Vajon miért 40 feletti férfiak beszélnek a nők elleni erőszakról a tévében?

Hétfőn Sárosdi Lilla megnevezte Marton Lászlót szexuálisan zaklatójaként, azóta már 7-re nőtt azoknak a nőknek a száma, akik hasonló állításokat tettek Martonról. Sejthetően ez a szám tovább fog emelkedni.

A téma az egész hetet végigkövette, és durván uralta is a magyar médiában. (Az MTI-nek persze nem sikerült tudomást venni az ügyről.) A két legfontosabb hírműsor, az ATV Egyenes Beszéd, és a Hír TV Egyenesen is foglalkozott a témával, több adásban. Nézzük is meg, kik voltak a vendégek, akiket erről kérdezték?

ATV Egyenes Beszéd:
Szerda: Virág György, Janisch Attila
Csütörtök: Verebes István, Vágó István és Para Kovács Imre, Grecsó Krisztián
Péntek: Mészáros Márta, és Lengyel Anna

Hír Tv Egyenesen:
Csütörtök: Schilling Árpád
Péntek: Réz András, Majtényi László

11 emberből 2 nő. Ha megnézzük a behívottak életkorát, az is kiderül, a többségük elmúlt 50 éves, és mindannyian elmúltak 40 évesek. Az életkor itt azért számít, mert a 30-as, de még inkább a 30 alatti generációk közösségei azok, amikben Magyarországon a nők elleni erőszak ügyéről van valamelyest őszinte beszéd, és ezért ezekben az értelmiségi generációkban már közösségi szinten is több tudás van az ilyen esetekről. A letagadás, az áldozathibáztatás itt is létezik, de sokkal kevésbé, mint 10-20 évvel idősebb társaiknál.

De ami a generációs is különbségnél fontosabb: egészen péntekig kellett várni arra, hogy egyáltalán egy nőt behívjanak. Ami viszont nem történt meg, hogy témával foglalkozó szakértőt hívjanak a műsorba. Mert az esztéta, a jogász professzor, a rendező, ők a művészvilágot, esetleg a jogi aspektusait ismerik az ügynek, de a nők elleni erőszaknak nem szakértői. Ellenben vannak számosan szakértők, vagy akár csak újságírók, akik sokat foglalkoztak ilyen ügyekkel, ismerik a hatásmechanizmusokat, nem csupán a Marton-ügyről tudnak beszélni, amikor erről az témáról beszélnek, hanem más esetekről is. Mert ugye a Marton-ügy nem egyedi eset, ehhez hasonló hatalommal való visszaélések nem csupán a színházi szakmára jellemzőek, hanem az egész társadalomra. Sajnos egyelőre rájuk nem került sor, de bízzunk abban, hogy fog.

Persze lehet azt mondani, hogy ezek az emberek is fontos dolgokat tudnak mondani a témában, de egy ilyen ügyben talán fontos lenne a nők nagyobb aránya a tévében. Mert mégis csak a tévé az, ami elsődlegesen alakítja a társadalmi normákat, és nyilván egy 30-as nő nem mondana olyat a tévében, hogy azért lehet valaki seggét megfogni, mert hagyja (ezt egyébként elég könnyen ki lehet próbálni, hogy nem igaz).

Nem is az lenne a megoldás, hogy a 40 felettieket, vagy a férfiakat zárjuk ki egy ilyen témában, hiszen az ő véleményük is lehet releváns, és ők is a társadalom jelentős részét képezik, és a véleményük akkor is ugyanannyira fontos, ha teszem azt én nem értek vele egyet. Illetve az esetek egy része nem ma, hanem 20-30-40 évvel ezelőtt történt, tehát ilyen szempontból is fontos lehet egy kortárs véleménye.

A probléma az, ami hiányzik. Azok a generációk és az ő tapasztalatuk és tudásuk, ami kimarad ezekből a műsorokból, pedig ugyanúgy létezik a magyar társadalomban. A 20-as, 30-as korosztály, és különösen a nők véleménye. Meg persze a téma szakértőié. Nélkülük erről a témáról beszélni elég egyoldalú megjelenítése a nők elleni erőszak ügyének.

Olvass tovább!