Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy kamupárt azzal bukott le: a Fidesz ajánlásait másolhatták le nekik

Ez a cikk több mint 6 éves.

Zuglóban nem vették nyilvántartásba a Lendülettel Magyarországért nevű párt elnökét, a volt szocialista miniszter Lévai Katalint, mint egyéni jelöltet. Lévai maga kérte saját ajánlásainak fokozott átnézését, mert csalásra gyanakodott, mivel állítása szerint többször is aláírtak neki a Fidesz képviselői. És igaza lett, csak nem ebben az ügyben.

Ahogy az Index írta: „27  esetben tételesen egyezik az ajánlások sorrendje a Fidesz-KDNP-s jelölt és Lévai Katalin ajánlóívein.” Ebből arra lehet következtetni, hogy vagy Lévai, vagy a Fidesz lemásolta a másik jelölt ajánlásait.

Ellenben a zuglói választási bizottság határozata arra is utal, hogy a választók nem saját kezűleg írták alá Lévai íveit. Így végül nem vették nyilvántartásba a jelöltet, mivel nem érte el az induláshoz szükséges 500 darab érvényes ajánlást.

Tegnap írtuk meg a Slejm videójára hivatkozva, hogy a Lendülettel Magyarországért párt kamupártnak tűnik. Nincs honlapjuk, és a párt állítólagos aktivistái semmit se tudnak mondani arról, hogy mi a párt programja, aminek dolgoznak.