„Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.” Igen, ezt javasolta nagy felbuzdulásában Bayer Zsolt, a lánglelkű lovagkeresztes lovag, amikor felhergelte magát azon, hogy civilek egy csoportja, hogy tiltakozzon a civil törvény ellen, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén táblákat magasba tartva, némán tiltakozott.
A gyűlöletkampány népművészeti lecsapódása (Forrás: 444.hu)
Lehetne persze erre az is a válasz, hogy „Elmész te a bús picsába, Zsolt, nem te mondod meg, hogy mi merre hány méter ebben az országban! Üdvözlettel, stb.” De azt jó, ha tudjuk, hogy Bayer Zsolt ez esetben valahol a nép egyszerű gyermeke és a kormány püspökfalatjába szorosan beékelt szócső között félúton helyezkedik el. És ez fontos.
Az ugyanis, amit Bayer művel, egyenes következménye mindannak, amit a Fidesz-KDNP kormányzása alatt beleplántált a társadalom fejébe. És még csak nem is most kezdődött, de mindenképpen most ért el egy határvonalhoz.
Hogy ma valaki azt meri mondani, hogy némán, békésen, méltóságteljesen tiltakozó civileket (hogy mást ne mondjak, többségében nőket, a parlament bizottságának túlnyomó férfitöbbségével szemben) taknyukon és vérükön kellett volna kicibálni a bizottság üléséről, az alapból kimeríti az uszítás fogalmát, megcsúfolása a demokráciának, a szabad véleménynyilvánítás jogának.
Bayer persze azt várta volna, hogy a sokkolóval és könnygázgránáttal felszerelkezett Országgyűlési Őrség tegye ezt meg (ó nem, ezt a piszkos munkát itt ő sem a saját kezével végezte volna…). Hogy Rubovszky György, a bizottság elnöke nem rendelte el a kihurcolást, az pedig talán a józan ész szavának köszönhető – bár a folyosóra azért odarendelte őket, biztos ami biztos alapon.
Az viszont, hogy ott senki sem csúszott taknyon és véren, nem jelenti azt, hogy ma ezt a határt nem merné átlépni más. És ennek oka van.
2010 óta erősebben dübörög a Fidesz harci retorikája, mint bármikor korábban. Harcot folytatunk a migránsok ellen, Brüsszel ellen, meg kell védenünk a rezsicsökkentést a latroktól, erőt kell felmutatnunk, hogy mindenki megértse, stb. Ismerjük ezeket a szövegpaneleket.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Amikor Röszkénél László Petra belerúgott egy menekültbe, akkor persze lehetett azt arra fogni, hogy felfokozott volt a hangulat, hogy ijesztő volt a légkör, hogy nem is akart rúgni, de valójában ez már egy olyan pillanat volt, amikor látszott: van, aki elhiszi, hogy a menekültek valóban nem emberek, így bármit meg lehet velük tenni. Elindult a határvadászat, uszítottak kutyákat a bántalmazott menekültekre, nemzetközi jelentés tett tanúbizonyságot arról, hogy még a magyar hatóságok is követnek el bűncselekményeket ellenük – és ha nagyon őszinték akarunk lenni, ebből sem lett akkora világbotrány, mint amekkora bűn történik éppen a magyar határnál. Itt ugyanis már alapból a Lázár János által előszeretettel hangoztatott „akinek nincs semmije, az annyit is ér” működött. A migránsok ellen a kormány fellép, a migránsokat megrugdosó László Petra egyesek szemében mártír és nemzeti hős, a migránsok annyit is érnek, amennyire semmijük sincsen.
És ez csak egy eset, amikor a kormányzati gyűlöletretorika működött.
Csakhogy ez a rengeteg felhalmozott, és lecsapódni vágyó gyűlölet nem vész ám el, legfeljebb átalakul. Ahogy fokozatosan alakul át a kormány ellenségképe, váltunk Brüsszelre meg Soros Györgyre, majd a civilekre, úgy pattogzik le a civilizáció máza is – vért kíván már a hazát megvédeni hivatott harcos magyar, és valószínűleg a Fidesznek fogalma sincs, hogy mekkora erőkkel játszik éppen.
Annyi erőszakos gesztust láttunk az elmúlt időszakban, elszórva, amennyit 2006 óta biztosan nem. Csak nem vesszük észre, hogy ezek az egymástól elszigetelt esetek valójában egy irányba mutatnak, egy irányból érkezik a szellemi töltet, és Bayer Zsolt itt legfeljebb bájosnak nem nevezhető stílusában csak elismétli mindazt, amit betöltöttek a fejébe.
De ne legyenek kétségeink: ez ugyanaz az uszítás, mint amikor Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke azt mondja, hogy „sokaknak viszket a tenyere”, amikor „borzalmas dolgokat skandálnak” a tüntetéseken. Mi ez, ha nem felhívás keringőre? A miniszterelnök ugyanis azt már nem tette hozzá, hogy az önbíráskodás az bizony bűncselekmény, és hogy a viszkető tenyereket valamilyen gombaölő szappannal mossák le szépen, és tegyék zsebre.
Így pedig bárki érezheti magát felhatalmazva arra, hogy viszkető tenyerével taknyot és vért fakasszon – bizony, így áll össze ez a szépen megkomponált szimbólumrendszer, a nagy harc közepette.
Lássuk az „eredményeket”, csak az elmúlt néhány hónapból: a Momentum standját többször is felrúgták, amikor az olimpiai népszavazáshoz gyűjtötték az aláírást. Amikor Juhász Péterék kifütyülték Orbánt, vér folyt, idős emberek ütötték ököllel a tiltakozókat, Ungváry Krisztián történésznek felszakadt a szemöldöke. A CEU-s tüntetések után békésen hazasétáló embereket inzultáltak. Halász Júliát pedig egy nyilvános fórumon lökdösték le a lépcsőn, miközben kicsavarták a kezéből a telefont.
És ez az a bizonyos határátlépés. Itt már egy (igaz, csak helyi, és abból is csak kis formátumú) politikus vált a zsongító propaganda öklévé: Szabó László, az újbudai Fidesz tagja, az önkormányzat kabinetvezető-helyettese érezte itt felhatalmazva magát arra, hogy egy munkáját végző újságíró ellen erőszakosan lépjen fel.
Kell-e mondanunk, mennyire veszélyes ez? Ha normává válik, hogy békésen tiltakozó, állampolgári jogaikat gyakorló emberekre, vagy akár a sajtó képviselőire, vagy úgy általában bárkire támadjon rá valaki pusztán politikai meggyőződésből, azért, mert a nézetkülönbségek „elrendezésére” ezt az eszközt legitimnek tekinti, akkor bizony nem vagyunk messze attól, hogy végleg elszakadjunk a normalitástól, és A legyek ura szabályrendszere lépjen életbe.
Ezt megállítani legfeljebb Orbánéknak volna lehetőségük – hogy szándékuk van-e rá, az az igazi kérdés. Nem határolódtak el a Momentum standjának felrúgásától. Nem szóltak egy szót sem, amikor Ungváry Krisztián vérző arcképe bejárta a nemzetközi sajtót. Halász Julit hazugsággal vádolják. Senki sem emelt szót a CEU-s tüntetések után erőszakoskodók ellen. Vagyis a felszított agressziót a kormány eltűri, néha kicsit gerjeszti is, ha éppen lassulna a lendület.
Veszélyes pillanatban vagyunk, talán csak egy hajszál választ el minket attól, hogy ez az agresszió szervezettebb formában is testet öltsön. Ha a kormányban van még bármilyen felelősségérzet és racionalitás, akkor megálljt parancsol az általa elindított folyamatnak. Kötelességük ez, mint az ország választott vezetőinek, mint egy (egyelőre még) demokratikus alapokon álló köztársaság politikusainak. Ha nem teszik meg, akkor egyértelműen megbuktak – emberségből bizonyosan, de választott vezetőként is alkalmatlanok a rájuk bízott felelősség kezelésére.
(A cikk lényegi mondandóját tekintve nem igazán fontos, de a történelmi hűség kedvéért álljon itt ez is: a cikk szerzője szabadidejében, önkéntes alapon a Tanítanék Mozgalom aktivistája, aki maga is részt vett az Igazságügyi Bizottság ülésének meghekkelésében, vagyis egyike azoknak, akiket Bayer szerint taknyukon kellett volna kirángatni a teremből. Köszi Zsolt, neked is további szép napot!)
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
