Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elindult a hétköznapi metrópótlás, mérsékelt a káosz

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az Index és a HVG tudósítása szerint erős fennakadásokkal, de az első hétköznap működik a 3-as metró most induló felújítása miatti metrópótlás. A korábbi hasonló helyzetekhez képest jól vizsgázott a közlekedési vállalat. Persze a kérdés az, sikerül-e ezt a teljesítményt fenntartani hosszú távon.

A két portál tudósításából az derül ki, hogy a BKK tényleg felkészült a metrópótlással kapcsolatos tájékoztatásra, földre ragasztott, a metrópótlót mutató nyilakkal, tájékoztató füzetekkel várják az utasokat. Kisebb fennakadások főleg a villamos vonalakon, az 1-es és a 14-es pályáján voltak, de érezteti a hatását a közlekedési átalakítás a külvárosi vonalaknál is, ahol sok helyen buszokat vontak ki a központi közlekedés biztosítására.

Ellenben a városban több helyen is dugókat okoz az autóközlekedés, a Google traffic adatai szerint, 10 óra előtt, a szokásos forgalomnál kicsivel nagyobb a terhelés Budapest úthálózatain.

Ha valaki pedig bringára pattanna, itt a Magyar kerékpáros Klub térképe a bringapótlási útvonalakról:

Ezt mondta Tarlós, ezt mondták a pártok:

A BKV és a BKK szakemberei mindent megtettek azért, hogy a legkisebb fennakadással járjon a 3-as metró felújítása – mondta a főpolgármester hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában. Ugyanakkor szerinte be kell látni, hogy egy ekkora felújítást a városban észrevétlenül nem lehet megtenni.

A főpolgármester úgy fogalmazott, a politikában sokan abban reménykedtek, hogy nem tudják elkezdeni a metrófelújítást. Most, a felújítás megindulásával hónapokig arról beszélnek majd, hogy a fővárosban közlekedési káosz van – tette hozzá. Közölte, a 3-as metró északi szakaszának teljes felújítása valószínűleg egy év múlva kész lesz. Annyi probléma van, hogy az akadálymentesítésnél „addig megyünk el, ameddig a takarónk ér, amennyi pénzünk van” – fűzte hozzá Tarlós István. Hozzátéve, hogy az északi szakaszon egy állomáson nem lesz lift. Mindent megtesznek, hogy a végső határig elmenjenek az akadálymentesítésben.

Az MSZP-s Horváth Csaba szerint kevés lesz az a 60 busz, amit a BKK és BKV a metrópótlásra beállított. „Egy metró korábban 1200 utast szállított, és ahhoz, hogy ugyanezt az utasmennyiséget el lehessen vinni, nem hatvan, hanem nyolcvan buszra lenne szükség” – mondta a politikus. Szerinte „Tarlósék becsapták a budapestieket”, mert nyilvánvalóan nem volt igaz, amikor azt mondták, hogy az utasok 60-70 százalékát elviszik, mert a 3-as metró pótlására beállított buszmennyiség erre nem alkalmas.

Az Újpesten, a metrópótló végállomásán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a metrófelújítás első hétköznapján intenzív kezdet tapasztalható, mintha most „a főváros összes busza” ezen az útvonalon lenne, és nem a Tarlós István által ígért 45, hanem 20-25 másodpercenként közlekednének. Ez rendben is lenne, kérdés ugyanakkor, hogy honnan hiányoznak az itt látható buszok.

Pongrácz Gergely, az LMP szakpolitikusa, a BKK volt elnökségi tagja szerint nagy szakmai hiba, hogy a városvezetés csak buszokra bízza a metrópótlást. Szerinte hiba volt a 3-as vonal északi szakaszával kezdeni a felújítást, a középső vagy a kőbányai rész rekonstrukciója alatt ugyanis meg lehetett volna hosszabbítani a 14-es villamost a Deák Ferenc térig, ami jelentősen könnyítette volna a pótlást.
Pongrácz szerint a 3-as metró műszaki színvonala a felújítás után sem felel majd meg a 21. századi elvárásoknak. Példaként említette, hogy a beruházásból kimaradt a teljes akadálymentesítés. Megjegyezte továbbá, hogy az egyik bécsi metróvonalat a budapesti 3-as vonalnál olcsóbban, átszámítva mintegy 100 milliárd forintért újítják meg.

Forrás: Index/HVG/MTI/Mérce