Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gyermekjogi szervezetek szerint a gyerek joga sérül, ha a szülő azért nem fogadhat örökbe, mert leszbikus

Ez a cikk több mint 7 éves.

A gyerek érdekével ellentétes, ha egy leszbikus nő örökbefogadási kérelmét a szülők megállapított alkalmassága ellenére utasítják el, írják közleményükben gyermekjogi civil szervezetek. A gyerek szükségleteit az szogálja, ha a hatóságok a szülők alkalmasságát vizsgálják, nem pedig az örökbefogadók szexuális irányultságát.

Adrienn és párja 5 éve éltek együtt, amikor elhatározták, hogy örökbefogadnának egy gyereket. A pécsi pár örökbefogadási története jól indult: a Gyermekvédelmi Hatóság különösen alkalmasnak tartotta őket a gyereknevelésre, és néhány hónap múlva fel isajánlottak nekik egy 16 hónapos roma kislányt. Adrienn és párja már az úgynevezett „barátkozási szakasznál” tartott a kislánnyal, tavaly tavasszal három hétig napközben is ők gondozták a gyereket, de a gyermekvédelmi gyám egyszer csak „felsőbb utasításra hivatkozva”, tartalami érv vagy indoklás nélkül leállította a procedúrát, a gyámhatóság pedig mindezt szó nélkül tudomásul vette. Az Adrienn ügyében segítő Háttér Társaság korábbi közleménye szerint az elszakítással járó döntés felborította a kislány életét, alig evett, lefogyott egy kilót, a beszédében visszafejlődött, folyamatosan sírt, idegenek felé bizalmatlanná vált, ezért korai fejlesztőt és gyermekpszichológust írtak elő számára.

A pécsi örökbefogadó pár ügyében korábban az ombudsman is jogsértésről nyilatkozott. Az alapjogi biztos novemberi jelentése szerint mind a gyermek, mind a szülők jogai sérültek az önkényes elszakítással: a kislány védelemhez és gondoskodáshoz fűződő joga, Adriennek pedig tisztességes eljáráshoz, valamint az egyenlő bánásmódhoz való joga szenvedett csorbát a gyermekvédelmi gyám és a gyámhatóság intézkedései nyomán.

A Gyermekjogi Civil Koalíció most arra hívja fel a figyelmet, hogy

ha Tegyesz, az alkalmasságot vizsgáló pszichológus és a Gyámhatóság egyetért abban, hogy a szülők alkalmasak az örökbefogadásra, akkor egyéb szempont  – így a szülők szexuális irányultsága – ne írhassa felül a szakmai döntést.

A gyerek érdeke az, hogy az arra alkalmasnak talált szülők neveljék, és az örökbefogadni kívánó, egyébként alkalmas szülők diszkriminációja a gyerekre nézve hátrányos. Arról is írnak közleményükben, hogy tanulmányok sora bizonyítja, hogy az azonos nemű szülők által nevelt gyermekek semmilyen hátrányt nem szenvednek a heteroszexuális szülők által nevelt gyermekekhez képest, és a megkülönböztetési tiltalmat az Emberi Jogok Európai Bíróságának állandó gyakorlata is támogatja.

A Háttér Társaság korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg is több száz gyerek vár örökbefogadásra, és közülük éppen az idősebb, roma származású, vagy a fogyatékossággal élő gyermekek helyzete elég reménytelen. A Háttér Társaság 2017 tavaszán LMBTQI emberek körében végzett kutatása arra mutatott rá, hogy  a válaszadók döntő többsége (79%-a) szeretne gyermeket vállalni, és az azonos nemű párok jóval nyitottabbak a nehezen örökbe adható, idősebb, roma származású gyermekek örökbefogadására.

Címoldali kép: flickr/Prachatai