Puzsér Róberttel az a baj, hogy okos, nagyon erős a problémaérzékenysége, és baromi jól ír és beszél. Alapjáraton Puzsér egy csodálatos lehetőség lenne a magyar közélet számára, csakhogy van egy kis probléma. Hősünk szerelmes a népszerűségbe, és mivel okos, pontosan tudja, hogy saját rajongótáborát ellenségképek kialakításával, hamis dilemmák valósnak láttatásával tudja fenntartani.

Fotó: Hír24/Pál Anna Viktória

Minderre csodálatosan jó példa A füttyögő munkásosztály genderidegen című cikke, amiben Puzsér iszonyatosan fontos dolgokat vet fel. Miért nincs képviselete a dolgozóknak? Miért nem tárja föl, mutatja be az ő problémáikat a sajtó? Az egyes társadalmi csoportok egyenlőségért vívott küzdelmében hol van az a pont, amikor érdekeik egymással is szembe kerülnek? Feloldható ez, és ha igen, hogyan? Mit kezdjünk az olyan társadalmi cselekvésekkel, amik sértik mások érzékenységét? Egyáltalán hol a határ egy füttyögés, egy „megdugnálak, Mari” és egy seggfogás között? Ha pedig van éles határ, mit kezdjünk egyik vagy másik eshetőséggel? Mi a zaklatás fogalma, és hogyan kell fellépni ellene? Szeretheti-e egy nő, ha utánafütyülnek? Hogyan alakítja a nők képét a rájuk épülő kereskedelmi mechanizmus, és ez összefüggésben van-e a férfiak nőképével, és a két nem közötti kapcsolattal? Milyen normákkal védhetjük a társadalom más tagjait, és mennyire kell erősnek lennie ezeknek a védőhálóknak?

Mindegyik téma önmagában cikksorozatot érne. Mindegyik témában vannak bőven tisztességes érvek egyik vagy másik álláspont mellett, és mindegyik fontos kérdés a mindennapokban.

És itt jön a probléma. Mert Puzsér Róbert nem ezekre a kérdésekre ad választ, hanem az általa sokszor használt és felépített genderfasiszta fogalmával ijesztget. Olyan tartalommal tölti fel ezt a fogalmat, hogy a gonoszt jelentse, és piedesztálra emeli magát, mint ezen gonosz ellen harcoló jót. Ami a legsajnálatosabb, hogy mindezt úgy teszi, hogy kihasználja a fenti fontos kérdésfelvetéseket, hamis ellenségképeket kelt, hogy igazát alátámassza.

A puzséri cikkben a keményen dolgozó férfi munkások állnak szemben a gazdag, elkényeztetett feminista nőkkel. Az osztályharc lényege pedig az, hogy a kemény munkások egy kemény nap után füttyögnek, mert hát le kell vezetni a feszültséget, az elkényeztetett nők pedig ezt kikérik maguknak (és nyilván van egy utalás arra, hogy a feministák csúnyák, mert hát kell erre utalás egy antifeminista cikkben).

Csak a valóság ennél jóval bonyolultabb.

Vannak például munkásnők, vagy dolgozó nők. Ma Magyarországon a legrosszabbul fizető és a legkizsákmányolóbb szakmákban, mint például a szociális munkás vagy az ápoló, leginkább nők dolgoznak (és igen, ezek nagyrészt fizikai munkák, még ha nem is kell betont törni, csak mondjuk szart lapátolni a magát összefosó ügyfél vagy beteg után). Amikor a dolgozók kizsákmányolásáról beszélünk, nem beszélni a dolgozó nőkről, sőt egyenesen úgy tenni, mintha ők nem lennének, nem csupán hazugság, hanem pont a munkások ügyének 50 százalékban való elkenése.

Annál nagyobb lenézése nem is lehet a dolgozóknak, munkásoknak, mint hogy a tahó, bunkó viselkedéssel azonosítsuk őket. Nem kell egy építkezés mellett elmenni ahhoz, hogy egy nő durva beszólásokat kapjon, elég a Gozsdu udvaron, vagy bármilyen fesztiválon végigmennie. Hazugság az, hogy nők után füttyögni csak a munkások szoktak, nőknek beszólni csak a munkások szoktak, ennek megcáfolásához tényleg csak a valóságban kell élni és nőkkel beszélgetni, vagy sétálni a belvárosban este 8 után. A füttyögés, a beszólogatás nem pénzügyi helyzethez kötött dolog.

Pontosan ezért tévedés, hogy Puzsér a századeleji munkásideált hozza be, mint amit visszasír a feministákkal szembeni osztályharcban. Ugyanis ez a századeleji munkásideál a fegyelmezett, önmagát képző, öntudatos munkás ideálja. Aki a lumpen elemekkel szemben nem részegedik le, vigyáz a családjára, hazaadja a fizetését, megbecsüli a nőket (még ha az a megbecsülés kicsit mást is jelentett, mint manapság). Ez a munkásideál biztosan nem füttyög az utcán nők után. (És ne menjünk bele abba, hogy ez az ideál mennyire valósult meg, mennyire nem, és mennyire értelmiségi kép volt a munkás önképpel szemben, mert Puzsér a cikkében ebből az idealizált képből indul ki)

Az is hazugság, hogy a füttyögés csak a felsőközéposztálybeli nőket zavarja vagy félemlíti meg. Ehhez se kell mélyinterjús kutatásokat végezni, hogy tudjuk, nem így van. A füttyögés és utcai beszólogatás még valami szépségideálhoz se kötött, és valójában nem csupán a tetszés kinyilvánítása a célja. A célja lehet az is, hogy a füttyögő éreztesse, neki van hatalma ahhoz, hogy belépjen valaki másnak a személyes terébe.

Éppen ezért egy gazdag, jól öltözött, jól kinéző 40-es nő után pont kevésbé fognak fütyülni, mint egy huszonéves, kevesebb társadalmi presztízzsel rendelkező lány után.

Ettől függetlenül persze elképzelhető, hogy egy nőnek, ahogy Puzsér írja, jól esik, ha utánafüttyögnek. Csak vannak olyan nők is, akiknek nem esik jól, sőt, vannak olyanok, akikben tényleg félelmet kelt ez a fajta viselkedés. És talán érdemes lenne rájuk, mint a közösségünk tagjaira vigyázni, és olyan normákat meghatározni, amiben nem érzik rosszul magukat.

Ez a fajta normameghatározás meg kevésbé a munkások, mint inkább a tahók ellen szól. És ahogy számtalan norma esetében meg tudjuk állni, hogy ne hágjuk át őket azért, hogy könnyebbé tegyük közös életünket, a füttyögés, beszólogatás is olyan kéne legyen, ami feláldozható ennek érdekében.

Mert végső soron mégis ez lenne a cél.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!