Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Létszámleépítés jön a közszférában a választások után?

Ez a cikk több mint 6 éves.

Egy 5 milliárd forintos uniós pályázat elnyerése arra enged következtetni, hogy tömeges létszámleépítés jöhet a közszférában, írja a Magyar Nemzet.

A pályázat, amelynek elnyeréséről még karácsony előtt adott hírt a kormányzati portál,  a Létszámleépítések megelőzése és kezelése címen fut, és célja a közszférából elbocsátott dolgozók versenyszférában való elhelyezkedésének segítése lehet. A támogatási keret többek között a dolgozók képzését fedezné, illetve olyan tanácsadást, amely a munkahely-váltás, esetleg szakterület-váltás lehetőségeit térképezné fel.

A napilap szerint kizárható, hogy minderre a választások előtt sor kerülne. Bár a Fidesz vezetői többször is ígéretet tettek a közszférában dolgozók létszámának lefaragására, ez nem valósult meg: míg 2010-ben 319 ezer állami alkalmazott volt, ma 472 ezerre nőtt a számuk. Lázár János kancelláriaminiszter 2016-ban ígért be egy „bürokráciacsökkentő” tervet, de tavaly októberben maga Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára ismerte el, hogy ez a projekt nem valósult meg: „A bürokráciacsökkentés tekintetében a kormány egyik szeme sír, a másik nevet„. Szerinte azonban „az állami, gazdasági és társadalmi versenyképesség lényegében sínre van téve„.

Paradox módon, e közalkalmazotti réteg csaknem félmilliós létszáma ellenére, a munkaerőhiány itt is komoly gondokat okoz: a Közszolgálati Állásportálon jelenleg 2400 közalkalmazotti vagy köztisztviselői állásra lehet pályázni. Csaknem ötszáz tanári állásra keresnek jelöltet, de hiányzik több száz orvos, és számos önkormányzati ügyintéző is.

A Magyar Nemzet idézi a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökét, Demján Sándort is, aki december elején egyenesen „350 ezer felesleges állami alkalmazottról” beszélt, és azt ígérte, a választások után keményen, sőt, agresszíven fognak majd érvelni a kormánynál annak érdekében, hogy ezeket a dolgozókat „átirányítsák” az üzleti szférába. Az egyik leggazdagabb magyar szerint, míg ez nem történik meg, az ország nem is tud fejlődni, hiszen „ez óriási kolonc, a felesleges foglalkoztatás parazitizmus.”

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közleményben reagált akkor a szerintük az összes magyar közszolgálati dolgozót sértő nyilatkozatra:

„Tisztelt Demján Úr!

Ön leépítené a közoktatást és a felsőoktatást? Persze, Önnek olcsó és képzetlen munkaerőre lenne szüksége, hogy tovább gazdagodhasson. Ön leépítené a magyar egészségügyi ellátó rendszert? Persze Ön nevetve kifizeti a magánklinikák számláit, a többiek nem számítanak! Ön leépítené a közszolgáltatásokat? Persze, Önnek például nincs szüksége arra, hogy időben számfejtsék köztisztviselők a nyugdíját, hiszen már kivette a közösből a rendszerváltás előtt, mostani vagyonának az alapját! Mint mondta, az adócsökkentések gátja a közszféra mérete! Persze, hiszen ha nem kellene adóznia, még több maradna az Ön zsebében! Valójában az adócsökkentés gátja az alacsony bér, ugyanis ha a magyarországi bérek elérnék az európai szintet a kisebb adószázalék is magasabb bevételt hozna.

Tisztelt Demján Úr!

Követeljük, hogy kérjen bocsánatot a megsértett közszféra dolgozóitól, és ne ártsa magát olyan dolgokba, amelyekhez látható módon nem ért! Éppen elég megaláztatást kell elviselnie ezeknek az embereknek minden nap, nincs szükségük az ilyen sértésekre!”

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) pedig vitára hívta Demján Sándort, amit a VOSZ elutasított.

(MNO, napi.hu)

Frissítés 11.59: Cikkünkre levélben reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Sajtó- és Kommunikációs titkársága, az alábbiak haladéktalan közlését kérve:

„A cikkükben megjelentekkel ellentétben szó sincs tömeges létszámleépítésekről a közszférában, a GINOP 5.3.10 uniós program célja az esetleges létszámleépítések megelőzése és kezelése az elsődleges munkaerőpiacon. A program indítását a 2008-ban induló válság tapasztalatai, a szocialista-liberális kormányok hibás válságkezelése hívta életre, hiszen képtelenek voltak megakadályozni a tömeges elbocsátásokat az országban. A magyar kormány célja, hogy a programmal segítséget nyújtson az esetlegesen létszámleépítéssel érintett munkavállalóknak még a munkaviszony megszűnését megelőzően. A projekt ugyanakkor nem kifejezetten a közszféra dolgozóinak, hanem minden magyar munkából élőnek hivatott segítséget nyújtani a konvergencia régiókban, amennyiben a szükség úgy kívánja.”