, hogy motoros rendőrök üldözik a hóban az átjutott migránsokat.

A helyzet hasonló a többi olyan területen is, így pl. Párizsban vagy Calais környékén, ahol állami infrastruktúra hiányában feltorlódik a probléma. Ezeken a területeken a hatóságok szisztematikusan alkalmazzák a repressziót, és olykor erőszakot is a külföldiekkel szemben, és hasonló eljárásokkal próbálják meg elrettenteni a velük szolidáris polgárokat.

A mesterterv egyelőre nem igazán járt sikerrel: miközben a migránsok-menekültek száma nem csökkent, az őket támogatók egyre szervezettebbek.

Sőt, úgy tűnik, ez az a téma, amely az első komolyabb válságot okozza Emmanuel Macron köztársasági elnök pártjában, ahol egyesek valóban elhitték, hogy Franciaország ezentúl példát fog mutatni emberségből és törvénytiszteletből.