Nem igazán kell bemutatni a 2000-es évek egyik legnagyobb focistáját, a brazil Ronaldinhót, akinek 2004-ben és 2005-ben is sikerült elnyernie a FIFA Év Játékosa díját. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a 2015-ben visszavonult futballista az utóbbi időben a politika környékén is elkezdett mozgolódni. Mégpedig a szélsőjobboldali demagóg, Jair Bolsonaro és Patrióta névre hallgató pártja körül.
Bolsonaro nem idegen a közéletben, tiszt volt az 1964-85-ös időszak katonai diktatúrájában és hét ciklus óta tagja a brazil törvényhozásnak. Politikai profilja nagyban hasonlít Donald Trumpéhoz: gazdaságilag erősen a gazdagok pártján áll, és rengeteg sértő, bigott politikai megnyilvánulás tulajdonítható neki.
- 2003-ban egy munkáspárti képviselőnőnek azt mondta, hogy arra sem méltó, hogy megerőszakolják
- az évek során rengeteg női politikust címkézett „ribancnak” és „leszbinek”
- kijelentette, jobban örülne, ha a fia halott lenne, minthogy meleg
- fekete aktivistákat nevezett állatoknak és javasolta, hogy „menjenek vissza az állatkertbe”.
Brazíliában idén októberben tartanak elnökválasztás és Bolsonaro jó eséllyel pályázik a pozícióra. És helyzetét tovább javíthatja, ha olyan celebeket tud maga mellé állítani, mint az egykori sztárfocista. Ronaldinho és Bolsonaro decemberben találkoztak is, és arról is felröppentek hírek, hogy a Patrióta színeiben a sportoló elindulna egy szenátori mandátumért. A felek állítása szerint ez azonban még nincs nyélbe ütve.
Mindenesetre a szélsőjobbos politikus már így is jól áll a közvélemény-kutatásokban: a legutóbbi felmérés szerint 21 százalékkal a második helyen van az egykori munkáspárti elnök, Luiz Inácio Lula da Silva mögött, aki a választók 29 százaléka szavazna. Ám hogyha Lulát kiveszik az egyenletből – márpedig egy korrupciós ügyben született ítélete épp a fellebbviteli bíróság előtt áll – akkor Bolsonaro kerül az első helyre minden forgatókönyv szerint.
A széljobbos populizmus sikeréhez, mint oly sok más helyen, Brazíliában is a hagyományos politikai elitek teljes hitelvesztése ad hátszelet.
2016 nyarán az ország legfontosabb médiumai és a jobboldali politikusok felnagyított vádakkal megbuktatták Dilma Rousseff baloldali elnököt, az utána hivatalba lépő ideiglenes elnök, Michel Temer pedig már hosszú évek óta amúgy sem látszik ki a nagyobbnál nagyobb korrupciós botrányokból.
Különös adalék, hogy Dilma felfüggesztési szavazásán Bolsonaro annak a katonatisztnek ajánlotta voksát, aki a katonai diktatúra kínzási programját vezette – ugyanazt a programot, amelynek keretében Dilmát mint fiatal baloldali aktivistát megkínozták.
Az elmúlt évek korrupciós botrányai mindenesetre a teljes elitet bepiszkították, ennek hatására pedig a brazilok 83 százaléka teljesen kiábrándult a kormányzatból, 73 százalékuk negatívan gondol a politikai pártokra és politikusokra, 55 százalékuk pedig azt mondta, nem szavazna többé egyetlen hivatalban lévő közszereplőre sem.
Ezekbe az állapotokba robbannak be Bolsonaro faék-egyszerűségű üzenetei. Brutális megoldásokat ígér a bűnözés felszámolására (a bűnözőket lelövő rendőröknek szerinte „kitüntetést, nem büntetőpert” kéne a nyakukba akasztani), és a megvesztegethetetlenségével kérkedik. A Bloomberg gazdasági lapnak tavaly októberben fejtette ki programját, mire a lap csak annyit tudott reagálni, hogy a politikus csupán „felszínes megértéssel” rendelkezik gazdasági kérdésekben.
De mindez valószínűleg nem fog komolyabb akadályt gördíteni a felemelkedése elé. Az viszont igen, hogy politikai hátországa gyengébb a nagypártokhoz képest, ám ezt is tudja ellensúlyozni erőteljes közösségi média jelenlétével. Bolsonaróé a legnagyobb internetes követőtábor Brazíliában, 4,8 millió követője van Facebookon (Lula 3 milliójához képest), és emellett támogatói is hatalmas Facebook-csoportokba szerveződve terjesztik az igét.
Nem könnyű megállapítani, hogy a Porto Alegre szegénynegyedében született Ronaldinho, akinek édesapja két állásban dolgozott, miért támogat egy nyíltan szegényellenes demagógot. Nehezen érthető az is, hogy karrierje alatt a rasszizmus ellen többször is kiálló sportoló (a Barcelónánál játszva egyszer azzal fenyegetőzött, leszáll a pályáról, ha a rivális szurkolók nem fejezik be a rasszista szólamokat csapattársa, a kameruni Samuel Eto’o ellen) miért támogatna egy nyílt rasszistát.
Annál is inkább mert hosszú és népszerű történelme során a brazil foci mindig is a baloldalhoz állt közelebb. Csak az utóbbi időben kezdtek el híres focisták jobboldali jelöltek mögé beállni. A magyarázatot talán a sportág teljes professzionalizálódása és üzletté válása adja, hiszen a focisták mára nagyrészt már kevésbé a nép fiai, és inkább a legszűkebb elit tagjai.
