Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Be se kell tiltani az abortuszt ahhoz, hogy elérhetetlenné váljon

Ez a cikk több mint 4 éves.

Nemrég értesülhettünk arról, hogy nagy összegű állami támogatásban részesül két kórház, amelyek vállalták, hogy nem végeznek terhességmegszakítást. Az ügyben két problémás pont körvonalazódik. Az egyik, hogy lehet-e közpénzből támogatni az abortuszt nem végző intézményeket. A másik ezen jóval túlmutat. Az abortuszmentesség támogatása elvezethet oda, hogy az abortusz hiába megengedett, gyakorlatilag nem lesz elérhető. Ez pedig már egyértelműen korlátozza az egyén önrendelkezési jogát, a nő saját teste feletti rendelkezésének lehetőségét.

17141146_10209740121314559_1483166986_n.jpg

Először is, az abortuszmentesség támogatása a jelenlegi forráshiányos rendszerben arra ösztönözheti a kórházakat, hogy a támogatás megszerzése érdekében mondjanak le a terhességmegszakítás elvégzéséről. Ennek hosszabb távon két következménye lehet.

  • Az egyik, hogy egyes területeken – ahol az abortuszt jövőben nem végző kórházakat más kórház nem tudja pótolni – megszűnhet az ellátás.
  • A másik, hogy azok a kórházak, amelyek továbbra is végeznek terhességmegszakítást, nem kapják majd meg a plusz állami támogatást, tehát feltehetően gyengébben felszereltek lesznek, mint az abortuszmentes intézmények. Ez pedig a betegek biztonságát és a színvonalas egészségügyi szolgáltatást veszélyezteti.

Ellenérvek

Érveinkkel szemben felhozható az az ellenvetés, hogy a magzati élet védelméről szóló törvény előírja: állami vagy önkormányzati egészségügyi intézményekben kötelező fenntartani legalább egy terhességmegszakítást végző csoportot.[1] Elviekben tehát maga a törvény szab gátat annak, hogy az állami-önkormányzati kórházak – akár a támogatás reményében, akár lelkiismereti meggyőződésből – abortuszmentességet ígérjenek.

Az elmúlt évek magyar jogalkotását figyelemmel kísérve azonban kimondható: egy egyszerű törvényi rendelkezés általában nem parancsol megálljt a politikai törekvéseknek. Törvénymódosítással könnyedén megváltoztathatók a terhességmegszakítást végző csoportok fenntartásának feltételei, lehetővé téve az állami-önkormányzati intézményeknek is, hogy abortuszmentesen működjenek. Ne felejtsük el, hogy állami kórházak részéről is felmerült az a törekvés, hogy ne végezzenek terhességmegszakítást. Az Alfa Szövetség kezdeményezését, hogy a kórházak tartsanak abortuszmentes napokat, a Szövetség szerint több állami intézmény is támogatta.

Egy másik ellenérv – kiegészítve az előbbit – arra mutat rá, hogy a törvény csak az állami-önkormányzati intézményeknek teszi kötelezővé az abortusz elvégzését. Ez pedig éppen azért van így, hogy magánkórházak – például egyházi intézmények – számára lehetővé tegye az „abortuszmentes” működést.

A magánfinanszírozásból működő intézményekben ez teljesen elfogadható is. Kérdés azonban, hogy mennyiben tekinthető még magánpénzből működő magánintézménynek az a kórház, amelynél egy új osztály felállítása közpénzből, sokmilliárdos állami támogatással történik. Egyértelműen megkérdőjelezhető annak jogszerűsége, hogy az állam közpénzt juttat ÉS egyidejűleg engedményeket biztosít az egyházi intézményeknek. Ezzel ugyanis az állam úgy nyújt közpénzből támogatást, hogy közben nem várja el a közfeladat – a terhességmegszakítás – ellátását.

Abortuszellenes üzenet a kormánytól

A finanszírozási kérdéseknél is jelentősebb azonban, hogy az abortuszmentes kórházak ilyen mértékű támogatása politikai üzenet is egyben. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a Kormány az abortuszok csökkentése érdekében üzen, ha azonban alaposabban megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy ez az üzenet az abortuszok hozzáférhetőségének csökkentéséről szól.

Az abortuszok csökkentése érdekében a jogi szabályozás, illetve általában az állami fellépés két irányba szokott elindulni:

  • kevésbé hozzáférhetővé teszi a terhességmegszakítást vagy
  • kevésbé szükségessé teszi a terhességmegszakítást.

Minden kutatás és felmérés azt mutatja, hogy ezek közül kizárólag az utóbbi hatékony. Lássuk, miért!

Kevésbé hozzáférhető az abortusz, ha az állam szigorítja a szabályozást vagy fizikai értelemben elérhetetlenné teszi a beavatkozást. De ténylegesen csökkenthető-e így a terhességmegszakítások száma? A tények egyértelműen azt mutatják, hogy nem. A WHO statisztikái szerint a szigorúan és megengedően szabályozó országokban is 1000-ből nagyjából 35 terhességet szakítanak meg. Bár a szigorítás eredményeként a hivatalos statisztika alacsonyabb számot mutat majd, kizárólag a legálisan végzett – és ezért biztonságos – abortuszok száma lesz kevesebb, több lesz azonban az illegálisan és akár életet veszélyeztető körülmények között elvégzett abortusz. Összefoglalva: ha az abortusz kevésbé hozzáférhető, ennek egyetlen eredménye, hogy kevésbé lesz biztonságos.

Kattints és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Kevésbé szükséges az abortusz, ha az abortuszra való igény, vagyis a nemkívánt terhességek száma csökken. Csakis így csökkenthető ténylegesen az abortuszok száma. Ennek első és legfontosabb lépése a megfelelő szexuális oktatás és nevelés, a nyílt és őszinte beszéd a szexualitásról – mind otthon, mind pedig az iskolában. Lényeges, hogy az iskola minden korosztály számára az életkorának megfelelő információval szolgáljon. A nemkívánt terhességek számát csökkenti a fogamzásgátló eszközökhöz való könnyű hozzáférés is. Ez a probléma már átvezet ahhoz a feltételhez, hogy a fogamzásgátlás legyen fizikailag is ténylegesen hozzáférhető: a legegyszerűbb eszközök legyenek bármikor elérhetők (például közterületen, szórakozóhelyeken vagy akár iskolákban) és megfizethetők a legszegényebbek számára is. Ez utóbbihoz egyértelműen az állam pénzbeli támogatása szükséges.

A jelenlegi magyar helyzet

Mit látunk, ha az előbb elmondottakat hazai kontextusba helyezzük? A magyar abortuszszabályozás „szigorúsága” – ha világviszonylatban nézzük – nagyjából a középmezőnybe sorolható, emellett szabadon megvásárolhatók a különböző fogamzásgátló eszközök, sőt, még a közbeszédben sterilizáció néven ismert művi meddővé tételre is van lehetőség. Akkor mégis mi a baj a családtervezési döntéseket érintő állami hozzáállással? Csupán az, hogy Magyarországon a családtervezés elérhetősége nehézkes, költséges luxus, legolcsóbb eszköze pedig maga az abortusz.

  • Hazánk az egyetlen olyan EU-s ország, ahol vényköteles a sürgősségi fogamzásgátló tabletta. Ez annak ellenére így van, hogy a gyógyszer megfelel a Világegészségügyi Szervezet (WHO) által felállított szigorú biztonsági kritériumoknak, megfelelő időben alkalmazva 98%-os biztonsággal megelőzi (nem megszakítja!) a terhességet, és beszedése nem kockázatosabb egy átlagos fogamzásgátló tablettáénál.
  • De Magyarország az egyik legszigorúbban szabályozó ország a végleges fogamzásgátlásként működő művi meddővé tétel esetében is. Ez a beavatkozás – ha célja a családtervezés – kizárólag a 40. életévüket betöltött vagy legalább három vér szerinti gyermekkel rendelkező személynél végezhető el.[2] Az pedig külön elemzést is megérne, hogy ezt a szabályozást az Alkotmánybíróság egyszer már alkotmányellenesnek értékelte és megsemmisítette.
  • Teljes mértékben hiányzik az állami szerepvállalás a fogamzásgátló tabletták költségeinek viselése terén: a TB ezeket a gyógyszereket egyáltalán nem támogatja. Nem támogatottak a méhen belüli fogamzásgátló eszközök és az óvszer sem.
  • Az abortusz ezzel szemben, bár alapesetben nem a társadalombiztosításból finanszírozott beavatkozás, szociális helyzettől függően akár ingyenes is lehet.[3] Félreértés ne essék, az ingyenes abortuszra igenis szükség van, hiszen a nemkívánt terhesség megelőzését szolgáló rendszerben is kellhet a terhességmegszakítás! A fogamzásgátlásnak egyik módja sem százszázalékos, és még egy eredetileg tervezett terhesség esetében is alakulhatnak úgy a körülmények, hogy a nő végül a megszakítás mellett dönt.

Mindehhez hozzájárul az, hogy a szexuális nevelés, tájékoztatás teljesen hiányzik vagy csupán ad hoc jelleggel jelenik meg az oktatásban. (Különösen szomorú egyébként, hogy a szexuális nevelés kérdését maga az Európai Unió is tabuként kezeli, amelyet bizonyít az átfogó szexuális oktatásra és az ifjúságot támogató szolgáltatásokra irányuló 2013-as javaslat uniós parlamenti elutasítása.[4]) A szexuális oktatással-neveléssel összefüggésben nem hagyhatjuk ki azt a fontos adatot sem, hogy Magyarországon kiugróan magas, az EU-átlagnak több mint kétszerese a tinédzserkori terhességek aránya. Az összes szülés 11%-a tizenévesek terhességének eredménye, szemben az Unió 5,4%-os átlagával.

Az ellátás megtagadása

Az orvos lelkiismereti szabadsága és a terhes nő önrendelkezési joga összeütközésbe kerülhet – ez a kérdés is előkerült a jelenlegi vitában. Magyarországon az egészségügyi törvény[5] lehetőséget biztosít az orvos számára, hogy megtagadja a beteg ellátását, ha az adott ellátás erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik. Ugyanez a lehetőség azonban nem áll fenn az intézmények tekintetében. A kórház mint intézmény, amennyiben közpénzből működik, nem hivatkozhat erkölcsi felfogására vagy meggyőződésére annak érdekében, hogy egyes beavatkozásokat ne kelljen elvégeznie.

Az egyéni megtagadás esetére is paradox példa az olasz terhességmegszakítási törvény,[6] amely ugyan megengedi az abortuszt, ám tartalmaz egy „lelkiismereti klauzulát”, amely alapján az orvos ennek elvégzését megtagadhatja. Az elemzések azt mutatják, hogy az orvosok mintegy 70%-a él a klauzula adta lehetőséggel és nem végez abortuszt, ami a beavatkozást egyes területeken – például Dél-Olaszországban – gyakorlatilag hozzáférhetetlenné teszi.

Visszaérkezve kiindulópontunkhoz, feltehető a kérdés: ha hazánkban szaporodik az abortuszmentes kórházak száma, nem jutunk-e ugyanoda, ahová Olaszország? Nem válik-e lopakodó abortuszszigorítássá az állami támogatás? Ilyen tendenciát érzékelve ismét tudatosítanunk kell, hogy hazánkban a terhességmegszakítás az Alaptörvény és más törvények által védett önrendelkezési jog része, az állam által elismert törvényes eszköz, amelynek elérhetőségét biztosítani kell valamennyi nő számára.

Zeller Judit

A szerző a TASZ munkatársa

 

[1] 1992. évi LXXIX. törvény 13. § (2) bekezdés

[2] 1997. évi CLIV. törvény 186. § (1a) bekezdés

[3] Ld. a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet 13. §-át

[4] Ld. a Jelentés a szexuális és reproduktív egészségről és jogokról – Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság. Előadó: Edite Estrela (A7-0426/2013) elutasított javaslatot és az ennek alternatívájaként Az Európai Parlament 2013. december 10-én elfogadott állásfoglalását a szexuális és reproduktív egészségről és jogokról (2013/2040(INI))

[5] 1997. évi CLIV törvény 131. § (5) bekezdés a) pont

[6] 1978. május 22. 194. sz. törvény az anyaság szociális védelméről és a terhesség önkéntes megszakításáról

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.