Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kormány-civil konfliktus a közvélemény szemében

Ez a cikk több mint 6 éves.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott egy interjúban a múlt év végén, hogy 2017 a lázadás és Soros kiszorításának éve lesz. Ez a kiszorítósdi már elkezdődött év elején azzal, hogy a kormány felvetette, a civil szervezetek vezetői is készítsenek vagyonnyilatkozatot, ugyanis a Soros által támogatott „álcivilek” célja a Fidesz frakcióvezető Németh Szilárd értelmezése szerint az, hogy „a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött”, ezért „ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani.”

nemethszilard.jpg

Németh Szilárd teljes erővel szállt bele a civilekbe (Fotó: Huszti István / Index)

A kormány és a politikailag aktív, gyakran kormánykritikus civil szervezetek közötti konfliktus nem előzmények nélküli. Egyrészt a Norvég Civil Alap kapcsán már 2014 elején összetűzésbe került a kormány az általa politikai elfogultsággal vádolt alapkezelő civil szervezetekkel. Mindez azonban nem pusztán a gyakran hangoztatott figyelemelterelést, az ellenségkeresést szolgálja. Ahogyan annak a miniszterelnök már többször is hangot adott, a civil szervezetek felfogása szerint közösségi, karitatív feladatokat látnak el, és nem politikai szerepre törekednek.

Orbán emlékezetes, 2014-es tusványosi beszédében elmondta, hogy a politikai véleményt is kifejtő, magukat különböző pályázati forrásokból és külföldi donorok adományaiból fenntartó civil szervezeteket fizetett politikai aktivistáknak tartja.

Ebben a véleményben felfedezhető a Fidesz jellemző demokráciafelfogása is, amely szerint a többségi véleményen és nem a konszenzuskeresésen van a hangsúly.

A civil-kormány konfliktus kapcsán a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírekkel közösen készített közvéleménykutatást. Az eredmények szerint a megkérdezettek relatív többsége (43 százalék) gondolja úgy, hogy „a külföldről is támogatott, közpolitikával foglalkozó civil szervezetek az ország szempontjából inkább hasznos tevékenységet folytatnak.” A kormány-civil konfliktusra vonatkozik az a kérdés is, miszerint a „kormány a civil szervezetek munkáját nehezítő lépéseivel a demokrácia leépítésére törekszik, amivel az összes megkérdezett 54 százaléka ért egyet. Az adott ügyhöz kapcsolódik még, hogy a megkérdezettek 57 százaléka egyetért azzal, hogy a kormány célja végső soron, „hogy kevésbé jelenjenek meg kritikus hangok a közéletben.” Az eredmények ugyanakkor több olyan tanulsággal is szolgálnak, amelyek egy része túlmutat az adott ügyön.

Az adatokból az is kitűnik, hogy a többség egyetért a civil szervezetek szerepére vonatkozó normatív megállapításokkal. Így a többség osztja az olyan véleményeket, hogy egy jól működő demokráciában erős a civil szféra, továbbá fontos feladatuk, hogy ellenőrizzék a hatalmon lévőket. Az ilyen válaszok tulajdonképpen a lecke illő felmondását jelentik, nincs közük a konkrét konfliktushoz.

Az is világosan látszik továbbá, hogy ez a kérdés nem tartja lázban a közvéleményt.

Feltűnően magas ugyanis azok aránya, akik nem tudnak, nem akarnak válaszolni. A már idézett kérdésre, ami a külföldről is támogatott civilek hasznosságára vonatkozik, 28 százalék nem tudott válaszolni. Hangsúlyozandó, hogy nem preferenciát kellett kifejezni, mint pl. a pártszimpátiára vonatkozó közvélemény-kutatásoknál, hanem egy igen/nem eldöntendő kérdésre kértek választ. A válaszadók döntő többsége (77 százalék) ráadásul egy olyan civil szervezetet sem tudott megnevezni, amelyet érinthetnének a kormányzati lépések. Ebből a szempontból az is felvetődik, hogy a konkrét ügyhöz kapcsolt kérdésekben is gyakran a normatív elvárások szerint, és nem minden esetben az adott konfliktus alapján érkeztek válaszok.

Joggal feltételezhető tehát, hogy a magyar társadalmat ez a konfliktus, és így a megtámadott civil szervezetek ügye nem érinti, nem érdekli. Mivel a többség nem tudja megnevezni a civil szereplőket, így kézenfekvő következtetés, hogy a konfliktusban elfoglalt pozíciók a pártszimpátiák szerint alakulnak, rendeződnek. Az ellenzéki szavazók véleménye a kormánnyal szemben alakul ki, de ez nem jelenti azt, hogy azonosulnának a másik féllel, jelesül a civil szervezetekkel. Ha önmagukban a civil szervezetek szerepéről van szó, úgy a relatív többség (50 százalék 40 ellenében) egyetért azzal, hogy a civilek ne politizáljanak. Ez részben egybecseng a Fidesz által hangoztatott véleménnyel, amely szerint a civilek inkább karitatív, közösségi, integratív funkcióit lássanak el.

Mivel ezzel párhuzamosan a válaszadók többsége egyetért a „hatalmon lévők” feletti civil kontrollal, inkább egy általános politikaellenes kép rajzolódik ki: jó, ha a civilek ellenőrzik a politikusokat, de ő maguk ne politizáljanak.

Ez egyrészt megnyugtató lehet a civil szervezetek számára, hiszen úgy tűnik, hogy ettől a konfliktustól nem remélhet akkora hasznot a kormány, mint pl. a menekültkérdésből. Másfelől ez azt is jelenti, hogy széles társadalmi ellenállást nem fog kiváltani, ha adott esetben a kormány a kérdéses civil szervezetek tevékenységét korlátozó intézkedésekre szánná el magát. Ebből a szempontból érdemes felidézni, hogy a norvég ügyben sem szerveződtek tízezres megmozdulások. A hazai és a nemzetközi média által kedvelt Orbán-Putyin-Trump-Erdogan párhuzamok és az egyes szervezetek jó sajtókapcsolatai miatt azonban ezek a konfliktusok kiemelt nyilvánosságot kapnak. Ez a médiafigyelem részben védelmet is nyújthat az egyes szervezeteknek és munkatársaiknak.

A politikai intézményekbe vetett alacsony bizalmi szint ismeretében tehát nem meglepő, hogy a közvélemény szemében a civilek állnak jobban a kormánnyal való konfliktusukban. Ez a szimpátia azonban nem az egyes szervezeteknek, hanem az egész szektornak szól, hiszen jóformán nem ismertek a konfliktusban most megnevezett egyes civil szereplők. A konfliktus további politikai következményeit nehéz előre látni, hiszen az ügy önmagában is depolitizál. A civil szervezetek tagadják, hogy politikai befolyásra törekednének, így olyan közéleti konfliktus jön létre, amelynek nincsen közvetlen politikai tétje. Mivel a civilek és a kormány mellett nem kapnak teret a politikai pártok, így ettől az ügytől nem változik az ellenzéki pártok teljesítménye és megítélése sem.

Hosszú távon azzal a negatív következménnyel járhat a konfliktus, hogy kompromittálódik a civil szerep, és tovább csökken az önkéntes társulásokban végzett munka, részvétel már most is rendkívül alacsony szintje.

Ellentmondásos módon ehhez az érintett, politikailag aktív civil szervezetek is hozzájárulhatnak a „civil” jelző differenciálatlan használatával. A jelenlegi közbeszédben ugyanis nem történik különbségtétel az egyes civil szerepdefiníciók szerint, nem válik el többek között az alternatív, kiegészítő szolgáltatások előállítására szakosodott nonprofit szektor a politikai mozgalmaktól. Ez természetesen nem feltétlenül az érintett szervezetek hibája. Különbségtétel nélkül azonban a közvélemény egyes szegmenseiben – a kormány szándékainak megfelelően – a „civil” már most a bújtatott politikai befolyásolás szinonimájává vált. A politikamentes civil szerepelvárások miatt pedig általánosságban csökkenhet a beléjük vetett társadalmi bizalom.

Mikecz Dániel

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.