A választási térkép, ami a Trianonban rajzolt térképeknél is jobban kiszúrt a magyarokkal

Magyarországon talán nem kell magyarázni, hogy egy térkép megrajzolása is lehet igazságtalan, elég csak annyit mondani: Trianon. Pedig nem ez az egyetlen alkalom, amikor a térképek kiszúrtak a magyar néppel, vannak ennél sokkal frissebb és a hétköznapi életünkre sokkal komolyabb befolyással rendelkező térképek is, amelyek jócskán megnehezítik az életünket. Ezek a választási térképek.

Az utóbbi időszakban, a Közös Ország Mozgalomnak hála, elég sokat hallhattunk a Fidesz választási rendszerének visszásságairól. A 2011-ben, különösebb egyeztetések nélkül áterőltetett választási törvény egy olyan rendszert hozott létre, amely több ponton is a Fidesznek kedvez. Néhány aránytalanság, például a győzteskompenzáció vagy az egyfordulós modell már széles körben ismert. De ezekkel kapcsolatban azt szokták mondani, nem kimondottan a Fidesznek kedveznek, hanem a legnagyobb pártnak – vagyis ha valaki képes nagyobbra nőni, mint a Fidesz, akkor neki.

De van a választási rendszernek egy másik aspektusa is, amelyik nem ennyire „színvak”, hanem kimondottan a Fidesznek kedvez. Ez nem más, mint a választási térkép, vagyis az a mód, ahogyan az egyes egyéni választókerületek (evk) határai meg vannak rajzolva.

Választókerület-manipulációs kisokos

Gerrymandering – így nevezik azt, amikor egy párt úgy rajzolja át a választási körzethatárokat, hogy magának minél nagyobb győzelmi esélyeket biztosítson Azért nevezik így, egy ilyen csöppet sem magyar szóval, mert a jelenség nem hungarikum, hanem a világ bármely táján megfigyelhető. A kifejezés maga az Egyesült Államokból származik, az 1800-as évek legelejéről, és egy ottani kormányzó, bizonyos Eldridge Gerry nevének és a szalamandra szó angol alakjának összerakásából jött létre.

Magyarul kissé körülményesebben választókerület-manipulációnak nevezhetnénk ezt a világszerte elterjedt politikai gyakorlatot.

Ha megfelelő információkkal rendelkezünk egy ország lakosságának politikai preferenciáiról, akkor a dolog igazán egyszerű. A választókerület-manipulátorok célja, ugye az, hogy minél több saját maguk által megnyerhető körzetet hozzanak létre, miközben csökkentik azon kerületek számát, amelyekben az ellenzékiek nyerhetik meg a legtöbb szavazatot.

Ehhez két módszer áll rendelkezésre: a gettósítás és a hígítás.

A gettósítás lényege, hogy a riválisok szavazatait minél kevesebb választókerületbe zsúfoljuk be. Képzeljük el, hogy van három választókerületünk és két versenyző pártunk, az A párt támogatottsága 60 százalék, a B párté pedig 40. Alapból arra tippelnénk, hogy akkor a három körzetből kettőben A párt, egyben pedig B nyer, és ebben az esetben A párt a mandátumok 66, B párt pedig a mandátumok 33 százalékát szerzi meg. Nem teljesen egyforma a szavazatarány és a mandátumarány, de azért nagyjából rendben van. Viszont egy ügyes választókerület-manipulátor meg tudná úgy húzni a határokat, hogy az A párt szavazóinak nagy része egyetlen körzetbe szoruljon, a másik kettőben pedig csak elenyészően legyenek jelen, és a mandátumok aránya máris megfordult, a B párt pedig megnyerte a választásokat.

A második módszer, a hígítás célja, hogy ahol nem lehet minél kevesebb, egyszínű kerületbe beszuszakolni a rivális szavazatait, ott úgy kell rajzolni a térképet, hogy a rivális szavazói minél több körzetbe oszoljanak szét, és ezért felhíguljon az erejük.

Mi is itt a probléma?

Magyarországon a Fidesz mindkét módszert széles körben alkalmazta, ahogy az mind a 444 válogatásából, illetve a szép emlékű Haza és Haladás Alapítvány tanulmányából is jól látszik. Csak  egyetlen példa: a hagyományosan balosnak számító Nyíregyházán két választókerület volt, ezeket úgy rajzolták át, hogy létrejöjjön egy balos gettó, a város másik részéhez pedig hozzácsapták az időközben jobbikossá vált Tiszavasvári kerületét, és tád-dám, egy balos körzettel máris kevesebb. Szegeden annyira igyekeztek gettósítani a város balos szavazóit, és leválasztani róluk a vidéki jobbosokat, hogy egy olyan kerületet is rajzoltak, amely nem egybefüggő területet fed le.

A gerrymandering kritikusai szerint ez egy mélységesen antidemokratikus gyakorlat, hiszen olyan rendszert hoz létre, amelyben egyes polgárok szavazata többet ér, mint másoké.

A fenti kis példánkban a B párt szavazóinak voksa ért többet, hiszen bár ők voltak kisebbségben, mégis az ő pártjuk szerezte a több mandátumot. Ez pedig komoly alkotmányossági kérdéseket vet fel, hiszen egy demokrácia az egy ember – egy szavazat elvén nyugszik, illetve jogegyenlőségen és a képviseleti kormányzás eszméjén. A választókerület-manipuláció azonban sérti ezeket az alapvető elveket és jogokat.

A gyakorlat védelmezői ezzel szemben azt állítják, hogy képtelenség teljesen igazságos térképeket rajzolni. Az általam felhozott példa alapesetében is megfigyelhető egy kis aránytalanság, hiszen bár az A párt nyert, melynek támogatói többségben voltak, a győzelem (66 százalékék) mégis nagyobb arányú volt, mint a rá leadott szavazatok aránya (60 százalék). Vagyis az A párt szavazóinak voksa picit többet ért, mint a rivális szavazóké.

A védelmezők tehát amellett kardoskodnak, hogy ne akarjunk igazságossági szempontokat érvényesíteni, hiszen a választási törvények szükségszerűen torzítanak, tehát manipuláltak, ezzel pedig együtt kell élni.

Az valóban igaz, hogy nehéz olyan választási térképet rajzolni, amelyben minden szavazat egyformán hasznosul majd, egyforma értéken. A kérdés igazából az, hogy van-e értelme mégis próbálkozni, hogy minél fairebb kerületeket rajzoljunk. Illetve, hogy van-e olyan szintű manipuláció, amely már tényleg szembemegy az egyenlő választójog és a képviseleti kormányzás elveivel.

A választ várhatóan egy éven belül, a gerrymandering szó szülőhazájából, az Egyesült Államokból kaphatjuk meg.

Az amerikai eset

A hónap elején az amerikai Legfelsőbb Bíróság szóbeli érveléseket hallgatott meg Gill v. Whitford nevű ügyben, amely épp a választókerület-manipuláció alkotmányosságának kérdését feszegeti. A jövő nyárra várható döntésben a testületnek arról kell döntenie, hogy alkotmányt sért-e Wisconsin állam 2011-es választókerületi reformja, amely az amúgy az államban több szavazóval rendelkező Demokrata Pártot vereségre kárhoztatja.

Hasonló esetek már korábban is kerültek a Legfelsőbb Bíróság elé, a kilenctagú testület pedig rendre durván megosztott, és rendre döntésképtelennek bizonyul. A korábbi esetek nyomán azonban annyit már tudunk, hogy a Bíróság nyitott annak a gondolatára, hogy a szélsőséges gerrymandering lehet alkotmányellenes, ám abban nem foglalt eddig állást, hogy mik is lennének a kritériumok, ami alapján el lehet dönteni egy rendszerről, hogy rendben van-e vagy sem.

A mostani eset azonban erre a kérdésre is választ adhat. A felperes, vagyis a wisconsini demokrata szavazók jogi képviselői ugyanis felállítottak egy három szempontból álló tesztet, amely alapján szerintük akkurátusan lehet lemérni egy adott választási térkép alkotmányosságát.

Az első feltétel az, hogy a térkép megrajzolásának szándéka az volt-e, hogy egyik pártnak kedvezzen, a többieknek pedig nem. A második, hogy van-e a választókerület-manipuláción kívül más választási földrajzi oka annak, hogy egy adott párt folyamatosan hátrányt szenved el.

A harmadik és legfontosabb szempont pedig az ún. hatékonysági rés, amely azt mutatja meg, hogy a leadott voksok hány százalékát teszik ki azok a nem hasznosult, tehát mandátumra nem beváltott voksok, amelyeket a rendszer által leghátrányosabban érintettet pártra adtak le a szavazók. (A pontos képlet ebben az angol nyelvű tanulmányban megtalálható.) A felperesek azt javasolják, hogy egy adott szint fölött (az állami törvényhoó testületek esetében 8 százalékos hatékonysági rés fölött) egy adott választási térkép számítson alkotmánysértőnek.

Ez az utóbbi formula egy az egyben nem átültethető Magyarországra, hiszen két teljesen különböző pártrendszerről és választási rendszerről is beszélünk – itthon mindkettő bonyolultabb, mint az USA-ban. Az első két kérdésre azonban tudjuk a válaszokat, és mindkettő ugyanabba az irányba mutat: a Fidesz által létrehozott választási rendszer sérti mindannyiunk alapvető demokratikus jogait.

21752333_1610803018941238_3101837711530042550_n.jpg(Forrás: Közös Ország Mozgalom)

Arra nézvést is vannak adataink – ahogy azt a Közös Ország Mozgalom fenti ábrája is mutatja –, hogy jelenleg a Fidesz jóval nagyobb mandátumaránnyal (képviselővel) rendelkezik, mint amekkora szavazatarányt szerzett a választásokon, miközben az ellenzéki pártoknál ez pont fordítva van. Vagyis az ellenzéki szavazatok sokkal kevesebbet érnek, mint a Fideszre leadott voksok. Ez több tényező eredménye, és nem csak a választókerület-manipuláció játszik benne szerepet.

Ám a Haza és Haladás tanulmánya rámutat arra, hogy a jelenlegi választási térképpel a Fidesz már 2006-ban is nyert volna, az akkori választási rendszer körülményei között is. Tehát a térképrajzolás tagadhatatlanul kiadós előnyt biztosít a Fidesz számára.

A demokráciába vetett hit ma nem a legerősebb Magyarországon, és általánosan osztott vélemény, hogy a politikai elit nem képviseli azt, amit a társadalom elvárna tőle. A nép és a képviselői közötti kötelék gyakran teljesen szétszakadt, és ennek helyreállításához elsődleges fontosságú lesz egy olyan választási rendszer kialakítása, amely garantálja, hogy választott politikai elit valóban és nem csupán névleg képviselje az embereket. Egy mainál igazságosabb választási térkép fontos eleme kell, hogy legyen ennek az új rendszernek.

Olvass tovább!