Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Van rá mód, hogy az oktatást rendbe tegye a kormány – de nem a gimnáziumok bezárása az!

Ez a cikk több mint 6 éves.

Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. A 2016-os Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 22. legbefolyásosabb személye. Ha a Wikipédia-oldalát böngésszük, még akár azt is hihetnénk, hogy valamennyit ért az oktatáshoz is, lévén történelem-orosz szakot végzett pedagógus. Na ehhez képest mindaz, ami a minap kijött a száján, az vagy a felelőtlenség teteje (amennyiben a kamara érdekeit szem előtt tartva igyekszik egyfajta irányba tolni a szakképzést, és ezzel gyerekek tízezreinek az életét), vagy a hozzáértés teljes hiánya (ez az, ami kevésbé valószínű).825767.jpg

Orbán Viktor és Parragh László

„Az elmúlt öt évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből” – mutatott rá a 22. legbefolyásosabb személy, óriási hibának nevezve, hogy „polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat”.

Kezdjük azzal, hogy Parragh László volt eddig az egyetlen kormányoldalról, aki utalást tett arra, hogy az elmúlt 5 év a közoktatásban kudarcos volt. Tapsoljuk meg gyorsan a dicséretes őszinteségért, és lépjünk is tovább. Merthogy az egy dolog, hogy elismerjük, hogy óriási a probléma, de Parragh rossz irányba tapogatózik, amikor a megoldást keresgéli.

Attól ugyanis nem lesznek többen a szakképzésben, hogy gimnáziumokat zárnak be.

Vagyis inkább: nem attól lesznek többen az egyik típusú intézményben, hogy a másikat sóval hintik be.

Parragh persze bővebben is kifejtette, hogy mi a baja: mint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, azt fájlalja, hogy a diákok nem tudnak továbbtanulni, mert kiesnek az iskolából, és így nem lesz olyan szakma a kezükben, amire van piaci kereslet. Erre gondolná megoldásnak az átterelést.

Csakhogy a gimnáziumok bezáratása nem oldaná meg ezt a helyzetet hiába próbálja ezt az überbefolyásos Parragh sugallni, mintegy átkacsintva a polgármesterekre, hátha ebből megértik, mi a teendő. Azt ugyanis jó, ha tudjuk, hogy a szakképzési rendszer szétverésével eljutottunk mára odáig, hogy egy gyereknek akkor sem feltétlenül lesz piaci kereslettel bíró szakma a kezében, ha a szakképzésben végez. Amióta a Nemzetgazdasági Minisztérium égisze alatt fut az oktatás ezen ágazata, botrányoktól hangos az intézményrendszer. Talán a legjobb példa erre a jelenleg is problémákban fuldokló érettségi, ahol éppen 30 ezer diák futott neki úgy a továbbtanulási esélyeit alapvetően meghatározó vizsgáknak, hogy alig volt ideje felkészülni az egyes tantárgyak vizsgafeladataira.

De még csak nem is ez az igazi probléma: a központosított, felülről vezérelt rendszerben a folyamatosan változó kerettantervek, a forráshiányok miatt küszködő intézmények egyre nehezebben képesek biztosítani tanulóiknak a versenyképes tudás megszerzéséhez szükséges körülményeket. Nem olyan nagy meglepetés hát, hogy kevesek számára vonzó ez az irány. Mint ahogy az sem, hogy sokan kihullanak, még a végzettség megszerzése előtt.

Ha a Kereskedelmi és Iparkamara elnökének szavait halljuk (mely kamara egyébként a szakképzési rendszer alakításában folyamatosan részt vesz), könnyen hihetnénk, hogy a gimnáziumok „elszívó hatásának” megszűntetésével a szakképzés kiüresedése is megoldódik. Csakhogy ez is súlyosan aggályos módszer – hiszen csorbítja minden gyermek azon jogát, hogy a képességeinek és igényeinek megfelelő oktatási intézményben tanulhasson. Elveszi a szabad választás lehetőségét, és mint ilyen, kényszerpályára állítja ezen gyerekek életét. Nem idegen ettől a kormánytól a hasonló, kényszerítő módszerek alkalmazása. Ettől azonban még ez egy megengedhetetlen gyakorlat – nem csoda, hogy máris rengetegen tiltakoznak ellene.

De ha már így szóba kerültek az egyre romló eredmények, érdemes az okokat is megnézni (hátha innen megközelítve sikerül valami értelmes megoldást is találni).

Hogy miért esik ki annyi gyerek a közoktatásból? Ennek egyik legfőbb oka, hogy a tankötelezettség korhatárát 18-ról 16 évre csökkentették. Méghozzá a Fidesz-KDNP kormány. Ennek köszönhetően kezdett el emelkedni a 18 éven aluli közmunkások száma – jól bizonyítva, hogy ez a kormány bizony nem rest az út szélén hagyni azokat a „problémás” gyerekeket, akiket a túlszabályozott, felülről irányított rendszer nem tud megfelelő módon segíteni. Erre pedig nem lehet válasz az, hogy egyfajta intézményt bezárnak, hogy egy másikba tereljék át a diákokat, akik talán pont amiatt nem tudják majd soha megszerezni a végzettségüket, mert olyan szakmát próbálnak kitanulni, amihez semmilyen affinitásuk nincsen.

De emellett érdemes megemlíteni a diákok túlterheltségét, amivel szintén nem hajlandó foglalkozni az oktatási kormányzat, a szakértők többszöri jelzése ellenére sem. Csoda, hogy egyre romlik a diákok teljesítménye, ha eszetlen mennyiségben kell belapátolniuk a felesleges tudást a fejükbe? Erre sem az a megoldás, hogy akkor egy „lebutított”, szakmára fókuszáló irányba terelgetik őket.

És akkor nem beszéltünk még a pedagógusok túlterheltségéről, ami szintén rányomja a bélyegét a diákok eredményeire is, arról, hogy mekkora forráshiánnyal küzd az oktatás, hogyan rohadnak le az iskolák, hogyan nem képesek a szakképzési centrumok biztosítani a tanulóinak a gyakorlati oktatást (vagyis a versenyképes tudás elsajátításához elengedhetetlen ismereteket), ami mind oka annak, hogy az elmúlt 5 évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből.

Összegezve: Parragh László szavai mögött rendkívül kártékony megfontolás áll. Tény és való, hogy jelenleg, amikor sok szektor munkaerőhiánnyal küzd, szükség lenne szakmával rendelkező, fiatal munkavállalókra. Őket azonban kényszerrel kitermelni nem lehet (és akkor azt már fel sem hoznám, hogy aki versenyképes tudást szed magára, inkább külföldre vándorol, hogy tudásának megfelelő bérekért dolgozhasson).

De ha kevesebb korai iskolaelhagyóra és végzettség nélküli fiatalra vágyik a kormány (nagyon helyesen!), akkor a tankötelezettség korhatárát kell haladéktalanul visszaemelnie 18 évre. Aztán rögtön garantálnia is kell, hogy a Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek valóban versenyképes tudást adjanak át nekik, felesleges és leterhelő áltantárgyak helyett. A szakképzésben haladéktalanul élhető körülményeket kell teremteni, hogy újra vonzó legyen a diákok számára ez az intézmény-típus. Ehhez anyagi forrásokat kell biztosítani. Többek közt a pedagógusok számára is olyan életpályát kell kínálni, ami őket is arra ösztönzi, hogy tudásuk legjavával biztosítsák a diákok fejlődését.

Valóban, ez nem olyan egyszerű, mint rápirítani a polgármesterekre, hogy zárjanak már be pár gimnáziumot, attól majd jobban mutatnak a statisztikák. A küzdelmesebb (és az oktatási kormányzat töménytelen hibáját beismerő és javító) út azonban nyilvánvalóan megtérülne, ha a diákoknak érdemes lenne a szakképzést választaniuk, és ott olyan körülmények közt tanulhatnának, hogy ne kelljen végzettség nélkül kihullaniuk, és a végén versenyképes tudással lépjenek tovább. Jól hangzik, ugye? Remélem, segítettem kicsit Parragh Lászlónak is, meg úgy általában mindazoknak, akik az oktatás ügyét a szívükön viselik. Nem volt olyan nehéz – pedig én aztán semmilyen listán nem vagyok rajta, ahol a legbefolyásosabb embereket jegyzik.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.