Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Úgy biztosan nem lehet megszüntetni a gyermekéhezést, ahogy azt Hegedűs Zsuzsa elképzeli

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.
Ez a cikk több mint 3 éves.

2011-ben ismertem meg Hegedűs Zsuzsát. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel találkozni a Dunán nehezebb lesz, mint szívből szurkolni Lázár Jánosnak. Mostanra eljutottunk odáig is.

hegedus2.jpg

Kép forrása: alfahir.hu

Éveken át követtem Hegedűs Zsuzsát. Persze, csak a megengedett követési távolsággal. Amikor 2011-ben nagy felbuzdulással kiosztott sokezer rászorulónak egy maréknyi naposcsibét, meg ugyanannyi vetőmagot, még ugyanazon a héten ellátogattam az egyik ilyen településre, hogy megnézzem, mégis mivégre állítja a főtanácsadó, hogy ez lesz a szegénység elleni csudaszer. Talán nem kell mondanom, hogy túl sok csibét, malacot, veteményest nem láttam a helyszínen. Viszont találtam egy olyan közösséget, amelyben a „tisztes szegénységben élők” felháborodottan figyelték, ahogy a szegénysoron küzdenek a rájuk szakadt adománnyal – ki eladta, ki véletlenül kinyírta a csibéket, másoknak fogalmuk se volt róla, mihez kezdjenek a cukkini-magokkal.

Aztán egy évvel később, ugyanott, kis változás a programban: aki az előző évben elherdálta a csirkéket és kacsákat (nem is szólva a disznókról!), az ebben az évben már nem kapott az adományból. A településen ezt a lécet senki sem ugrotta meg, így hiába várták a menetrend szerinti osztást, inkább csak arra világított rá a program, hogy megfelelő tájékoztatás és segítség nélkül akár még egy fokkal rosszabb helyzetbe is lehet hozni az amúgy is mélyszegénységben élőket. Számítottak arra az egyszeri adományra, és talán nem kell mondani, hogy ebben a kiszolgáltatott élethelyzetben minden egyes nap minden egyes étkezését patikamérlegen adagolják. Hát, egy kimaradt.

2015-ben csak a vakszerencse mentett meg attól, hogy jobbikosnak nézzenek, amikor egy olyan településre futottam be, ahol volt adományosztás. Ekkorra ugyanis már elég sokan voltak tisztában azzal, hogy ez a program másra, mint eszetlen pénzköltésre, nem jó, a Jobbik pedig rögvest tőkét akart kovácsolni a „cigányok elherdálják még azt is, amit az államtól kapnak” szüzséből, állításuk alátámasztása érdekében pedig nem voltak restek kamerával benyomulni egyesek udvarába, hogy ellenőrizzék a malacokat. Az adomány mellé így jó adag szorongás is jutott a település lakóinak. Pedig eddigre a program is változtatott a retorikán: Hegedűs szerint az is elég, ha minden gyerek egyszer jóllakik, más kritikát nem hallott meg. S mindeközben országszerte tort ültek a bérbe adott, eladott disznók felett az uzsorások, nagy terhet róva az amúgy is minimálköltségvetésből gazdálkodó szegényekre.

Tegyük hozzá gyorsan: már a program kezdetén lehetett tudni, hogy az a módszer, amivel Hegedűs szórta az országban szét a Spanyolországból importált, kókatag (de legalább sokkal drágább) naposcsibéket és egyéb állatokat, eredendően hamvába holt ötlet. Sokan és sokszor magyarázták el, hogy nem lehet állattenyésztésre és földművelésre kényszeríteni az embereket megfelelő anyagi támogatás nélkül (tudja egyáltalán Hegedűs, mennyibe kerül felhízlalni egy disznót?), pláne, ha korábban fogalmuk sem volt róla, mi fán terem a cukkini, és hogyan kell elvetni.

De ha nem is hitt Hegedűs, Orbán Viktor társadalmi felzárkóztatásért és konfliktusok kezeléséért felelős főtanácsadója a szakértőknek, ugyan lefáradhatott volna akár csak egyszer is megnézni, hogy boldogulnak adományozottjai a naposcsibékkel – tán akkor maga is megtapasztalta volna, hogy adományai nem sokat értek, legfeljebb a naposcsibe- és vetőmag-neppereknek okozott örömteli perceket, amikor felvásárolták a családoktól bagóért a kiszórt árut.

Ez persze Hegedűst sem akkor, sem a későbbiekben nem zavarta. Rótta az országot, rángatta ki a malacokat a furgonból, majd robogott tovább, hogy aztán egy szép pillanatban közölje: megszűnt Magyarországon a gyermekéhezés.

Hogy tessék?

Nem, nem csalás és nem ámítás. Ez volt az az év, amikor Hegedűs a szegénység elleni küzdelem egyik lehetséges megoldásaként kanonizálta a lopást, de immár következetesen tagadta, hogy lenne olyan gyerek az országban, aki éhesen hajtja álomra a fejét.

Akkor is megírtuk, álljon itt most is: Magyarországon nagyjából 4 millió ember él szegénységben, közülük csaknem minden második (1,7 millió) háztartásának összjövedelme nem haladja meg a havi 78 ezer forintot – biztosak vagyunk benne, hogy ebből a pénzből minden gyerek jól tud lakni? Az MTA és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adatai cáfolták ezt: állításuk szerint van körülbelül 200 ezer gyerek, aki idehaza időről időre éhezik, de vannak körülbelül 50 ezren, akiknek minden napjuk így telik. Hegedűs összegzése erről mindössze annyi volt: az Orbán-kormány „felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést és nyomort”. Nincs itt semmi látnivaló, eredjünk tovább.

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:

Kövess minket Facebookon:

Azóta viszonylag nagy volt a csönd Hegedűs Zsuzsa körül. Aztán hirtelen feltűnt a hiánya, s így újra megszólalhatott – nem is volt benne semmi köszönet. Most éppen a Heti Válaszban sorolta fel, hányféle jót tett ezért az országért, mint főtanácsadó, karöltve Orbán Viktorral.

Elárulhatom: ahhoz még mindig tartja magát, hogy elévülhetetlen szerepe van a gyermekéhezés csökkentésében.

Csakhogy nem minden gyermek lakik jól ma Magyarországon, hiába lobogtatja Hegedűs az Eurostat adatait, amelyek csak valami eszement logikával olvashatók úgy, hogy felszámolódott a probléma hazánkban.

Nem elég ugyanis arra fogni, hogy sok gyerek él Magyarországon relatív szegénységben (és a számuk növekszik), hogy az EU más országaiban máshogy számítják a szegénység paramétereit. Nem történt olyan rég, hogy elfelejthettük volna, miként törölte el a létminimum számítást a magyar kormány, hogy takargassa a nyilvánvalót. Mondhatja Hegedűs, hogy „az Eurostat-kritériumokat Nyugatra szabták”, azzal nem magyaráz meg semmit. Aki éhes, az éhes. Akkor is, ha ezt Magyarországon inkább statisztikai trükközéssel fedik el, a nyugathoz való felzárkózástól pedig egyre messzebb kerülünk.

Térjünk is rá az oly nagy szeretettel előcitált számokra: gyermekéhezés van Magyarországon. Gyermekszegénység is. Méghozzá meglehetősen nagy, és nem úgy tűnik, hogy ezen bármit is érdemben változtatott volna Hegedűs programja. Még a KSH adatai szerint is a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben Magyarországon. A Budapest Intézet felmérése alapján pedig 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik. Ennyit tehát az elért sikerekről.

És mégis hogy jutottunk idáig?

Hegedűs erényei közt lobogtatja a közmunka-program bevezetését, mintha nem ugyanarról szólna ez is: kilátástalan, százezreket megnyomorító program, amely a nyílt munkaerő-piacra kilépni képtelen, a mélyszegénység határát alulról súroló, éppen csak a holnapot befogni képes réteget képző foglalkoztatási formáról beszélnénk. Olyan programról, amelybe az elmúlt években iskolából kibukott 18 éven aluliak is bekerültek, kényszerpályára állva, és amelyből kilépni viszont szinte lehetetlenné vált. A cinizmus teteje ezt sikerként elkönyvelni, mintha nem a feudális viszonyok újra történő bebetonozása lenne, amelyben a polgármesterek jóindulatától függ, ki mikor, mennyit dolgozhat, gyakran megalázó munkakörülmények közt, eszköztelenül, épp annyiért, amennyiből még pont nem hal éhen.

Hogy a közmunka-program teljes kudarc, azt lassan az Orbán-kormány is belátja, szabadulnának már tőle, terelnék a nyílt munkaerőpiacra az embereket – ha tudnák, végzettség és képzettség nélkül ugyanis ez lehetetlen, a felzárkóztatási programok pedig rendre kudarcba fulladnak (ami például egy másik miniszterelnöki kegyenc, Farkas Flórián ősbűne is többek közt).

Hivatkozik még Hegedűs a minimálbér megemelésére, mint saját találmányára. Visszás dolog ez is – főleg a közfoglalkoztatottak számára, akiknek a bére még mindig nincs köszönőviszonyban sem a minimálbérrel, vagyis pont ott nyal vissza a fagyi, ahol nem kéne: a közmunka-programok világába terelt százezrek számára, akik közt bizony akadnak jócskán, akiknek 2016-ról 2017-re 2 ezer forinttal nőtt a bruttó bérük. Micsoda eredmények, nemde?

És ha mindez nem lenne elég, eljött az a pillanat is, amikor a világtól elrugaszkodott Hegedűssel szemben Lázár János tűnik a józan észnek. Lázár, aki csúcsminisztériuma élén négy éve blokkolja az olyan programok megszületését, mint a „fapados uszoda”, potom 3 milliárdért. Mert ugye, Hegedűs szerint ha már nem éhezik egy gyerek se, rá lehet fordulni az usziztatásra… Persze abba inkább ne is gondoljunk bele, miért akadt el Lázárékon a hárommilliárdos fapados uszoda-program, de tény, hogy azt a pénzt jobban is el lehetne költeni jelenleg Magyarországon, főleg ha gyerekekről van szó. Kár, hogy ezt Hegedűs képtelen megérteni.

„Orbán Viktorral közös munkánk alapja 2004 óta az, hogy prioritásnak tekintjük a társadalmi leszakadás megállítását” – talán ez Hegedűs Zsuzsa tételmondata, erre hivatkozva teszi, amit tesz.

Mit is pontosan? Ha jobban megnézzük, az általa kidolgozott programok nem másra jók, mint a társadalmi egyenlőtlenségek bebetonozására. Függési viszonyba taszított százezrek éldegélnek közmunkán, kitörési lehetőség nélkül. Évente egyszer várják családok a spanyol naposcsibéket, hogy legyen mit enniük holnap, de a holnaputánt már megint nem látják. Feszültséget kelt az ilyen típusú ad hoc adományosztás (érdemesekre és érdemtelenekre szabdalva egész közösségeket), csakúgy, mint a minimálbér és a közmunkásbér közti különbségek, melyek mind-mind azt eredményezik, hogy a társadalmon belüli szakadék egyre mélyül. A leszakadás megállíthatatlannak tűnik, és amitől különösen káros Hegedűs tevékenysége, az az, hogy egyes pontokon képes elhitetni, hogy minden rendben van.

Díszesen kiosztott malacokkal azonban nem lehet felszámolni a rendszerszintű problémákat. Ahhoz átfogó felzárkóztatási programokra lenne szükség, a bérhelyzet rendezésére, a szociális védőháló megerősítésére, meg egy sor egymásra épülő, hasonlóan előremutató intézkedésre (többek közt az oktatási rendszer rendbetételére) nem pedig látszatbeavatkozásokra. Attól, hogy a szavak szintjén eltörölte a Fidesz a gyermekéhezést, a mélyszegénységet, a létminimumot, az nem szűnik meg. De jól hangzik, persze, ráfordulva a kampányszezonra, főleg a kormánypropaganda által uralt médiatérben, ahol az egymástól elszigetelt, elnyomott társadalmi csoportok hangját szinte lehetetlen meghallani.

De a lényegen ez nem változtat semmit: lehet valaki Borsod legmélyén éhes, attól, hogy azt hallja, amúgy fel van számolva az éhezés, jól nem lakik.