Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Amit a Fidesz a plakáttörvénnyel csinál, azt úgy hívják: alkotmányos puccs

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az ellenzéki pártok egy hete leszavazták a kormány plakáttörvényét, amely korlátozta volna az ellenzéki pártok plakátolási lehetőségeit. A törvény tehát elbukott az egyharmados ellenzéki ellenálláson. Majd Áder János visszaküldte a törvény egyszerű többséggel elfogadott részét, mert az a kétharmados rész nélkül értelmetlen. A kormánypárt pedig addig faragta alkotmányellenes módon a törvényt, hogy az eredmény még az eredetinél is durvább legyen, mégse kelljen hozzá kétharmad.17621872_146fdb80fc33f8f54dfada8b16183c5c_wm.jpg

Harrach Péter felszólal, kép: Huszti István, index.hu

A kormány végül egy olyan törvényt fogadott el, amely a költségvetési támogatásban részesülő vagy költségvetési szervnek minősített szervezeteknek korlátozza a közterületi politikai plakátolást a kampányidőszakon (vagyis a választás előtti 90 napon) kívül.

Ezt a törvényt annak ellenére fogadták el egyszerű, ötven százalékos többséggel, hogy a az előírások szerint a köztársasági elnök által visszaküldött törvényeknél a parlament csak a hibát javíthatja ki. Ennek a törvénynek mégis új címe és teljesen új tartalma lett. Annak ellenére fogadták el ötven százalékkal, hogy a pártokra vonatkozó szabályozások kétharmadhoz kötöttek, de a kormánypárt megpróbált egy általánosabb érvényű formát találni a városkép-szabályozásról szóló törvény módosításával, hogy a kétharmados előírást kikerülje. És annak ellenére fogadták el, hogy a törvény az Alaptörvénnyel ellentétes módon új szerveket jelöl ki a pártok ellenőrzésére.

Annak ellenére fogadták el ötven százalékos többséggel, hogy a mai napon Kósa Lajos, Gulyás Gergely és Répássy Róbert is lenyilatkozta, ez a törvény bizony a pártfinanszírozásról szól. A pártfinanszírozást viszont kétharmaddal lehet csak szabályozni.

De maga az eljárás is nevetséges volt. A parlamenti ülés előtti délelőtt megtartott törvényalkotási bizottsági ülésen Répássy Róbert még szóban módosította az indítványt, tehát a szavazás délelőttjén jött be még szóbeli módosítás. Itt arra hivatkoztak, hogy a házszabály megengedi, hogy a köztársasági elnök által visszaküldött törvényeknél akár az utolsó pillanatban is módosítsanak, csak azt felejtették el, hogy a házszabály azt nem engedi meg, hogy új téma kerüljön be a törvénybe. Márpedig az egész új módosítás számtalan új témát hoz be, Répássy szóbeli módosítása például új elemeket is betett a korlátozandó felületek közé.

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:

Kövess minket Facebookon:

De a Fidesz még azt is megcsinálta, hogy az MSZP által az ötpárti egyeztetésre küldött egyik leveléről kijelentette, hogy az nem levél volt, hanem módosító indítvány. Gulyás Gergely bizottsági elnököt nem zavarta, hogy soha nem ilyen módon, levélformában küld be az MSZP módosítókat. Szépen megszavazták, hogy ez módosító indítvány, és kész.

Magával a törvénnyel egyébként az a probléma, hogy lényegében megtiltja a pártoknak a köztéri óriásplakátolást. Bár másokra is vonatkozik a törvény, de a jogszabályban megjelölt szervezetek közül igazából a pártok használják ezt a felületet.

A pártok ezentúl csak listaáron vásárolhatnának ilyen felületet, amivel az a probléma, hogy minden piaci szereplő különböző kedvezményekkel a listaárak alatt vásárol. Listaárnál olcsóbban a pártok csak egy közbeszerzési eljárás után tehetnék meg, de a közbeszerzés nehézkes, hosszú eljárás, amikor hirtelen kell reagálni, nincs rá idő.

De ennél sokkal fontosabb, hogy a listaáras vásárlásra leginkább a Fidesznek van pénze. Például a korrupció és a hamis közbeszerzések miatt. Ezért is nevetséges, hogy míg saját pályájukon nem tiltanák a korrupciót és a rejtett pártfinanszírozást (vagyis Polt Péter egyszerűen nem nyomoz ezekben az eljárásokban), de egy nem törvénytelen kedvezményre külön jogszabályt hoznak, hogy betiltsák.

Az új javaslatban az is szórakoztató, hogy úgy írták meg, hogy a CÖF-re ne vonatkozzon: a közvetett módón költségvetési támogatásban részesülő szervezetek közül az nem tehet közzé plakátot, akiknek a költségvetési támogatás legalább a bevételeinek felét teszi ki.

És azt se felejtsük el, hogy a Fidesz éveig részesült Simicska Lajos pénzéből, abból a pénzből, amit lényegében az oligarcha lopott össze nekik.

Répássy Róbert az utolsó pillanatban szóban még behozta a járműreklám fogalmát is, amelyet szintén csak listaár alapján szabad ezentúl hirdetésként kirakni. Ami azt jelenti, ha valaki kirak egy Kétfarkú Kutyapártos matricát a kocsijára ingyen, azt is megbüntetné a Fidesz törvénye.

Tehát azt láthatjuk, hogy a Fidesz először a pártfinanszírozásról szóló törvény módosításával, kétharmadal próbálta áttolni a plakáttörvényt. Ez nem sikerült, az ellenzék – ahogy a Fidesz kétharmadának 2015-ös elvesztése óta mindig – leszavazta a kormánypárt hatalmi érdekében hozandó kétharmados törvényt.

Ezután viszont Áder János visszaküldte a törvény ötven százalékos részét, hogy tegye azt értelmezhetővé a parlament. De a Fidesz nem ezt tette, hanem házszabállyal ellentétes módon egy új törvényt írt belőle, amely tovább korlátozná az ellenzék munkáját, míg a CÖF politikai és a kormány információs, nem politikai (és ugye kimondja meg itt a határt?) plakátjaira nem vonatkozna.

De ez az új törvény nem csupán házszabályellenes hanem alaptörvényellenes is. Áder az Alkotmánybírósághoz nem fordulhat, mert már egyszer visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek. És így nagy bajban vagyunk. Mert bár az ellenzéki pártok bizonyára az Alkotmánybírósághoz fordulnak, de ebben az esetben az AB-nek nem kell határidőre döntenie, így még ha el is meszelné az egyértelműen alkotmánysérő törvényt, már lehet, hogy túl késő lesz. A döntésig ugyanis be kell tartani az új törvényt, és ebben az időszakban súlyosan korlátozódik a pártok plakátolási lehetősége.

Mindenesetre a helyzet nem csupán erről a korlátozásról szól. Ha ez így átmegy Áderen és az AB-n, az azt jelenti, hogy a Fidesz akár szabálytalanul is korlátozhatja a az ellenzéki pártok működését háromnegyed évvel a választások előtt.

Viszont ha a kormánypárt a hatalmával visszaélve, az alkotmányt és a törvényeket megkerülve, nekimegy az pártoknak, azt nem lehet máshogy nevezni, mint alkotmányos puccs.

De miért is van szükség egy ilyen alkotmányos puccsra? Egyszerűen azért, mert a Fidesz fél, hogy elveszíti többségét a 2018-as parlamenti választásokon, ezért minden olyan felületet megpróbálnak megvásárolni vagy korlátozni, amelyen az ellenzéki pártok megjelenhetnek, és amelyek segítségével eljuthatnak a választókhoz.

Vagyis egyszerűen félnek, és úgy tűnik, félelmükben semmitől sem riadnak vissza, a puccstól sem.

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

 

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.