Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Végre nem késnénk el sehonnan”: akadálymentes metrót kérnek karácsonyra

Ez a cikk több mint 6 éves.

Tarlós István főpolgármester idén júniusban közölte, hogy a hármas metró teljes akadálymentesítésére nincs pénz, és azt is hozzátette, hogy a mozgássérültek „utasszáma ezrelékben sem fejezhető ki”, vagyis lényegében azt is sugallta, hogy ennyi emberért nem éri meg pénzt fektetni az akadálymentesítésbe.

A főpolgármester azt ugyan nem vette figyelembe, hogy jelenleg a mozgássérültek száma azért nem fejezhető ki ezrelékben sem a metróban, mert csak nagyon kevés helyen tudják az érintettek igénybe venni ezen tömegközlekedési eszközöket… Ráadásul Tarlós elfelejtkezett arról, hogy az akadálymentesítés nem csak nekik lenne óriási segítség, de az idős embereknek és a babakocsival közlekedőknek is, és így bizony már pláne nem fair lesajnálóan ezrelékekről beszélni, és anyagi okokra hivatkozni (pláne egy amúgy 137,5 milliárd forintos beruházásnál…).

Ám novemberben mégis úgy kezdődött meg a hármas metró felújításának első szakasza, hogy a főpolgármester nem engedett – és hiába tiltakozik több érdekvédő csoport azóta is, a városvezetés süketséget tettet. A jelek szerint a metró  20 állomásából 8 nem lesz akadálymentes a felújítás után sem.

Az Önállóan lakni-közösségben élni csoport tagjai az elmúlt hetekben több figyelemfelhívó akciót is szerveztek (ezekről például itt és itt tudósítottunk), hogy felhívják a figyelmet a problémára, most pedig új kampányba fogtak.

#akadálymenteskarácsonyt szeretnének,

és azt is elmesélik, hogy miért lenne számukra fontos, hogy a tömegközlekedés azok számára is elérhető legyen, akik mindeddig kiszorultak belőle. Mert ez valójában nem kiváltság, hanem mindannyiunknak járó szolgáltatás.

Kép: Zsolnay Péter fotográfus

Csizovszky Andrea kívánsága például ez:

„Nagyon szeretném, ha Budapesten a közlekedés akadálymentes lenne. Kerekesszékesként minden járművet ugyanúgy tudnánk használni, mint az ép embertársaink és nem kéne órákat várni, hogy fel vegyen valami akadálymentes jármű és végre nem késnénk el sehonnan! „

További üzeneteket itt olvashatsz.

Az Önállóan lakni – közösségben élni csoport egyik tagja nemrég nyílt levelet írt Tarlós Istvánnak, amelyben többek közt arra is felhívja a figyelmet, hogy ha a mostani felújítás során elmarad az akadálymentesítés, az újabb évtizedekre akadályozza majd az érintetteket a tömegközlekedés igénybevételében.

„Amennyiben most nem akadálymentesítik a metrót, az elkövetkező harminc évben biztos nem lesz újabb hasonló beruházás. Nem csak a most nagybetűs életüket kezdő huszonéves kerekesszékes fiatalok, hanem az utána következő generáció sem fogja tudni használni. Nem beszélve az idősödőkről, akik nehezen járnak. Ne felejtsük el, öregedő társadalomban élünk.”

A metró akadálymentesítéséről hamarosan népszavazás lehet, erről itt írtunk bővebben.

A csoport a továbbiakban is igyekszik felhívni a figyelmet a városvezetés kirekesztő gyakorlatára, amelyben semmibe veszik rengeteg ember (az „ezrelék”) igényeit, és csak remélhetjük, hogy előbb-utóbb Tarlós István is megérti: nem lehet spórolni akkor a tömegközlekedésen, ha ezzel a tömeg egy részét továbbra is kirekesztjük annak használatából!

Ezért ha valamit, akkor egy dolgot mindenképpen kívánunk idén:

Akadálymentes karácsonyt mindenkinek!