„Folytatom a háborút, és mindenkit kibaszok” – ez talán egy kevésbé ismert, de meglehetősen sokatmondó részlet azon interjúk sorából, amelyek néhány röpke óra alatt teljesen új röppályára állították 3 évvel ezelőtt, 2015. február 6-án Simicska Lajost.

Az azóta csak G-napként emlegetett csütörtökön valami végleg elpattant minden közbeszerzések urának a lelkében, és viharos gyorsasággal újraszabta médiabirodalmát, majd elment szánkózni.

Talán sosem fogjuk megtudni, hogy pontosan mi történt azon a napon, ami miatt Simicska Lajos egyik pillanatról a másikra megszakított egy több mint 20 éves múltra (és számos kétes ügyletre) visszatekintő kapcsolatot a Fidesszel.

Az viszont biztos, hogy az „Orbán egy geci” kijelentés beírta magát a popkulturális nagyszótárba, és mindenki izgatottan leste, hogy vajon a nagy Simicska-Orbán háború meddig fajul.

Egy dolgot így, három év elteltével szinte bizonyosan kijelenthetünk: bár mindenki arra várt, hogy az amúgy sok mindent meglebegtető Simicska majd jól ráhúzza a vizes lepedőt Orbán Viktorra és pártjára, ez a mai napig nem történt meg, és egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy pont az egykori mutyikba nem csak belelátó, de azokból a sápot alaposan (például a Közgéppel) is lehúzó oligarcha bármit is mondani fog.

Simicska számára az elmúlt három év hozott jónéhány veszteséget: az egykor közbeszerzési ügyekben verhetetlen Közgépet mára jóformán teljesen kiszorították a pályázatok környékéről, a jó Lajos embereit pedig módszeresen vadászták le és ebrudalták ki a kormányközeli állásokból (a NAV-tól az MVM-en és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn át a fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné leváltásáig hosszú volt egyébként ez a névsor).

Az is biztos, hogy igazán a médiapiaci viszonyok is a G-nap után fajultak el, amikor a Fidesz immár gátlástalanul kezdte el felzabálni vagy kivéreztetni a vidéki és országos lapokat (köztük a Népszabadságot is), míg Simicska a megmaradt portfólióját teljesen kormányellenesre fazonírozta.

Nyilván nem kell Simicskát siratni, hiszen ha valaki, akkor ő például rengeteget tett azért, hogy (plakátjaival és médiafelületeivel) segítse a Fidesz térhódítását és a közvélemény leuralását. Így viszont különösen ironikus, hogy sokan a nagy szakítás után benne kezdték el látni a sajtószabadság egyik élharcosát. Ami viszont sosem lett.

Az igazi érvágás (és egyben a leglátványosabb is) pedig a plakáttörvénnyel köszöntött be, amit lényegében azért nyomott át a Fidesz, méghozzá erőből, hogy az utcákról eltüntesse a Simicska-plakátokat.

Simicska Lajos az elmúlt három évben persze nem tétlenkedett, átigazolt a Jobbik mellé, jóval kevésbé rejtett emberként, mint ahogy a Fidesz mögött állva tolta a szekeret, megmaradt plakátjain rendre feltűnnek jobbikos üzenetek, médiafelületein is erősen kormányellenes, de Jobbik-barát tartalom fut. Néha vesz pár mignont, esetleg újra kiírja valahová az ikonikus mondatot, vagy kedélyesen értekezik egy keveset arról, hogy „Orbán despotikus diktatúrát épít”.

És hogy mit profitált ennek a szép barátságnak a végéből a magyar társadalom? Nem sokat.

Azt biztosan megtanultuk, hogy ha egy oligarcha megy, akkor érkezik helyette több másik (Mészárostól Vajnáig) közpénzt herdálni, és hogy a Fidesz egy olyannyira olajozottan működő gépezet, hogy ha elveszti az egyik legfontosabb háttéremberét, akkor képes még nagyobb fokozatra kapcsolni, és teljesen leuralni (persze, a kétharmad adta eszközökkel) a közbeszédet. Mindemellett viszont Simicska besorolása a Jobbik mögé a demokratikus elköteleződéssel bírók számára politikailag kevés optimizmussal kecsegtet (cserébe viszont a Jobbik is átélhetett néhány kemény pillanatot, például amikor az ÁSZ Simicska plakátjainak áron aluli bérbevétele miatt rekordbüntetést szabott ki rájuk).

Ha viszont onnan nézzük, hogy pont ma, 3 évvel az ominózus kirohanás után Hódmezővásárhelyen Simicska plakátjaira a független, de a baloldali ellenzéki pártok által támogatott Márki-Zay Péter került („magánemberek adományaiból, szerződéssel, számlával igazoltan„), akkor azért azt előre borítékolhatjuk, hogy a választási kampányhajrában lesz még néhány érdekes pillanat, amit Simicska Lajosnak köszönhetünk.