A hétvégén a Roma Büszkeség Napja után akartak emléktáblát avatni Puczi Bélának a Nyugati pályaudvarnál. Puczi a 90-es marosvásárhelyi pogrom egyik hőse volt, aki a környékbeli magyar cigány társaival együtt sietett a városban megtámadott magyarok védelmére, a városba szállított és leitatott román parasztokkal szemben. Itt született a híres mondat: „ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok”.

Az emléktáblát nem sikerült végül kirakni, mert a MÁV szerint csak olyan embernek jár tábla, aki a vasúti közlekedéssel kapcsolatos eseményben vett részt. Puczi pedig ilyenben nem vett részt, csupán a Nyugati Pályaudvaron élt hajléktalanként, és dolgozott: a parkolóhelyeket foglalta. Puczi története a magyar állam szégyene. Ugyanis Puczit a marosvásárhelyi események után 9 hónapra előzetesbe rakták, a rendőrök meg is verték. Ezután menekült Puczi Magyarországra, ahol 10 évig még a menekültstátuszt se kapta meg, és az állampolgárságot is késöbb kapta meg. Így bánunk a hőseinkkel.

Tehát nem sikerült emléktáblát avatni Puczinak, de Balog Zoltán – aki 2010-ben még posztumusz díjat adott a Terror házában Puczinak – előlépett megoldandó a helyzetet. Közölte, hogy majd talán lesz emlékmű, ő tud is egy jó helyet. A nemsokára felépülő cigány kulturális központ fala.

Hát nem. Pontosan erről van szó. Puczi Béla és társai tette nem a cigányság dolga, a cigányság emléke, hanem a magyar történelem része. Puczi Béla nem csak a cigányság hőse, hanem a magyaroké.

Meg nem mellesleg ő a Nyugati pályaudvaron lakott, és ennek van jelentősége, mert nem ezt érdemelte volna. De így volt, és erre emlékezni kell.

Balog javaslata, hogy a magyarság cigány hősének majd a cigány intézményben legyen emléktáblája, kb. annyira korrekt, mint ha egy Sütő András emlékművét a román követségbe akarnának küldeni, mert hát román állampolgár volt. Ha Puczi Béla kész volt hetekig veretni magát a román rendőrökkel (volt társa, aki nem sokkal szabadulása után meg is halt), akkor talán mi is tartozunk neki annyival, hogy elismerjük a magyarságát, ami nagyon úgy tűnik, neki fontos volt.

Puczinak pont azért kell a Nyugatinál emlékmű, hogy mindannyiunk közös hősévé válhasson. Hogy szembesüljünk a tragédiájával, és azzal a becstelenséggel, amit a magyar állam a nevünkben elkövetett vele szemben.

Azért kell neki köztéri, közös magyar, és nem cigány emlékmű, mert nem szegregálhatjuk a magyar történelem cigány hőseit. Mert ők nem csupán a cigány, hanem a közös magyar történelem részei. Mert ők lehetnek a pozitív példák a többség felé, és a kisebbség felé is, hogy igen, a közösség a kisebbség tagját is elismeri a közösség hőseként.

És fel kell tenni a kérdést, hogy kinek a hőse Puczi Béla? Lehet-e ő a magyarság hőse? Ha Puczi Béla tette nem elegendő ehhez, akkor mi kell ahhoz, hogy egy cigány magyar tettét a magyar történelem hősies tetteként könyveljünk el? Balog javaslata azt üzeni, hogy nincs olyan, hogy valakit a cigány közösség tagjaként magyarként tisztelünk.

Ha ez az emlékmű csak a cigányság emlékműve lesz, azzal elszalasztunk egy nagy esélyt arra, hogy a magyar közösség egyesítése felé tegyünk egy nagy lépést. Ez nem csupán szimbolikus kérdés ugyanis. Hanem arról szól, mit üzenünk a magyarországi cigányságnak. Lehetnek közös hőseink, vagy nem?

A magyar sport vagy történelem nagy cigány alakjai mind meg vannak fosztva cigányságuktól, és asszimilálja őket a történelmi tudat, Papp Lacitól az 56-os cigány hősökig, nincs szó arról, mi ezeknek az embereknek származása. De persze, ha egy cigány a negatív előítéletek mentén cselekszik, mondjuk lop, akkor ott lényeges lesz a származás. Viszont így nem is tudnak jó példát állítani a cigányság felé, és nem tudnak pozitív képet adni a cigányságról a többségnek.

Pedig példamutatás nélkül nem lehet jól megoldani ezt a sorskérdést, a magyarországi cigányság előrelépésének, a szegénység felszámolásának kérdését, ami a következő évtizedek egyik legfőbb kérdése lesz.  

És az is fontos lenne, hogy végre belássuk, a magyar cigányok magyarok, az ő történetük a mi történetünk is, és fordítva. Ha van mondat, ami azért kiált, hogy a cigányok idetartozását végre elismerjük, az éppen Pucziék elhíresült mondata. Itt az ideje, hogy megértsük, és megháláljuk.