Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sorosozásban akarja legyőzni a Momentum a Fideszt

Ez a cikk több mint 6 éves.

„Ez egy win-win szituáció”- mondta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy pénteki háttérbeszélgetésen arra a kérdésre, a civil szervezeteket megbélyegző törvény ellen kezdeményezett népszavazás csak a 2018-as választási kampány része-e. Mint a pártelnök kifejtette, ez jó téma a Momentumnak, de nem vágnának bele, ha nem hinnének abban, hogy győzhetnek, és nem tartanák fontosnak az ügyet.

Nálunk nem azért mennek az aktivisták az utcára, mert majd kapnak egy trafikot – tette hozzá Hajnal Miklós, a párt szóvivője. A politikus ezzel próbálta megvilágítani, a pártban a civilek ügyét fontosnak tartják, és a tagság készen áll, hogy beleálljon az aláírásgyűjtésbe.

Persze a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen a civileket megbélyegző törvény a Fidesz Soros-propagandájának szerves része, és most lényegében ezt a kérdéskört készül kampányával még inkább témává tenni a Momentum. Ami akár jól is jöhet a Fidesznek (erről itt írtunk bővebben).

Fekete-Győrék azt gondolják, egyébként is a sorosozás lenne a Fidesz választási kampánytémája. De ha ők most nem állnának bele, akkor nem lenne ellensúly a propagandával szemben. Szerintük, ahogy az Olimpia témájában tudtak változtatni a közvélemény hozzáállásán a Nolimpia kampánnyal, most a teljes kormányzati propagandával szemben is sikerülhet ez nekik. A civilek jogi eszközökkel próbálják ezt a törvényt eltörölni, a Momentumnak marad az utca. Ki kell menni, vitázni kell, beszélni kell szerintük a témáról.

Rendszerellenes kérdéssé akarják tenni ezt a népszavazási kérdést. És ha a következő hónapokban az utcán és a médiában egy rendszerellenes kérdésről lesz szó, az már jó lesz szerintük.

Márpedig a civil szervezetek ügyében szerintük minden benne van, ami jellemzi a rendszert. A jogtalanságok, a jogállam rombolása, a „semmit rólunk nélkülünk” elv figyelmen kívül hagyása, az, hogyan gyárt az országnak hasznos szervezetekből ellenséget a kormány. És a Momentum szerint fontos látni azt is, hogy ahogy a kormány a civil szervezeteket támadja, úgy bárki másra is rátámadhat majd.

A dolgok persze nem indulnak jól a Momentum számára. Mint azt mi is megírtuk, a törvény által leginkább érintett civil szervezeteket is magába tömörítő Civilizáció elzárkózott attól, hogy támogassa a Momentum népszavazási kampányát. A Momentumosok szerint bár eddig egyetlen civiltől se kaptak erre ígéretet, lesz, aki beáll melléjük, legalább azzal, hogy a nyilvánosságban mozgósít az aláírásra.

Ennek ellenére a Momentum jövő hét hétfőn elkezdi az aláírásgyűjtést Budapesten, és a hét közepén több vidéki nagyvárosban is. Budapesten 10-15 pulttal indulnak majd, de összesen 25 helyen szeretnének kint lenni, míg vidéken 60 aláírásgyűjtő hellyel számolnak.

Vidéken azért indul később a gyűjtés, azért csúsznak országosan is, mert a Kúria és a Nemzeti Választási Iroda is kihasználta a törvényes határidőt, ameddig elmolyolhattak a papírokon. A Magyar Közlönyben a Kúria döntésének kihirdetése például a törvényi határidőben megadott utolsó nap utolsó órájában jelent meg.

Hogy sikeres lesz-e a gyűjtés, abban csak bíznak a Momentumnál, Fekete-Győr András elmondta, 500 ezer aláírás biztos nem lesz meg, de azt gondolják, minél előbb, de a törvényi idő által lehetőségül hagyott 3 hónapon belül biztos összegyűjtik az aláírásokat.

Címlapkép: MTI / Marjai János