Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A hódmezővásárhelyi választáson indulását ma bejelentő „baloldali” jelölt erősen függ a helyi Fidesztől

Ez a cikk több mint 6 éves.

Ma jelentette be a helyi médiában Hernádi Gyula, a hódmezővásárhelyi MSZP 2002-es és 2006-os polgármester-jelöltje, hogy függetlenként ő is újból indul az idei versenyben. Hernádi elmondása szerint „kapott egy telefont” egy jóbarátjától, aki szerint nem maradhat baloldali jelölt nélkül a város a közelgő vezetőválasztáson.

Több, független forrásból is az valószínűsíthető viszont, hogy Hernádi Gyula, aki szakmája szerint szülész-nőgyógyász, egyértelműen a vásárhelyi Fideszhez köthető jelölt, indulásának elsődleges célja az lehet, hogy megosszák az ellenzéki szavazókat Márki-Zay Péter indulása után, így pedig Hegedűs Zoltán jelenlegi fideszes alpolgármester jelöltségét segítsék.

A Mérce információi szerint a Magyar Szocialista Párt a fejlemények miatt kezdeményezi Hernádi párttagságának felfüggesztését, ugyanis a párt hivatalosan Márki-Zay Péter jelölt mögé állt be.

2010 előtt Hernádi Gyula nagyon fontos szerepet játszott az MSZP-SZDSZ kormány Hódmezővásárhelyre érkező fejlesztési pénzeinek elosztásában. Egy, a 2006-os kampányhoz kapcsolódó, fideszes városházi sajtóanyag szerint az akkor még csak fideszes önkormányzati képviselő Hegedűs azzal vádolta meg az ugyancsak a városházán ülő Hernádit, rokonai között osztotta szét az EU-s LEADER vidékfejlesztési program pénzeit.

Az Index.hu hírportál már 2008-ban beszámolt arról, Móricz Zsigmond Rokonok című regényébe illő kis birodalmat tart fenn Hernádi Gyula az alföldi kisvárosban, mindezt pedig az EU-s vidékfejlesztési forrásokból tette.

A Lázár János akkori polgármesterhez köthető Hódmezővásárhely.hu akkor idézi Hernádit, aki a vádakat nem tagadja le, viszont rendhagyó választ is ad rájuk:

Hernádi többek között kifejtette: valóban szerepel a felesége, a testvére és az unokatestvére a programban, mivel a fejlesztések megfelelő koordinálásához végzettség is kell, valamint szürkeállomány, ami nekik rendelkezésükre áll.

Egy öt évvel későbbi, 2011-es riport a HVG Online oldalán már több tízmillió forintról beszél, amely a Hernádi által zárt formában működtetett Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület kapott. A helyi Fidesz szerint az egyesület beltagsága az MSZP helyi vezetőiből, velük szoros kapcsolatban álló magánszemélyekből és vállalkozásokból” állt.

Cseri Tamás önkormányzati képviselő akkori adatai szerint az egyesület öt tanulmányt is rendelt egyenként 2 millió forintért, az összes működési költség a kis egyesületnél pedig 2008 és 2010 között akkori áron 72 millió volt, amelyet egy az egyben a LEADER pénzekből finanszíroztak.

Az üggyel kapcsolatban akkor Hegedűs Zoltán mostani fideszes polgármesterjelölt elmondta, ő is próbált csatlakozni Hernádi Gyula egyesületéhez, de csupán pártoló tagságig jutott. Mint elmondta, a civil szervezetet átláthatatlanul, szinte titokban működtette az akkor MSZP-s képviselő.

Hernádi azonban ekkor mégsem nézett szembe konkrét jogi konzekvenciákkal gyanús tevékenysége miatt. Sőt, Hódmezővásárhelyen jelenleg fedettpályás teniszklubot is elnököl, amely forrásaink szerint ugyancsak kap pénzt a fideszes városvezetéstől.