Tegnap jelentek meg a negyedik osztályos diákok szövegértési képességeit vizsgáló PIRLS (Progress in International Literacy Study) felmérés tavalyi eredményei. Első ránézésre annyit látni, hogy Magyarországon 2011 óta valamivel jobb a diákok olvasás-szövegértési teljesítménye – az Oktatási Hivatal pedig egyből győzelmi jelentést közölt, amelyben jelezte, hogy hazánknál csak 8 ország tanulói értek el jobb eredményt, tíz olyan ország van, ahol hasonló eredmények születtek mint nálunk, és 31 állam oktatási rendszere gyengébb mutatókat produkált.
A tavalyi PISA-értékek után furcsán kedvezőnek tűnhetnek ezek a mutatók. Ám ez mégsem jelenti, hogy jobban teljesítenek a központosított iskolák vagy a pedagógus életpályamodell – pedig Palkovics László szerint e két tényezőnek is nagy szerepe van a diákok szövegértési eredményeinek javulásában.
A helyzet azonban az, hogy a javuló eredmények ellenére is kiderül a felmérésből az, ami már a PISA-teszt kiértékelésekor is látszott: a magyar iskolarendszer a társadalmi egyenlőtlenségek bebetonozásában teljesít jól.
Az olvasott szöveg értésén kívül a kérdőívnek ugyanis olyan része is volt, ahol az otthoni környezetére kérdeztek rá. Ez talán némileg segít árnyalni a képet.
A felmérésben rákérdeztek a diákok szüleinek legmagasabb iskolai végzettségére, foglalkozásukra és a háztartás jellemzőire, például az otthon található könyvek mennyiségére és a digitális eszközökhöz való hozzáférésre is. Ebből pedig az derül ki, hogy azok a diákok, akik kevésbé tehetős családból érkeznek, ahol a szülők végzettsége alacsonyabb, ahol a kultúrához (könyvekhez) való hozzáférés korlátozottabb, kevesebb a könyv, kevesebbet olvasnak a szülők (mondjuk azért, mert többet dolgoznak, vagy mert nincsenek otthon könyvek), maguk is rosszabb eredményeket értek el a teszten.
Persze számít az is, hogy városi iskoláról van-e szó, aminek a közelében ott a könyvtár, a könyvesbolt vagy a múzeum: a magyar diákok átlagos teljesítménye a fővárosi iskolákban volt a legmagasabb.
De a lényeg: azoknak a diákoknak láthatóan rosszabb volt a teljesítményük, akik olyan családi környezetben nőnek fel, ahol korlátozva van a tanulást elősegítő forrásokhoz való hozzáférésük.
Ami lényegében annyit tesz, hogy a magyar oktatási rendszer képtelen kiegyensúlyozni a társadalmi-gazdasági körülményeket, és képtelen a hátrányos helyzetű diákok tanulási nehézségein segíteni. Vagyis hiába a győzelmi jelentések, valójában a helyzet az, hogy a központosított és leszabályozott rendszerben az esélyegyenlőség fogalma továbbra sem létezik, ezért mindazok a gyerekek, akik hátrányos helyzettel lépnek be az iskolába, nem fogják tudni leküzdeni azokat.
A kevés és sok, tanulást segítő erőforrással rendelkező magyar diákok átlageredménye között 136 pont volt a különbség.
Győzelmi jelentés helyett talán ezzel kéne foglalkozni, hogy az iskola ne zsákutca legyen, ne a kilátástalanság jövőképével kecsegtesse azokat a diákokat, akik hátrányos helyzetükből kifolyólag amúgy is küzdelmesebb életpályára számíthatnak.
