Ha eddig lettek volna még valakinek kételyei, az utóbbi hetekben bizonyossá vált, hogy Franciaország migrációs- és menekültpolitikája a keményvonalas belügyminiszter által kijelölt trendet követi majd.

Bár nem igazán meglepő, hogy egy javarészt jobboldali politikusokból verbuvált kormány nem fogadja tárt karokkal a menekülteket, és nem próbálja integrálni a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező, leegyszerűsítve „illegálisnak” nevezett külföldieket, de úgy tűnik, a francia kormány újabb tabuk megdöntésére is kész a nem kívánatos bevándorlók eltávolítása és távol tartása érdekében.

„Migránsok: Macron a kemény vonalat választja” olvasható a szombati Le Monde címlapján, amelynek vezércikke keserűen utal Emmanuel Macron egykori szavaira, melyek szerint a menekültek befogadása Franciaország becsületére válik. A mérvadónak tartott, liberális francia napilap azt üzeni, hogy most valóban Franciaország becsülete forog kockán.

Tegyük hozzá rögtön, hogy Franciaországban továbbra sem szitokszó a migráns: semleges kifejezés a bizonytalan státuszú, nem letelepedett külföldiekre. És azt is, hogy a Le Monde általában nem mondható különösebben kritikusnak Macronnal.

Bár a hétvége legnépszerűbb cikkei történetesen pont arról szólnak, hogy az ifjú elnök 40. szülinapját az egyik legszebb Loire-menti kastélyban, az egykor I. Ferenc által építtetett Chambord-ban ünnepli. Illetve arról, hogy a vagyonnyilatkozatok alapján a 32 kormánytagból tucatnyi milliomos; a leggazdagabb közülük a munkaügyi miniszter, a munkapiac liberalizációját levezénylő Muriel Pénicaud, a Danone volt HR-ese. De minderről szikáran és szenvtelenül számol be a napilap, azért pontosítva, hogy a francia háztartások átlagvagyona 158 ezer euró, a leggazdagabb 10%-nak pedig 595.700 euró felett jár, azaz a milliomos miniszterek, köztük a kormányfő, inkább a felső 1%-ba tartoznak, ami 1,95 millió eurónál kezdődik.

Szelektálni a hajléktalanok között

Talán nem érdektelen, hogy épp egy ilyen összetételű kormány lépte meg azt, amit még Nicolas Sarkozy, a belügyminisztérium sikerét többek között a kitoloncolt „illegális bevándorlók” számával mérő volt elnök sem mert megtenni: a hajléktalan szállókon felkutatni az érvényes „papírokkal” nem rendelkezőket.

Bár köztudott, hogy ezeken a sürgősségi szállókon nagy számban akadnak ilyen helyzetű külföldiek, de a gyakorlatban még sosem rúgta fel senki a rászorulókat egyenlőként kezelő hozzáállást: ha bejössz  a hidegről, nem kérünk tőled tartózkodási engedélyt.

Ahogy a napokban arra a párizsi önkormányzatok tanácsa is figyelmeztetett, erről a kérdésről már folyt vita 2007-ben is – akkor Sarkozy meghátrált. Most pedig hiába a migránsokat segítő szervezetek és a szállókat üzemeltetők tiltakozása, egyelőre úgy tűnik, valóban járőrözni fognak és „szelektálni” télidőben a rend és a bevándorlás őrei a szállókon, ahol csak az érvényes papírokkal rendelkezők maradhatnak, a többiek mehetnek az utcára, vagy a rendőrség veszi őket kezelésbe.

És ez csak az egyik olyan döntés, amelynek alapján „példátlan keménységről” ír a gall napilap. Erre utalnak a pénteki kormányülésen tárgyalt, és a parlamentbe jövő tavasszal kerülő bevándorlási törvény körvonalai, akárcsak a hónapok óta a „terepen” tapasztalt intézkedések.

Zaklatás és kitoloncolás

A napokban is folytatódnak azok a rendőri akciók Calais-ban, amelyeknek célja a környéken bujkáló mintegy 5-700 migráns táborainak felszámolása: a rendőrök elkobozzák vagy használhatatlanná teszik az emberek takaróit és sátrait (és gyakran személyes holmijaikat is). Annak ellenére, hogy december 6-án az őket segítő civilek saját logóikkal, szerződéssel adták őket „kölcsön”, és előre jelezték, hogy megpróbálják beperelni az államot, ha ismét a szeméttelepen végzi a tulajdonuk.

Hasonló az eljárás Párizsban, ahol a napokban az utcán alvó, kb. 800 ember sátrait vágták szét a rend őrei. Közben egyre többen kerülnek a gyakorlatilag börtönként üzemelő, internációs központokba, a kitoloncolást elősegítendő, sokan családostul – bár gyerekeket elvileg nem lehetne elzárni.

November 20-án a belügyminiszter Gérard Collomb felkérte a prefektúrákat a kitoloncolások számának növelésére és egyedi operatív terv készítésére. Az elutasított menedékkérők mellett, az ún. dublini szabályok szerint egy másik európai országba, eredeti kérelmük helyére toloncolható emberek is külön célcsoportot alkotnak a  miniszter tervében. Az eredetileg Szocialista Párt-tag Collomb néhány hónapja arra kérte a döntéseit kritizáló civileket, inkább más területen kamatoztassák tudásukat – habár Macron épp az ország civil erejének mozgósítását ígéri.

A Le Monde információi szerint a kormány és az elnök politikája három lépésben valósulna meg: az Elysée-palota feladata a külpolitikai vonalon elérni az országba érkezők (köztük a menekültek) számának csökkentését, az afrikai országokkal, különös tekintettel Líbiával kötendő ügyletek révén. Közben Collomb megpróbál mindenkit kiebrudalni, akit lehet. És a harmadik szakaszban jöhet az, hogy Franciaország valóban méltó módon fogadja majd a menekülteket, akik addigra és a fenti erőfeszítések nyomán jóval kevesebben lesznek.

Szelektált menekültek

Macron októberben jelentette be, hogy 2019 októberéig 10 ezer menekültet fogad be az ország, elsősorban Csádi és Niger táboraiból, illetve török, libanoni és jordániai, már menekültstátuszt kapott személy áthelyezéséről van szó. Azaz Franciaország változtat az eddigi gyakorlat alapelvén: elsősorban külföldön válogatja majd ki a befogadásra érdemes menekülteket, és mindent megtesz azért, hogy az országban „jogtalanul” tartózkodókat eltávolítsa.

A logika lényegében ugyanaz, amelyet az MTI alkalmaz minden bevándorlással kapcsolatos hírre, amelyek mindig az „illegális bevándorlás” kategóriába kerülnek. Ugyanis ha Európa mindent megtesz azért, hogy a lehető legkevesebben jussanak a kontinensünkre, és azokat, akik mégis átcsúsznak a rések között, „illegálisnak” minősíti, hogy kiutasíthassa, akkor a menedékjog alapját képező humanitárius elveket is sutba dobja.

Akkor pedig csak az adminisztratív kategóriák számítanak, és nem az emberi életek. E logika szerint elkobozni az utcán alvók sátrait vagy takaróját nem embertársaink veszélyeztetése, hanem „célszerű és szakmailag kifogástalan” beavatkozás, ahogy a calais-i prefektúra fogalmaz.

Túl azon, hogy mennyire etikus mindez a világ egyik leggazdagabb, volt gyarmattartó, jelenleg is „Afrika csendőreként” aposztrofált, és többek közt a líbiai állapotokban katonai intervenciója révén döntő szerepet vállalt ország részéről, az is kérdéses, hogy mindebből mi valósítható meg.

A „sans papiers”, azaz papírok nélküli külföldiek néhány százezresre becsült kontingensét már sokan próbálták, legalább a felszínen, látványosan felszámolni. Csakhogy a rendkívül költséges és nem ritkán jogtipró kitoloncolások nem jelentenek csodafegyvert. Mindig lesznek – különféle okokból – kiebrudalhatatlan emberek, és ahogy az egyik „történelmi” segítő szervezet vezetője jelzi: nagyon valószínű, hogy a fenti módszerekkel, és pl. a hajléktalanok átmeneti szállóinak átfésülésével a kormány csak azt éri el, hogy több ezer ember, köztük családok kerülnek majd utcára, akikkel aztán majd képtelenek lesznek bármit is kezdeni.

Az újság arra is emlékeztet, hogy kemény retorika hátterében azért van még esély diszkrét „regularizációkra” is, nem kell azt fennhangon hirdetni, lehet csendben is csinálni. Csak épp egyelőre erre semmi sem utal.

Hogy senki ne aludjon az erdőkben vagy az utcán…

A változás talán a civilektől várható, akik nyár óta szerveznek egy nemzeti kampányt, a nagy NGO-kat, a terület francia „öregjeit” és a számtalan új, helyi kezdeményezést összefogva. Hétfőre, a migráció nemzetközi napjára időzítik az összesen mintegy félezer kollektíva együttműködésén alapuló rendezvénysorozat első megmozdulásait. Céljuk a szolidáris Franciaország felmutatása mellett az, hogy úgy irányba tereljék a nemzeti migrációs politikát.

Még csak december elején járunk, és a segítő szervezetek szerint a Calais-ban, Párizsban vagy az olasz határnál folyó gyakorlat sok éves összehasonlításban is kirívóan kegyetlen, gyakran az embervadászatra emlékeztet. Nemcsak a migránsok testi-lelki egészségéért aggódnak, de olykor életükért is. Az olasz határ közelében, a téli Alpokon gyalogosan átkelőknek elsősegélyt nyújtó mentőorvosok lélekben készülnek rá, hogy hamarosan holttesteket hoznak le a hegyekből.

Furcsa kontrasztban az egykor a humanista értékekkel kampányoló elnök chambord-i kiruccanásával, amelynek első napján egy „szabályozó jellegű” hajtóvadászat után is beszédet mondott. Negyven éve nem fordult elő, hogy a köztársasági elnök részt vett volna egy hasonló rendezvényen, ahol a politikai elit mellett magas rangú közhivatalnokok, cégvezetők és mecénások jöttek össze. Macron szeretné újraindítani az elnöki vadászatok hagyományát, a francia kultúra terjesztése és az állami befolyás eszközeként.

A politikus, aki néhány hete, amikor menekültpolitikáját ismertette, érzelmektől átfűtött hangon fogadkozott, hogy év végére senki nem alszik majd az erdőkben, vagy az utcán, szombat este Chambord egyik szalonjában fújta el a gyertyákat családja körében, vasárnap pedig ellátogat a közeli állatkertbe is, ahol megtekinti a felesége által „elkeresztelt” pandabébit.