Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A megdönthetetlen Lukács György

Ez a cikk több mint 7 éves.

A fővárosi közgyűlés januárban fogadta el a jobbikos Tokody Marcell javaslatát, hogy eltávolíttassák Varga Imre, Kossuth díjas szobrászművész Lukács György világhírű magyar filozófust ábrázoló szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. Bár a botrányos döntést heves ellenállás követte a hazai és a nemzetközi értelmiség körében is, ennek ellenére márciusban végül a szobrot nyomtalanul eltüntették. A magyar jobboldalon régre nyúló hagyománya van a Lukács személyét és hagyatékát ért támadásoknak, azonban 2017-ben mégis radikálisnak tűnhet egy filozófust ábrázoló szobor eltávolítása, legalábbis egy szabad országban ilyesmi elképzelhetetlen lenne. Mi áll valójában mögötte?

14730293_786845_9b2a6abacdd261679d70de5532319a8c_wm.jpg

Annyit előre leszögezhetünk, hogy azok az emberek, akik ma Lukács György emlékét támadjak, egyetlen sort sem olvastak tőle, mint ahogy ezzel már Lázár János is eldicsekedett nemrégiben. A hazai kormány kultúrájának és világnézetének középpontjában nem világhírű magyar filozófusok állnak, hanem a szotyi és a Gucci-táska.

A szobor eltávolítását igazoló döntés mögötti indokok finoman szólva is ködösek, a jobboldal egyfajta antikommunista törekvésként álcázza Lukácsnak a Tanácsköztársaságban betöltött szerepe miatt, ami már hosszú évtizedek óta hamis mítoszokra épül a jobboldali és a pro-fasiszta propagandában – és hogy a NER ezt a hagyományt követi, kétségtelen. A szobor eltávolítását ennek ellenére a szélsőjobboldal kezdeményezte, ami elsődlegesen arra irányul, hogy Lukács zsidó származású volt, és kevés köze van ahhoz, hogy miként kapcsolódott a hazai sztálinizmushoz, ahhoz meg pláne nem sok köze van, hogy a nyugati marxizmus egyik legjelentősebb gondolkodója volt. A szélsőjobboldal antikommunizmusa gyakorlatilag a „fehérterror” típusú antikommunizmushoz hasonlítható, számukra Lukács valamiféle judeo-bolsevik fenyegetést jelképez, aki megmérgezi a magyar nemzet tiszta lelkét. Bár a kormánypárt egyelőre nem tekinthető nyíltan antiszemitának, de határozott zsidóellenes tendenciák fedezhetők fel a retorikájában, ahol bárkiből a magyarság ellensége válhat Lukács Györgytől Soros Györgyig. Így aztán a Jobbik és a NER együttműködése a Lukács-kérdésben cseppet sem meglepő.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Nem kérdés, hogy Lukács György magyar filozófus a 20. század legnagyobb hatású entellektüeljei közé tartozik, műveit pedig gyakorlatilag a világ összes részén olvassák, kutatják és tanítják. Az egykori lakásában, a Belgrád rakparton található Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány pedig a magyar kultúra egyik legértékesebb kutatói gyűjteménye, aminek működése szintén konstans fenyegetésnek van kitéve, ezért jövője továbbra is bizonytalan. Lukács György hagyatékának és szellemi örökségének megőrzése rendkívül fontos feladat a magyar kultúra számára, de egyelőre úgy tűnik, hogy a kormánypárti és szélsőséges erők mindent megtesznek, hogy destruálják ezt a páratlan intellektuális hagyományt.

A Lukács örökségének megvédése érdekében tett legfontosabb erőfeszítés az április legvégén megrendezett The Legacy of Georg Lukács elnevezésű nemzetközi tudományos konferencia volt, amit Kelemen János és Michael J. Thompson filozófusok szerveztek az ELTE, a CEU, a LANA és a Nemzetközi Georg Lukács Társaság közreműködésével. A budapesti rendezvényre 4 kontinensről, több mint 30 országból érkeztek tudósok, kutatók és érdeklődők Brazíliától Kínáig, az USA-tól Romániáig, így aztán a konferencia valóban egy világot átfogó nemzetközi ellenállási törekvés eredményeként született meg, aminek legfontosabb célja megvédeni Lukács György emlékét, ráadásul éppen a hazájában, ahol folyamatosan következetes támadásoknak van kitéve.

A konferencia megnyitóján elhangzott beszédekben a szervezők és a résztvevők kinyilvánították azt is, hogy Lukács emlékén túl maradéktalanul kiállnak a CEU és az akadémiai szabadság mellett is, ami Magyarországon ugyanúgy folyamatos támadás alatt van. A rendezvényen olyan neves tudósok előadásait is meghallgathatta a budapesti közönség, mint Herbert Marcuse egykori tanítványa Andrew Feenberg, vagy Stephen Bronner és Tamás Gáspár Miklós, akik elsődlegesen olyan fontos és aktuális politikai kérdéseket vitattak meg Lukács elméleteiből kiindulva, mint a nemzetközi antifasiszta és szociális ellenállási mozgalmak hatása, a populizmus nemzetközi térnyerése, valamint a liberális és a szociális demokrácia lehetséges jövője. A konferencia lezárása pedig egy nagyobb demonstráció volt a Szent István parkban a szobor hűlt helyén, ahol Lukács egykori tanítványai és barátai mondtak beszédeket, amiben elítéltek a kormány lejárató és megsemmisítő hadjáratát Lukács emléke ellen.

Azt gondolom, hogy a jobboldalnak nemzetközileg sikerült megteremtenie a nyugati gondolkodás történetének legsúlyosabb anti-intellektuális mozgalmát, ezért válhatott valósággá, hogy hazánkban egyetemeket üldöznek, gender-szakot démonizálnak, és marxista filozófusok szobrait döntik le. Egy olyan illiberális demokráciában és autokrata rezsimben, amilyet Orbán Viktor teremtett meg Magyarországon, Lukács György emléke és szellemi hagyománya tűrhetetlen és tolerálhatatlan. Hogy mi az oka ennek?

Lukács György az emberiség történetének legsúlyosabb, mindent felforgató és felülíró forradalmainak volt nem csak a szemtanúja, hanem elméleteinek egyik legfontosabb megalkotója is. A magyar filozófus végignézte az időtlennek és megdönthetetlennek tartott Romanov- és Habsburg-birodalom bukását is, így jelenléte folyamatosan arra emlékeztet, hogy lehetséges egy igazságosabb világ megteremtése. Szobrokat ugyan mindig ledöntenek a történelem vészjósló időszakaiban, de Lukács szellemi öröksége elpusztíthatatlan. Ezt bebizonyította most mind a 90 fiatal kutató a világ minden részéről, akik számára Lukács aktualitása és jelenléte megkérdőjelezhetetlen, és akiknek van mondanivalója liberális demokráciáról, akadémiai szabadságról, kapitalizmusról és antifasizmusról, és akik harcolunk mindazért, amire a NER-t és a hozzá hasonló autoriter hatalmakat Lukács jelenléte akár egy szobor formájában is emlékezteti.

Zsurzsán Anita

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.