Jogod van ahhoz, hogy ember legyél, és ne csak egy diagnózis!

A legtöbb magyarnak valószínűleg nincsenek a magyarországi egészségügyi rendszerrel kapcsolatban illúziói. Hallottunk már az omladozó vakolatról, a patkányokkal teli kórházi plafonról, a nem működő kazánokról, az orvoshiányról, a betegjogok megsértéséről. A nők elleni erőszak felszámolásának 16 akciónapja kezdetén az egészségügyi rendszer talán egy kevésbé ismert hiányosságára világított rá az SOS Krízis Alapítvány a „Bántalmazottak az egészségügyben” címmel megrendezett konferenciáján.

Az egynapos konferencián két orvos, egy betegjogi képviselő, egy bántalmazó személyiségtípusokra szakosodott pszichológus és egy rendőr alezredes járták körbe a bántalmazottak és az egészségügy kapcsolatát előadásaikban.

Mi számít bántalmazásnak?

Az előadók közül többen is kitértek a bántalmazás különböző kategóriáira, amik jóval tágabbak annál, mint amit az emberek többsége büntetőjogi értelemben bántalmazásnak vél. Éppen ezért talán érdemes itt is kitérni arra, hogy mi minden számíthat annak.

Persze van az egyértelmű: a szexuális bántalmazás. Ez sem merül ki csupán a nemi erőszakban, vagy bármely nem kívánt szexuális tevékenységre kényszerítésben. A szeméremsértés, a prostitúcióra kényszerítés és a reproduktív jogok korlátozása, azaz például a fogamzásgátlás vagy abortusz akadályozása vagy kényszerítése is ide tartozik. A fizikai erőszak is viszonylag magától értetődő, de ebbe a kategóriába is rengeteg minden belefér, például lökdösés, harapás, rázás, fojtogatás, verés, az alapvető testi igények megtagadása (éheztetés, alvásmegvonás), a személyi szabadság korlátozása.

Valószínűleg kevésbé ismert kategória viszont a lelki, szóbeli és gazdasági bántalmazás, pedig ezek is több év börtönnel büntethetők, ha sikeresen bebizonyítják megtörténtüket a rendőrségen és az ügyészségen is.

Szóbeli bántalmazásnak minősülhet a lekicsinylés, gúnyolás és fenyegetés, lelki bántalmazásnak az alapvető érzelmi igények, szükségletek megtagadása, az önbizalomrombolás, hibáztatás, fenyegetőzés, félelmet keltő viselkedés, a támadó faggatózás vagy az elszigetelés, elzárás. Gazdasági bántalmazásnak számíthat például az anyagi függésben tartás, a fizetés elsajátítása, zsarolás, a mindennapi kiadások megkérdőjelezése és elszámoltatás, a munkavégzésről való lebeszélés vagy eltiltás.

Mindez az egészségügyet csak annyiban érinti, amennyiben a bántalmazott a sérülései miatt orvosi ellátásra szorul. (Nemi erőszak esetén az erőszak megtörténte után egy héten belül érdemes elmenni orvoshoz, mert maximum ennyi ideig mutatható ki bármi.) Ebben az esetben a vizsgálat eredményei fontosak lehetnek egy esetleges rendőrségi feljelentéskor, de ha a bántalmazott nem is tesz feljelentést, ha egyértelmű a szituáció, akkor az orvosnak kötelessége bejelentést tenni. Ha nyolc napon belül gyógyuló sérülésekről van szó, akkor a sértett magánvádas indítványt tehet 30 napon belül, hogy nyomozás induljon az ügyben, ha nyolc napon túl gyógyuló, akkor automatikusan közvádas eljárás indul.

Ha meg nincs látható sérülés, vagy egyáltalán nem is fizikai bántalmazásról van szó? Akkor nyilván nem lesz orvosi látlelet, egyéb bizonyítékokra kell a rendőrségnek hagyatkoznia. És ez Köbli Mihály rendőr alezredes szerint bár „nagyon szép kihívás”, ugyanakkor „lelki terrort bizonyítani nagyon nehéz”.

De hogyan bánik a rendszer az áldozattal?

Tehát megvannak a szabályok, a törvények, a jogi kategóriák, melyekbe az ember besorolhatja saját szenvedését. De mindez csakis akkor számít, ha az áldozatnak megvan az anyagi és lelki tőkéje ahhoz, hogy elmenjen az orvoshoz, a rendőrségre, a bíróságra, és mindenekelőtt akkor, ha hisznek neki és komolyan veszik. Nem titok, hogy Magyarországon a megtörtént bántalmazás eseteinek csak a töredékét jelentik be. Ez összefügghet azzal, hogy az áldozat nem feltétlenül ismeri fel, hogy ami vele történt, az bántalmazás, vagy egyszerűen a körülményei miatt nem hozhatja meg azt a döntést, hogy feljelenti a bántalmazóját. De egészen biztosan összefügg azzal is, hogy egyáltalán nem garantált, hogy a hatóságok hisznek majd az áldozatnak. Ezt sajnos ez a konferencia sem cáfolta meg.

Köbli Mihály előadásában például többször előkerült az a szempont, hogy egy orvosi vizsgálat eredményeinek sokkal inkább fog hinni, mint ha valaki csak úgy bejön a rendőrségre, és „előad egy rémtörténetet”. Dr. Keller Éva hangsúlyozta, hogy „még gondolatban sem szabad elítélni az elkövetőt”, mert az érzelmek elhomályosíthatják az orvos ítélőképességét, így esetleg nem veszi észre, ha a beteg hazudik a sérülései eredetéről. Dr. Antritter Zsófia, aki egyébként feltűnő tapintattal és empátiával beszélt a bántalmazottak helyzetéről, szintén megemlítette, hogy anyák időnként azért hozzák be azzal gyermekeiket, hogy megerőszakolták őket, hogy ezzel besározzák élettársukat, párjukat.

Még ha egyáltalán nem áldozathibáztató az orvos vagy rendőr attitűdje, akivel az áldozat szembekerül, akkor sem garantált, hogy a rendszer képes lesz ellátni a sértett igényeit. Vegyük most példának a nemi erőszak esetét, melynek orvosi ellátásáról Dr. Antritter Zsófia beszélt hosszabban, a nők és gyermekek elleni erőszakra fókuszálva.

Az áldozatnak célszerű rögtön az erőszak megtörténte után bemenni a nőgyógyászatra anélkül, hogy előtte átöltözne vagy lezuhanyozna. A nőgyógyászaton aztán teljesen levetkőztetik az áldozatot, mivel tetőtől talpig át kell vizsgálniuk, hogy minden fellelhető biológiai mintát (ilyen például az ondó, hüvelyváladék, nyál, egyéb testváladék, szőrzet) le tudjanak venni és továbbítani tudják a rendőrségnek. Ezután manuális és ultrahangos hüvelyi vizsgálatot is végeznek, és részletes interjút készítenek az áldozattal, melyben az aktus minden részletére rákérdeznek, hogy minél pontosabb képet kaphassanak az erőszakról. De nemcsak az erőszakról kérdezik ki, hanem a múltjáról is, arról, hogy az elmúlt hét napon belül volt-e mással együtt, hogy az mikor történt, milyen védekezéssel, mennyire volt erőszakos az az együttlét. Könnyedén elképzelhető, hogy egy frissen traumatizált embernek ez az egész folyamat mennyire felzaklató lehet.

Ugyanakkor az is belátható, hogy mindez szükséges ahhoz, hogy később nagyobb valószínűséggel elítéljék az elkövetőt. A kérdés inkább az, hogy mennyire tud a rendszer enyhíteni a vizsgálat és a kikérdezés traumáján. Az előadások alapján: nagyjából semennyire. Az orvosi képzésben megjelenik az erőszakot átélt nők szülészeti kezelése, a gyakorlatban azonban már nem figyelnek külön erre. Krízisambulancia nincs. Gyermeknőgyógyászati klinika sincs, őket is felnőtt nőgyógyászaton vizsgálják. A vizsgálat után a maximum, amit az áldozatnak biztosítani tudnak, az egy hálóing és zuhanyzási lehetőség. Még egy fogkefét se tudnak adni, nemhogy csere ruhát.

Vannak jogaid!

A rendszer hiányosságai ellenére az áldozatnak van pár lehetősége arra, hogy könnyítsen saját helyzetén – amennyiben tisztában van ezekkel a lehetőségekkel. Az egészségügyi rendszeren belül például a beteg fordulhat betegjogi képviselőhöz, aki a panaszos felhatalmazására elkísérheti őt vizsgálatokra, hogy megerősítést kapjon a szolgáltatóval szemben, és felvértezheti tudással, hogy tisztában legyen saját jogaival és fel legyen készülve a váratlan helyzetekre.

Márpedig a konferencián elhangzottak alapján nagyon is érdemes bántalmazottként tisztában lenni az alapvető jogaiddal.

Lengyel Ingrid betegjogi képviselő előadása alapján a leginkább megsértett betegjogok a bántalmazott nők esetében az emberi méltósághoz való jog (például a beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel ruházata csak a szükséges időre és a szakmailag indokolt mértékben távolítható el), a tájékoztatáshoz való jog (részletes és teljeskörű tájékoztatást kell nyújtani, szükség esetén tolmácsot kell biztosítani, meg kell adni a vizsgálat közben a további tájékoztatás lehetőségét, a beteg lelkiállapotára való tekintettel joga van arra, hogy számára érthető módon kapjon tájékoztatást), az önrendelkezéshez való jog (például a szabad döntés jogát biztosítani kell) és az orvosi titoktartáshoz való jog.  

Lengyel Ingrid külön hangsúlyozta:

jogod van ahhoz, hogy „emberként, ne pedig diagnózisként” bánjanak veled. És bár ez egyértelműnek tűnik, valószínűleg érdemes észben tartani, ha valaki bántalmazottként bekerül ebbe a rendszerbe.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület ingyenesen hívható segélyvonala bántalmazott nőknek és gyerekeknek: 06 80 505 101.

A rendőrségnek anonim bejelentést ezen a számon lehet tenni: 06 80 555 111 .

Olvass tovább!