Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elhalasztotta a Fidesz a gyermekes családok kilakoltatása elleni törvényjavaslat tárgyalását

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Város Mindenkié Csoport (AVM) vasárnap tartott sajtótájékoztatót a jogtalan kilakoltatásokról elhíresült Bihari utca 8/C előtt, ahol 4 ellenzéki párt is képviseltette magát. Az Együtt, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd elköteleződését fejezte ki az önkormányzati bérlakásokból való elhelyezés nélküli kilakoltatásokat megállítása mellett.

A pártok az AVM-mel közösen kidolgoztak egy törvénymódosító javaslatot, amit hétfőn az Országgyűlés elé terjesztettek. Ennek értelmében előírnák, hogy a települési önkormányzatoknak legyen kötelező elhelyezést biztosítani a kilakoltatással fenyegetett, vagy lakhatásukat elvesztett helyi családoknak, illetve az önkormányzati bérlakás és a lakáshiteles ügyekben már a kilakoltatás bírósági elrendelését is megtiltanák abban az esetben, ha az a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

Az AVM-nek meggyőződése, hogy a lakhatás alapvető emberi jog.

Az állam kiemelkedően fontos feladata, hogy megelőzze a hajléktalanságot, senkit, gyermekes családokat pedig főleg nem szabadna kilakoltatni.

Az önkormányzati törvény értelmében a helyi önkormányzatok feladata, hogy a hajléktalanság megelőzését biztosítsák, a gyermekvédelmi törvény pedig 20 éve kimondja, hogy gyerekeket kizárólag anyagi okok miatt nem szabad a családjától elszakítani. Ennek ellenére ez rutinszerűen és rendszeresen megtörténik, így a leginkább bajban lévő családoknak éppen azoktól az állami szervektől kell félniük, amelyek egyébként az ő védelmükre volnának hivatottak.

Az AVM ma a Parlament előtt várta a Házbizottság döntését, ami végül nem született meg. Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője elmondta, a Fidesz frakció ma kezdi 3 napos ülését, ezért hétfő délelőttre halasztották a döntést, türelmet kérnek.

Tehát máris 5 nappal eltolták a döntést, míg a téli kilakoltatási moratórium (azaz tömeges kilakoltatások) választások utánra halasztását egy hét alatt fogadták el.

A tavaszi ülésszak rövid, így ha nem fogadják el a gyorsított eljárásban való döntést, az új törvény nem léphet érvénybe a téli kilakoltatási moratórium lejárta előtt, így ha törvénymódosításra is kerülne sor, akkor is megkezdődnének a kilakoltatások. A parlamenti többség azonban már rengeteg jogsértő, a társadalomra káros, vagy felesleges törvényt fogadott már el rövid idő alatt,

ezért az AVM úgy gondolja, csakis a politikai szándékon múlik, hogy elfogadják-e a törvénymódosító javaslatot.

Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja szerint az Orbán-kormány 8 évig nem tett semmit a kilakoltatások ellen, most pedig szerzett magának 5 nap gondolkodási időt. Elgondolkodhatnak, hogy – ha nem is a lelkiismeretük – legalább a kampányidőszak miatt tisztelnek-e bármit is abból, amit a családok évéről és a keresztény értékekről mondanak.

Orbán Viktor szerint Magyarország nem a kilakoltatások országa – hétfőn kiderül, eszerint döntenek-e.