Hihetetlenül olcsón kapott plakátokat a Jobbik Simicska Lajostól

A Pesti Srácok kormánypárti blogon jelentek meg azok a szerződések, amelyeket még idén szeptemberben kötött Simicska Lajos, Orbán volt pénztárosa, a Jobbikkal plakáthelyek eladásáról. Az iratok szerint az ellenzéki párttal Simicska két cége, a Publimont és az Euro Publicity kötött adásvételi szerződéseket, összesen 978 hirdetőhely megvásárlásáról.

Fotó: HVG Online

A Schön Péter jobbikos gazdasági igazgató által aláírt dokumentumok tanúsága szerint a palkáthelyek szinte adományként kerültek a Jobbikhoz. Nyolc teljes hónapra, a közel ezer plakátért összesen 124 millió forintot kellett fizetniük.

Ugyanekkor a Publimontnál és az Euro Publicitynél egy plakát havi bérletre szóló listaára 117,000 és 300,000 forint között mozgott. A Jobbiknak nyújtott kedvezmény ehhez képest plakát/hónap bontásban 3850 Ft-ra jön ki.

A Pesti Srácok által közölt szerződésekből az is kitűnik, hogy a Jobbiknak 100 millió forintot csupán a választások után, utólag kell majd befizetnie, és a kifizetés elmaradása esetén Simicska egyoldalúan, jogi esemény nélkül elállhat a szerződéstől, ami azt jelenti, hogy egyszerűen visszaveszi a plakátokat.

Az iratokban szereplő információk új fejlemények, és nem képezik annak a vizsgálatnak a részét, amelyet az Állami Számvevőszék a párt ellen indított, és amelynek következményeként 660 millió forintra büntették Vona Gáborékat.

A Jobbik időközben saját oldalán nyilvánosságra hozta az ÁSZ hozzájuk elküldött vizsgálati jelentését-tervét, amely szerintük egy „3 hónapos komoly szakmai munkával elkészített, kreatív ábrákkal, sok-sok üres oldallal, minimális valós tényt tartalmazó” iratanyag.

A dokumentumon kívül a párt képviselője Volner János korábban azt is kifogásolta, hogy az állami ellenőrzésről csak egy nappal a vizsgálat előtt szóltak, miközben szerinte tudták, hogy a Jobbik gazdasági igazgatója nem ér rá. A napi vizsgálaton túl is nagyon rövid idő alatt határoztak a büntetésről, amely a párt szerint akár lehetetlenné is teheti azt, hogy a jövő tavaszi választásokon el tudjanak indulni.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke múlt heti bejelentése után, a párt ma a Lendvay utcai Fidesz-székház elé vonul demonstrációra, és a büntetés kifizetésére közösségi gyűjtést is rendez, amelyre az első napokban több, mint kétmillió forint érkezett be.

(Pesti Srácok / Népszava)

Olvass tovább!