Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Életfogytiglant kapott a srebrenicai mészáros

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az ENSZ háborús bűnökkel foglalkozó bírósága ma hozott ítéletet egy újabb volt szerb vezető ügyében. Ratko Mladics a Radovan Karadzsics által vezetett, szakadár boszniai szerb köztársaság hadseregét vezette. A most 75 éves votl parancsnok többek között a Srebrenicában tömegesen ottragadt bosnyák menekültek (főleg férfiak) 1995-ös lemészárlásáért kapott életfogytiglani börtönbüntetést Hágában.

Ratko Mladics a hágai bíróságon / Fotó: Amnesty International – Twitter

Karadzsicsot 2012-es elfogása után 2016 márciusában ugyancsak életfogytiglanra ítélték háborús bűnökért.

Mladics ellen 2012-ben emeltek vádat a vádiratban 7000 bosnyák férfi meggyilkolásáért Srebrenicában, és 10,000 civil áldozatért akik Szarajevó ostromakor haltak meg a szakadár szerbek ágyúzása nyomán.

Mladicsot 2001-ben ítélte el először a nemzetközi bíróság népirtás és emberiségellenes bűntettek miatt, de Mladics akkor még bujkált, és csak 2011-ben találták meg unokatestvére házában a szerbiai vidéken, külsejét addigra elváltoztatta. Mint ezután kiderült, több, mint egy évtizedig álneveken élt, Belgrádban például természetgyógyászként dolgozott évekig.

Srebrenica kelet-boszniai városa már 1993 tavaszától az ENSZ békefenntartók által „védett övezetnek” nyilvánított terület volt. Ennek ellenére 1995 elejére Mladics körbezárta a várost, és július 11-ére kiűzte onnan a bosnyák csapatokat. A városban rekedt muszlim civilek között pedig a túl könnyű fegyverekkel ellátott holland ENSZ-békefenntartók szeme előtt tömegesen végzett, így kívánta – mint azóta kiderült Belgrád áldásával – egyszer és mindenkorra megoldani a kevert etnikumú Bosznia és Hercegovina problémáját, és megnövelni a szerb etnikum arányát a térségben. Összesen körülbelül 7-8000 bosnyák férfit lőttek jeltelen sírba és 23,000 nőt és gyermeket deportáltak a városból a muszlim-bosnyák ellenőrzés alatt álló területekre.

A boszniai szerb hadsereg sokáig az akkori szerb ultranacionalista vezető Slobodan Milosevics legjobb kifogása volt a szerbek által elkövetett háborús bűnökre. A balkáni háború alatt Milosevics rendszeresen hivatkozott arra, hogy nem tudott arról amit a Boszniai Szerb Köztársaság vezetése művelt de Milosevics és Karadzsics tárgyalásai ezt az akkor hangoztatott védekezést azóta egyértelműen cáfolták.

A jeltelen sírba került bosnyák áldozatokat csupán 2011-ben temették újra:

(BBC)