Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az EU vezetői és a brit bukmékerek May kormányának összeomlására fogadnak

Ez a cikk több mint 6 éves.

Felgyorsultak az események az utóbbi héten a brit politikában. Theresa May csapatából a védelmi miniszter, Michael Fallon azután hagyta ott a bársonyszéket, hogy volt beosztottai zaklatással vádolták meg a Weinstein-ügy kapcsán. Azóta a miniszterelnökhelyettes Damian Green ellen is nyomoz az erre a célra felállított parlamenti vizsgálóbizottság, neki állítólag szolgálati laptopján találtak extrém pornót.

De akad más baj is: még az év elején letartóztattak ugyanis egy brit nőt Iránban. Nazanin Zaghari-Ratcliffe vakációzott az országban, de lévén iráni-brit kettős állampolgár, és a Thomson-Reuters sajtóalapítvány munkatársa is, a teheráni rezsim azzal vádolta meg, hogy titokban iráni ellenzéki újságírókat képzett. Boris Johnson külügyminiszter egy minisztériumi ülésen kedden véletlenül megerősítette ezt az állítást, így a brit kormány hivatalos véleményére hivatkozva az iráni bíróság újfent bevádolta Zaghari-Ratcliffe-t aki így további öt év börtönt is kaphat. Az eset miatt sokan felháborodottan követelik az „inkompetens” Johnson lemondását, May azonban még nem reagált e kritikákra.

Kép: Boris Johnson / Twitter

Egy másik minisztert, Priti Patel nemzetközi fejlesztésekért felelős kormánytagot viszont már a miniszterelnöknek is el kellett engednie. Róla ugyanis kiderült, hogy egy nyári vakáció során titkos diplomáciai műveletekbe bonyolódott izraeli kormánypárti képviselőkkel. Sőt, fű alatt nemzetközi segélyeket juttatott el az izraeli hadsereg kórházi egységeihez is, de ezeket a lépéseket a kabinettel nem egyeztette. A botrány gyorsan körbejárt a brit sajtóban, így szerdán Theresa May, hosszú minidráma után, végül lehetőséget adott Patelnek a lemondásra, amellyel ő élt is.

Az ezek után már nem is meglepő, hogy tegnap kiszivárgott, az EU vezetői a londoni kormány gyors összeomlásával számolnak. A szigetország bukmékerei sem derűlátóbbak, így ma már jóval nagyobb oddsot adnak May lemondásának és egy újabb előrehozott választásnak.

Mivel a legutóbbi felmérések szerint ezen Jeremy Corbyn és a Munkáspárt nyerne, ez nem kis mértékben teszi kiszámíthatatlanná a brit kormányzást, épp a Brexit-tárgyalások kellős közepén.

Mint ismert, a 2017 júniusi választáson Theresa May és a Konzervatív Párt a vártnál jóval gyengébben szerepelt, így csak az északír protestáns Demokrata Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányozhatnak, kisebbségben.

Címlapkép: Theresa May / Twitter