Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kamupártot fogtak Gulyás Mártonék Kaposváron

Nyomába eredt Lévai Katalin új mozgalmának, a Lendülettel Magyarországért! pártnak a Slejm Youtube-sorozata. Gulyás Márton arra volt kíváncsi, pontosan mit is képvisel, és miféle helyi beágyazottsággal rendelkezik az alig két hónapos mozgalom Somogyban.

Lévai Katalin volt MSZP-s EP képviselő néhány hete jelentette be a Lendülettel indulását az április 8-i választásokon. Ellenzéki kedélyeket főleg azzal borzolt, hogy az MSZP-Párbeszéd számára esélyes, billegő körzetekben (pl. a 18. kerületben, Kunhalmi Ágnes ellen) indítanak ők is jelöltet, hátha el tudnak vinni jelentékenyebb arányú szavazatot, amely esetben a Slejm szerint ezeken a helyeken is a Fidesz-KDNP jelöltje győzne.

A pártról azonban nyilvánosan szinte semmit nem lehet kideríteni, az elnökségi tagok nevén kívül. Még egy központ cím sem szerepel ugyanis honlapjukon, csak egy rövid program, és egy postafiókcím.

A kaposvári piacon valóban össze is futnak Fiatalos Árpáddal és néhány aktivistával, akik azonban nagyjából semmit sem képesek elárulni a pártról. Gulyás kitartó kérdezősködésének is nagyjából annyi eredménye van csupán, hogy egy István nevű ember telefonon feloszlatja a kaposvári piacra kitelepült aláírásgyűjtőket, három pesti aktivistát pedig autóba raknak és elvisznek. Ezek után maga a jelölt is elismeri Gulyásnak, valójában sohasem találkozott a párt vezetőségével. Arra a felvetésre, hogy ez valójában egy alig létező, kamupárt, csak annyit reagál,

ő bízik benne, hogy nem így van.

Megszólal még a videóban egy Kunovics Rezső nevű illető is, aki a párt opertaví igazgatójaként ismert. Kunovics elmondása szerint nem gondolkodnak visszalépésekben, és a párt honlapjára sem annyira fontos feltölteni az elérhetőségeket, mert “nem nagyon nézegetnek honlapokat” az emberek.

A párt egyébként valóban nem elsősorban online van jelen, hanem például a 18. kerületbe is szétküldött információs újságaikkal, amelyekben Lévai Katalin “igazi baloldali alternatívát” ígér a választóknak a jelenlegi parlamenti ellenzékkel szemben.

A stáb később sikeresen megtalálta Földényi Györgyöt, aki ugyancsak vezetőségi tag, a Lendülettel minden jel szerint titkos pártszékházánál a Városligeti fasoron. Gulyás Márton vele ül le végül beszélni, miután Lévai Katalin pártvezető végül kihátrál a megígért interjúból.

Földényi az interjú során ragaszkodik ahhoz, hogy “joga van párttal elindulni” midnenkinek, és joga van a legjobb eredményre számítani. Szinte azonnal hozzá is teszi azonban, hogy

ha már 1%-ot elérnek országosan, jár nekik is az állami támogatás.

A spontán leszervezett interjú végül kicsit elfajul, perrel való fenyegetés lesz a vége.

Olvass tovább!