Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogy mit jelent Földi László mondata a civilek likvidálásáról, azt csak Orbán Viktor képzelete határozza meg

Ez a cikk több mint 6 éves.

A nagy múltú Földi László, az egykori Ho Si Minh Főiskola KISZ-bizottságának elnöke, a kádári titkosszolgálat hírszerzőtisztje, később a Fidesz-közeli, közbeszerzés-halmozó Defend nevű biztonsági cég vezetője, bement az Echo TV-be epét hányni.

foldi_laszlo.jpg

Földi azt közölte Mészáros Lőrinc „jó tévéjében”, hogy háborúban állunk, és ha háborúban állunk, akkor háborús törvények kellenek, ha pedig háborús törvények vannak, akkor likvidálni kell az akadékoskodókat. Itt Földi a Helsinki Bizottságra és más civil szervezetekre gondolt.

Hőböröghetnénk, hogy hihetetlen. De nem az. Az irány idáig is egyértelmű volt, ide is el kellett jutni. Követelhetnénk, hogy határolódjanak el Földitől, de hát nem fognak. Esetleg kérhetnénk, hogy a Főpolgármester rúgja ki 700 ezer havi bruttós tanácsadói állásából, de nem fogja.

Egyenes pályán haladunk.

Az erőszakra való felbujtás egyre kevésbé tabu a politikai megszólalásokban. Mondhatnánk, felesleges orbánozni, de hát nem az: a miniszterelnök múlt heti mondatai, amelyekben nem ítélte el az őcsényi panziós elleni erőszakot, ugyanezen az egyenes vonalon haladnak.

Levezethetjük, hogyan lesz egyre céltudatosabb és agresszívabb a kormánypárti nyelvezet az ellenzéki vagy csupán másként gondolkodó emberekkel és szervezetekkel szemben. Hogyan válik az erőszak nyelve, a dehumanizálás, az elképzelt ellenség emberi mivoltának tagadása egyre inkább a Fidesz táborának összetartó ereje. Vannak erős pontok: tavaly október 23-a fütyülős verése, a kvótanépszavazás kampánya, az első kék plakátok megjelenése, a NOlimpia kampányban megtámadott ellenzéki aláírásgyűjtők.

Persze ebben a sorban azt sem szabad elhallgatni, hogy mi, a túloldal, mi sem fogjuk vissza magunkat a verbális agresszióban. Élesen reagálunk a Fidesz agressziójára, sokan a baloldali-liberális oldalon is megpróbálják felvenni a versenyt, emelni a hőfokot, kiereszteni az indulatot. Csakhogy ezzel mindig a Fidesz jár jól, mert nála van tábor, amit ez összetart, míg a túloldalon csak tehetetlen indulat fűt.

És persze a legnagyobb különbség, hogy míg a Fidesz háza táján mesterségesen keltik ezt az agressziót – politikai okokból -, addig a túloldalon leginkább a tehetetlenség szüli ezt. Épkézláb politikai erő híján más nem is tudná.

A kérdés az, hova halad ez a gyűlöletvonat, és van-e rajta fék.

Mert azt, ugye, már senki sem gondolja komolyan, hogy ennél nincs lejjebb? Van és lesz is. A fiúk a moralitás, az erkölcs szempontjából is a bányában dolgoznak.

Az ilyen fajta dehumanizálásnak több vége is lehet. És akkor tekintsünk is el a legdurvábbtól, amikor majd valaki bemegy a Helsinki irodájába, és végrehajtja Földi javaslatát. De ez a retorika megágyazhat politikai intézkedéseknek is.

Hiszen, ha az ország „ellenségei” áskálódnak, akkor az ország „védelmezői” részéről lesz politikai igény a fellépésre. Orbán Viktor is megmondta, fel kell lépni ellenük. Annak pedig, hogy ez a fellépés mit jelent, csak a képzelet szabhat határt.

És ha elképzelünk egy kétharmados Fidesz-győzelmet 2018-ban, egy nagyszabású felhatalmazást, akkor a „mindig lesz lejjebb” jegyében elképzelhetjük azt is, mi következik ebből az ország, azaz Orbán Viktor ellenségei elleni fellépésre. Elképzelhetjük, mi is szabhat határt ennek a gyűlöletvonatnak.

Csak Orbán Viktor fantáziája.

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.