Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A baloldal diadalmaskodott Izlandon

Ez a cikk több mint 6 éves.

A szavazatok 70 százalékának összeszámlálása után szinte teljesen biztos hogy az ország zöld-újbaloldali ellenzéke alakíthat többségi kormányt Reykjavíkben. A Zöld-Bal párt 17 százalékkal második helyet szerzett, míg potenciális partnereik, a szociáldemokraták 12%-kal megduplázták szavazataikat. A baloldal így 32 fős, szűkös többséggel kormányozhat majd a 63 fős parlamentben. A győztes listavezető, Katrín Jakobsdóttir telefonon a Reutersnek azt mondta, minden párttal tárgyalnak, de a baloldali pártokkal akarnak főleg együttműködni.

Katrín Jakóbsdottir 2016 novemberében / Kép: Nútíminn-Twitter

Izlandon még szeptemberben írt ki időközi választást az előző miniszterelnök. Bjarni Benediktsson azok után döntött így, hogy apja cége körül kialakult botrányok miatt a kisebbségi koalíciós partner, a Fényes Jövő Párt otthagyta Benediktssont és a Függetlenségieket, akiknek így nem volt kormánytöbbségük.

A konzervatív Benediktsson kevesebb mint egy éve lett miniszterelnök, ő váltotta a Panama Papers botrányban előkerült offshore számláiba belebukott David Gunnalaugssont. Gunnalaugsson most Közép Pártjával tervezte a visszatérést, ez azonban valószínűleg nem fog neki összejönni, ugyanis Jakobsdóttir korán kizárta, hogy a bukott miniszterelnökkel dolgozzon.

A 41 éves Katrín Jakobsdóttir által vezetett párt az Izland gazdaságát tönkretevő 2008-as pénzügyi válság óta jelentős erő a politikai életben, drasztikusabban szorítaná vissza a nagyobb izlandi magánbankok (pl. Kaupthing, Íslandsbanki) hatalmát, és a gazdag nyersanyagforrásokat rohammunkában kiaknázó nemzetközi bányacégeket (pl. Alcoa). Jakobsdóttir megválasztása ugyanakkor válasz arra is, hogy az egykor általános jólétéről ismert Izlandon 2008 óta ismét növekedett a szegénység, az egyenlőtlenség. Ennek a felszámolását is várják az új koalíciótól.

(Reuters)