21 milliónál jár a Jobbik: lassan, de gyűlik a pénz a párt büntetésére

2.715 ember összesen 21.366.800 forint adományt küldött eddig a Jobbiknak, az összegzés szerint a legkisebb adomány értéke 200 forint, míg a legnagyobbé 1 millió forint volt. A gyűjtés legelső napján egyébként közel 9 millió forintot kalapoltak össze.

A párt négy nappal ezelőtt kezdett gyűjtésbe, hogy ki tudja fizetni azt a mintegy 633 millió forintot, amit az Állami Számvevőszék rótt ki rá büntetésként, mivel megállapítása szerint tiltott támogatást fogadtak el azzal, hogy Simicska Lajos túl olcsó plakáthelyeit bérelték áron alul.

Vona Gábor tegnap bejelentette, hogy péntekre békés demonstrációt hirdetnek a Fidesz székháza elé, amire mindenkit várnak, akinek fontos a magyar demokrácia.

A közösségi adománygyűjtés és a demonstráció ugyan abban segíthet, hogy végül a párt legalább valamennyit be tudjon fizetni az államkincstárnak (a büntetés első felét, ha az ÁSZ megállapítása jogerőre emelkedik, január közepén kell befizetni, a második felét január és március között vonhatják le a támogatásukból), ez azonban nem teszi semmissé a Számvevőszék példa nélküli döntését.

A Jobbiknak egyetlen feltételezett (bár kétséges kimenetelű) eszköze van, ha el akarja kerülni a büntetés befizetését: alkotmányossági panasszal élhetnek, ám mivel hasonló ügy korábban nem volt (és elég egyértelműnek tűnik, hogy a Fidesz célja a Jobbik teljes megsemmisítése), ezért nehéz elképzelni, hogy egy ilyen panasszal milyen célt érhetnek – pláne, hogy egy ilyen lejárás évekig tarthat, ami bizonyosan nem segíti a párt 2018-as indulási esélyeit.

Annyi biztos, hogy az Állami Számvevőszék minimum furcsán hozta meg a brutális büntetésről szóló döntését: az elmúlt közel három évtizedben hasonlóra sem volt példa, sőt, az ÁSZ eddig nem is nagyon törte magát, hogy tiltott kampányfinanszírozás miatt elmeszelje bármelyik pártot (mondjuk a Fideszt 2010-ben és 2014-ben, amikor ugyancsak az akkor még barátilag őket támogató Simicska Lajos plakáthelyein kampányoltak).

Igaz, erre nagyon lehetősége sem volt: épp ezért kérte a kampányfinanszírozási törvény szigorítását, amit azonban kétharmad hiányában a Fidesz nem tudott átnyomni. Így maradt végül a suttyomban a városkép-védelmi törvénybe szuszakolt passzusok átnyomása az Országgyűlésen (itt már csak feles és nem kétharmados egységre volt szükség). Csakhogy ez a fusimódszer nem volt elég mindenre: az elfogadott törvény ugyanis nem teremtett jogalapot a büntetéshez – így különösen érdekes az ÁSZ mostani szigora. Alig néhány hónappal a választások előtt enyhén szólva is gyanús a Jobbik ilyen szintű vegzálása.

Amit az eddig összegyűlt 21 millió forintnyi támogatás is bizonyít: kérdés, hogy ilyen ütemben elég pénze gyűlik-e össze a pártnak a büntetés befizetésére.

Olvass tovább!