Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Együtt is részt vesz a március 15-i közös ellenzéki tüntetésen!

Az Együtt hétfői elnökségi ülésén döntött, a párt elfogadja Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének meghívását és részt vesz a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös, március 15-én, 15 órától a Fővám téren tartandó ellenzéki megemlékezésen.

Az Együttnek egyébként közel 50 egyéni választókerületben lesz jelöltje, jelentette be hétfőn délután Szigetvári Viktor – a párt 15 megyében állít jelöltet.

A párt választmánya arról is döntött, hogy Szabó Szabolcs, Csepel-Soroksár körzetének országgyűlés képviselője fogja elmondani a párt ünnepi beszédét. Ez a döntés azért is fontos, mert Szabó Szabolcs 2014-ben megverte ebben a körzetben Németh Szilárd rezsibiztost, de az MSZP most Bangóné Borbély Ildikót akarja itt indítani.

A tüntetésre Karácsony Gergely egyébként meghívta az LMP-t, és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert is. A zöld párt elutasította a meghívást, míg Márki azt mondta, akkor megy el, ha Vona Gábor és Szél Bernadett is felszólal majd a színpadon.

Olvass tovább!