Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lemond a román miniszterelnök

Ez a cikk több mint 6 éves.

Lemondott Mihai Tudose román kormányfő, miután pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága megvonta tőle a politikai támogatást. Tudose ezek után nyújtotta be lemondását, amelyet információk szerint a bizottság többsége el is fogadott. A bizottság tagjai közül 59-en szavaztak Tudose ellen, 4-en kitartottak mellette és további 4 tag tartózkodott.

Sorin Grindeanu volt miniszterelnökhöz hasonlóan Tudose is a PSD vezetőjével, Liviu Dragneával került összetűzésbe, ezért kellett távoznia. A helyzet érdekessége, hogy a kormánnyal ellenséges viszonyban lévő elnök, Klaus Iohannis Tudose lemondása esetén már nem köteles újra a legutóbbi választáson legtöbb mandátumot szerzett szociáldemokraták jelöltjének kormányalakítási megbízást adni, hanem szabadon dönthet. Mindenesetre az új kormányalakításhoz a parlamenti képviselők többségének szavazata is kell, a törvényhozás két házában pedig jelenleg csak a szociáldemokraták rendelkeznek többséggel.

Széles körben elterjedt az a nézet, hogy Tudose és Grindeanu is azért lett menesztve, mert nem viselkedtek a tényleges szociáldemokrata vezető, Dragnea bábjaiként. Liviu Dragnea korrupciós botrányai miatt ugyanis maga nem lehet miniszterelnök, így megbízható kormányfőket próbált maga helyett választani, ami eddig nemigen sikerült neki.

Ráadásul az igazságszolgáltatás függetlensége elleni többszörös kísérlet miatt a 2016 végi parlamenti választások óta folyamatosak a PSD-ellenes tüntetések az országban, ami tovább nehezítette Dragnea dolgát, és adott lovat a függetlenedni akaró beosztottjai alá.

A PSD várhatóan holnap, magyar idő szerint délelőtt 10 órakor dönt az új miniszterelnök-jelölt személyéről. A parlamentnek az új jelöltet meg kell erősítenie, de a Călin Popescu-Tăriceanu vezette liberális ALDE támogatásával ez valószínűleg sikerül is Dragneáéknak.

A magyar RMDSZ sokszor nyújtott külső támogatást a Tudose-kormánynak, kérdés viszont, hogy ezúttal, szükség esetén, igent mondanak-e az új kormányfő személyére.

Egy hírforrás sem említi Tudose „székelyzászlós” megjegyzését, mint olyan ügyet, ami lemondása okai közt szerepelne.

(Agerpress/24.hu // kép: Transindex)