A német liberálisok nagy visszatérése

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

A 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel, és milyen hatással lehet Európára?

wahlplakat-lindner.jpg

Az FDP választási plakátja, forrás

Bukás

2013-ban a német liberális párt történetében először nem jutott be a berlini szövetségi parlamentbe, a Bundestagba. Az FDP volt az 1949-ben alapított Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) hagyományos harmadik ereje, és kevésbé ismert, hogy 2013-ig az FDP volt a leghosszabb ideig kormánypárt az NSZK-ban. A liberálisok 1949 és 2013 között összesen 46 évig voltak kormányon, míg a CDU/CSU 45 évig, és a szociáldemokraták csupán 28 évig. Az FDP volt a királycsináló, a mérleg nyelve, évtizedekig csak velük lehetett kormányt alakítani.

2009-ben az FDP történelme legjobb eredményét érte el a szövetségi választásokon. A szavazatok 14,6 százalékát megszerezve, hosszú ellenzéki évek után, diadalmasan tértek vissza a hatalomba. Aztán a Németországba is begyűrűző válság betett adócsökkentési terveiknek, ami pedig legfőbb kampányígéretük volt; és ők voltak elsősorban felelősek a németek többsége szerint igazságtalannak tartott, népszerűtlen egészségügyi reformért is (hiszen ők adták a minisztert, aki aztán a párt elnöke lett).

A választók bizalma hamar megrendült a pártban. Az FDP valójában már jóval a 2013-as választások előtt összeomlott. 2011 és 2013 között három kivétellel minden tartományi választáson súlyos vereségeket szenvedtek el. 2014 őszére a 16 szövetségi államból hatban maradt képviseletük, és minden tagállami kormányzati pozíciójukat elveszítették. Ugyanebben az évben az Európai Parlamentbe is csak 3 képviselőjüket juttatták be, míg 2011-ben még tizenkettőt sikerült, a szavazatok 11 százalékával. Tehát még 3 éve is úgy tűnt, hogy az FDP-nek befellegzett.

És jött Christian Lindner

A pártot 2013-ban az akkor mindössze 34 éves politikus, Christian Lindner vette át, miután a választási fiaskó után az egész vezetés háttérbe vonult vagy örökre kiszállt a politikából. Lindner 18 évesen lépett be a pártba, és 1998-tól tartozott a legnépesebb szövetségi állam, a német gazdaság negyedét adó Észak-Rajna-Vesztfáliában a tartományi FDP vezetésébe. 2000-ben, 21 évesen az állam legfiatalabb törvényhozási képviselője lett. 2009-ben bekerült a szövetségi parlamentbe is.

2009 decemberében az FDP főtitkára lett, ami a pártelnök után az egyik legfontosabb tisztség a német pártokban. Ekkor már sokan az FDP jövőbeni vezetőjeként tekintettek rá, ő volt a párt talán legnagyobb reménysége. 2011 decemberében azonban hirtelen lemondott a tisztségről (az eurós mentőcsomag körüli pártszavazás elszabotálásával vádolták a párt euroszkeptikusai a vezetést, és a viszonya amúgy is feszült volt Philip Rösler elnökkel, mert Lindner az előző elnök, a 2015-ben leukémiában elhunyt Guido Westerwelle emberének számított). Így a 2013-as vereség után „az ölébe hullott” az FDP elnöksége, amit ekkor rajta kívül senki sem akart megszerezni.

Feltámadás

Lindner tudatosan újraindította a pártot: „relaunch”, ahogy ő maga fogalmazott. Tisztázni kellett a párt identitását, vissza kellett vonulni. Egy elhasznált „brandet” kellett ismét frissé és eladhatóvá tenni. Az soha nem merült fel, hogy a párt emberi jogi elkötelezettségéről, például a házasság azonos neműekre kiterjesztéséről lemondjanak. Lindner adócsökkentések helyett oktatásról és a digitalizáció fontosságáról kezdett el beszélni (erről Németország teljesen lemaradt). Az FDP a gazdagok pártja helyett a törekvők, az igyekvők pártja akart lenni.

Utólag Lindner a 2014-es évet szó szerint horrornak nevezte. A folyamatos vereségek, a pártot és őt temető újságcikkek, a jelentéktelenség éve volt ez az FDP számára. De Lindner fáradhatatlanul járta az országot, nem lehetett olyan kicsi egy helyi újság, hogy Lindner ne a legfelkészültebben és a legfegyelmezettebben mondja el az új politikai üzeneteket.

A helyzet 2015-ben kezdett el változni. Lindner ügyesen helyezkedett a menekültválságban Merkel és a kereszténydemokraták bajor testvérpártja, a menekültügyben keményvonalas CSU közé. A 2015 nyarán Magyarországról érkező menekültek beengedésével egyetértett, de az utána is fenntartott nyitott határok politikáját erősen támadta, Merkelt sodródással, a kontroll elveszítésével vádolta. Lindner azóta is következetesen azt képviseli, hogy az országnak a képzett munkaerő bevándorlását ösztönöznie kell, de a menekültpolitikában sokkal nagyobb szigorra van szükség.

Az FDP szerint fel kell gyorsítani a kérelmek elbírálását, Marokkót, Algériát és Tunéziát biztonságos országnak nyilvánítanák, ahová így vissza is küldenének mindenkit, aki illegálisan tartózkodik Németországban (a helyi kormányokkal való megállapodás után). Azoknak a választóknak, akik elégedetlenek voltak Merkel menekültpolitikájával, de az AfD-t nem akarták választani, 2015-ben csak az FDP maradt. Az FDP támogatottsága 2015 őszétől a kutatásokban az 5 százalékos küszöböt ismét felülről és nem alulról súrolta.

A megemelkedett támogatottságot a párt a menekültválság lecsendesedésével is képes volt megtartani. 2016-ban mind az öt tartományi választáson erősödött, és háromban be is jutott a törvényhozásba. Az igazi sikerek azonban 2017-ben jöttek: előbb május 7-én az északi Schleswig-Holstein tartományban a szavazatok 11,5 százalékát megszerezve futottak be harmadiknak, majd egy héttel később Észak-Rajna-Vesztfáliában 12,6 százalékot szerezve lettek harmadikok (mindkét tartományban kormányra is kerültek).

Ez utóbbi választás volt a párt és Lindner számára az új stratégia főpróbája, a tartományi listát maga Lindner vezette. A szövetségi választásokon szeptember 24-én pedig a szavazatok 10,7 százalékával negyedikek lettek. A koalíciós tárgyalások a CDU/CSU-val és a Zöldekkel már elkezdődtek. Az FDP, amely még 3 éve is a teljes megsemmisülés szélén állt, két számjegyű eredménnyel juthat ismét kormányzati szerephez. De milyen párt ez az újjászületett FDP?

„One-man-show”?

A német sajtóban sokan rámutatnak, hogy talán soha nem függött még párt a szövetségi köztársaság történetében annyira egyetlen embertől, mint az FDP Lindnertől. Jellemző, hogy a Der Spiegel hetilap a választások előtt „Der Selfiemademen” címmel közölt nagy portrét a Lindnerről és a pártról. Lindner kiváló szónok, bár sokakat inkább egy kitűnő direct marketing ügynökre, mint politikusra emlékeztet. Az igaz, hogy Lindner mindig is nagyon tudatos volt a médiamegjelenések megtervezésében, profi és fegyelmezett.

Sokan azon élcelődtek, hogy az egész országot elárasztó FDP plakátokat a „snájdig”, fiatalosan elegáns, gondosan ápolt, három napos borostájú Lindnerrel könnyen össze lehet téveszteni a H&M svéd fast fashion óriás plakátkampányaival. A plakátok a Lindnerrel a választások előtt készült Bild interjúban is előkerültek. A legnagyobb német napilap – aminek súlyára jellemző, hogy a nyolcadik legnagyobb példányszámú lap a világon úgy, hogy az első hét mind Ázsiában található – rendkívüli fontosságú interjújában Lindner egy ideig próbálta bizonygatni, hogy minden párt a listavezetőjéről teszi ki a legtöbb plakátot, majd majdnem az asztalra csapva szakította félbe a kérdést erőltető riportert, hogy neki a plakátok nem számítanak, ő tartalomról beszél.

linder.PNG

A szóban forgó plakát, fotó forrása

Az igaz, hogy Lindner elszántsága, kitartása, a legrosszabb időben is magabiztos fellépése nélkül nem jött volna össze a siker, és az is igaz, hogy Linderen kívül a liberálisoknak jelenleg nincs más valóban országos ismertségű politikusa. De az FDP egy nagy múltú párt, komoly szervezettséggel, 60 ezer taggal, és mint a schleswig-holsteini siker is mutatta, ahol Wolfgang Kubicki alelnök volt a párt listavezetője, vannak más népszerű, és helyben ismert politikusai.

Nézzük tehát a számunkra is legfontosabb két témát, amelyek az oktatás és a digitalizáció mellett a választási kampányban is döntőnek bizonyultak az FDP sikerében.

Bevándorlás

Sok külföldi kommentár egyenesen bevándorlóellenesnek írja le az FDP-t. Igaz ez? Ahogy már röviden ismertettem, az FDP 2015-ben egy új bevándorlási politikát fogalmazott meg. A választások előtti héten a Bild interjúja is nem a „plakát-ügy”, hanem a bevándorlásról tett nyilatkozata miatt keltett egész Európában visszhangot. Lindner kijelentette, hogy a háborúk végével a menekülteknek vissza kell menniük saját országukba, ha ott már biztonságos a helyzet.

Ennyit mindenhol idéztek tőle, de azért Lindner ennél többet mondott. Azt mondta, hogy a háborús helyzet végével meg kell szűnnie a menekültstátusznak is. Szerinte egy olyan törvényt kell alkotni, amely világosan szabályozza, hogy melyek a maradás feltételei, és akik ennek nem felelnek meg, azoknak haza kell térniük. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a már Németországban született gyerekekkel, azt felelte, az országban való születés nem jogosít német állampolgárságra (hanem csak az, ha az egyik szülő német állampolgár). Emlékeztetett rá, hogy a balkáni háborúk végével az akkor az országba érkezettek 90 százalékának távoznia kellett, nem volt ugyanis arra szabályozás, hogyan maradhatnának, nem volt legális maradási lehetőség. Szerinte ezen kell változtatni. Kanadát hozta fel példának, ahol hasonló szabályozás van érvényben.

Lindner elutasítja a kötelező menekült kvótákat is az EU-ban, mert szerinte az olyan zárt és homogén társadalmak, mint Magyarország és Lengyelország, nem fognak menekülteket befogadni, ezt kár erőltetni. Támogatja Emmanuel Macron francia elnök javaslatait a földközi-tengeri út lezárásáról, a közös európai határvédelmi szervezet, a Frontex fejlesztéséről, és arról, hogy az EU Észak-Afrikában állítson fel hivatalokat a beutazási kérelmek elbírálására (Macron és Lindner szerint így nem kellene senkinek az életét kockáztatnia ahhoz, hogy Európába jusson és menekültkérelmet nyújtson be). [Ez az elképzelés egyelőre nehezen tűnik megvalósíthatónak; a szerk.]

Bevándorlásellenes lenne tehát az FDP? Mint látszik, a párt korántsem Orbán Viktor, az osztrák FPÖ, vagy a francia Marine Le Pen és társai poltikáját képviseli. Idegenellenességről szó sincs, Lindner soha nem használ „kulturális”, „vallási” érveket. Merkel kénytelen volt rögtönözni a menekültválság alatt a menekülteket elutasító, potyautasként viselkedő többi uniós tagállam, a német közvélemény aktuális változásai, és a pártjával szövetségi szinten uniót alkotó, valóban menekültellenes álláspontot képviselő bajor keresztényszocialista CSU miatt. A német bevándorlási és menekültekre vonatkozó szabályok és eljárások reformja azonban pont a CSU-val való konfliktus miatt elmaradt.

Az FDP egy új, a menekültek számára is világos, kiszámítható szabályokat biztosító törvényt követel. Mondhatjuk, hogy az FDP lényegében Merkel korábbi politikáját képviselve „ráment” a CDU szavazóira (talán emlékeznek arra, amikor Merkel egy tévéstúdióban élőben ríkatott meg egy németül már tökéletesen beszélő palesztin kislányt, amikor azt mondta neki, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, és a szabályok fontosságáról beszélt). A befogadható menekültek számát korlátozó felső határt azonban – ami a CSU követelése – Lindner még a választások előtt közvetlenül is határozottan elutasította.

Európa-politika

Az euroszkeptikus jelzőt is szinte mindig kiteszik a párt elé a magyar sajtóban is. Rászolgált-e erre az FDP? Az FDP-nek mindig is volt egy kritikusabb és egy EU-pártibb része (ahogy neoliberális és szociálliberális politikusai is). Euroszkeptikussá vált-e volna annak a Hans-Dietrich Genschernek egykori pártja, aki a 20. század leghosszabb ideig szolgáló, legendás német külügyminisztere volt, és aki kulcsszerepet játszott az európai politikai együttműködést és a közös belső piacot megalapozó 1986-os Egységes Európai Okmány megalkotásában?

Az FDP újabb európai mentőcsomagok ellen, és amellett kampányolt, hogy az olyan helyzetbe került országok, mint Görögország, elhagyhassák az euróövezetet. Az FDP következetesen elutasítja a közösségi szintű újraelosztást, ami pedig az EU-t a németekkel közösen megreformálni akaró francia elnök egyik legfontosabb javaslata. A választások után, szintén a Bildnek Lindner a francia reformtervekkel kapcsolatban már úgy fogalmazott, hogy „nem vörös vonalakat, hanem a közös látóhatárt” kell az előtérbe helyezni.

Szerinte nem szabad a Macron elnökségével kínálkozó alkalmat elszalasztani, a szorosabb igazságügyi, katonai, menekültügyi, energia és digitalizációs együttműködés kéznyújtásnyira került. De az euróövezet reformjával kapcsolatban minden tagállam saját felelősségét hangsúlyozta, és hitet tett a leköszönő pénzügyminiszter, a kereszténydemokrata Wolfgang Schäuble politikája mellett. Az euróövezet közös költségvetéssel, pénzügyminiszterrel és parlamenttel járó reformja, amit a francia elnök javasol, az FDP-vel a német kormányban nem tűnik reálisnak (biztosat csak a koalíciós tárgyalások lezárulása után fogunk tudni).

Az FDP itt sem használ populista érveket. Lindner például ebben az interjúban a német állásponttal szemben a Nemzetközi Valutaalap álláspontját támogatta, vagyis hogy Görögországnak igenis el kell engedni az adóssága legalább egy részét. Lindner azonban ennél továbbment, és azt is mondta, hogy ezzel egy időben legalább időlegesen ki kell engedni Athént az euróövezetből de úgy, hogy az ország EU-tagállam maradhasson. Ennek a javaslatnak megvannak az előnyei, hátrányai, veszélyei, és persze a politikai realitása is erősen megkérdőjelezhető (persze ezzel szemben a görög társadalmat lassan 10 éve megnyomorító megszorítások politikája áll). Az erősebb euróövezeti integráció elutasítása, így egy közös költségvetésé, amit Macron javasol, az új francia vagy a német szociáldemokrata állásponthoz képest nevezhető legfeljebb euroszkeptikusnak. Az FDP azonban emiatt semmiképpen sem került egy álláspontra az olyan valóban Eu-ellenes pártokkal, mint a német AfD vagy a francia Front National.

Labanino Rafael

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Olvass tovább!