A fogyatékos emberek szexualitása ma is tabu, pedig fogyatékos nők és a férfiak még inkább ki vannak szolgáltatva a partnerüktől elszenvedett erőszaknak. Michelle McCarthy brit kutatónővel (Tizard Centre, University of Kent) egy nemrégiben zárult brit kutatás eredményein túl arról is beszélgettünk, milyen módon juthatna közelebb a súlyos és elhallgatott probléma kezeléséhez az itthoni ellátó rendszer.

Marilyn Cosho: A legrosszabb félelem; Forrás: Jill Mullan autista felnőttek és gyerekek műveit összegűjtő Drawing Autism című műve

Miről szólt a kutatásuk?

Sok éven keresztül dolgoztam párkapcsolati bántalmazások áldozataival, illetve hosszú évekig bentlakásos intézetekben is, és láttam, hogy habár bántalmazással egyre többet foglalkoznak, nagyon kevés szó esik párkapcsolatban élő, értelmi fogyatékos nőkről. Másrészt itt Angliában viszonylag több kutatás van a bántalmazás egyéb formáiról, a párkapcsolaton belül elkövetett bántalmazás értelmi fogyatékos vagy autista nők esetében azonban kevéssé ismert. A kutatás során csináltunk egy nagyobb, kérdőíves felmérést is rendőrök és szakemberek között, másrészt 15 értelmi fogyatékos nővel közvetlenül is beszéltünk, akik sokat meséltek nekünk tapasztalataikról.

Mit mutatnak az eredmények?

Amit találtunk, az minden várakozást felülmúlóan elszomorító. Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, azt mondhatnám: nincs semmi az értelmi fogyatékosságban vagy az autizmusban, ami miatt ezek az emberek kisebb eséllyel válhatnak áldozattá. Sőt, ennek az ellenkezője igaz:

sokkal sérülékenyebbek, és sokszor nem is ismerik fel a bántalmazást, meg sem próbálják otthagyni partnereiket és sehonnan, de sehonnan nem kapnak segítséget, mert még a meglévő segélyvonalak vagy szervezetek sem érik el őket, vagy nem ismertek számukra. Akikkel mi beszéltünk, azok magukra voltak hagyva, és tulajdonképpen csak túlélni igyekeztek a helyzetet.

Michelle McCarthy

Külső segítséget nem kapnak a bántalmazott nők?

Eléggé megdöbbentő volt, hogy az általunk feltárt esetekben nagyon is sok ember tudott a bántalmazásról, mégsem tettek semmit. Családtagok, barátok, szociális munkások, egyéb segítők tudtak róla, de mégsem történt semmi, ami egyébként nem nagyon különbözik a bántalmazásról szóló szakirodalomban egyébként is ismert helyzettől, mégis azt vártuk, fogyatékos emberek esetében kicsit jobb lesz a helyzet. Azt tudjuk, hogy nagyon sok idő telik el, mire az áldozatok direktben segítséget kérnek, de értelmi fogyatékos vagy társult autizmussal élő embereknél ez az idő még sokkal hosszabb lehet. Nem egy esetben az erőszak mindennapos volt, a párkapcsolat mégis hosszú ideig tartott.

Mi a helyzet a bántalmazókkal? Kik ők?

Ezekben az esetekben a partnerek olyan férfiak voltak, akik maguk jobb képességűek, mint a nők, még azok a bántalmazók is, akik maguk is értelmi sérültek. Több partnernek voltak alkohol- és drogproblémái, anyagi gondjai, volt közöttük hajléktalan is. Azt találtuk, hogy a bántalmazók közül többen arra használták partnereiket, hogy saját problémáikat megoldják: például akinek nem volt sehol laknia, az lehetőséget látott abban, hogy egy értelmi fogyatékos nő otthonába beköltözzön. Az elkövetők könnyű prédának láthatják az értelmi fogyatékos vagy autizmussal élő nőket.

A fogyatékosság és a szexualitás, így egyszerre említve hatalmas tabu.

Igen, ez egyértelmű. Az értelmi fogyatékos emberekre hajlamosak vagyunk úgy nézni, mint akiknek egyáltalán nincs szexualitásuk vagy szexuális igényeik. Egyfelől örök gyermeknek láttatjuk őket, vagy ellenkező esetben túl-szexualizáltnak, akiknek csak „az” jár a fejükben. Mindkettő hatalmas tévedés, ezek régi tévhitek, amik ma is velünk élnek. Az, hogy fogyatékos emberektől mi, nem-fogyatékosok megtagadjuk a szexualitásukat, lényegében csak sokkal sérülékenyebbé teszi őket, mert gyakori tévhit az is, hogy a szexuális erőszak a szexről és vonzalomról szól.

Ráadásul rejtetten mindenki azt hiszi, hogy a fogyatékos nők nem vonzók, és senki nem is akarna hozzájuk közeledni. Ez drámai tévedés. A bántalmazás nem a szexről szól, hanem a hatalomról, arról, hogy megtehetem, hogy elnyomom, hogy kihasználom az illetőt, ezért a szexualitásuktól megfosztott értelmi fogyatékos emberek csak még sérülékenyebbek – egyszerűen elfordítjuk a fejünk, nem akarjuk észrevenni sem a szexuális igényeiket, sem a bántalmazásukat. Ráadásul, amikor megtörténik a baj, akkor sokszor nem tudják elmondani, vagy nem merik elmondani, vagy nem is hisznek nekik.

Értelmi fogyatékos vagy autista embereket nevelő, segítő szülők sokszor nehezen engedik gyerekeiket bele egy párkapcsolatba, félnek attól, mi történik a kamaszkor után. Mi lehet ennek az oka?

A félelmük sajnos jogos, mert sok értelmi fogyatékos nőt valóban kihasználnak. Én alapvetően két utat látok: az egyik a túlvédett, örök gyermeki lét, még felnőtt korban is; a másik az, ha felkészítjük őket, elmagyarázzuk, képessé tesszük őket felnőtt korukra arra, hogy magabiztosabbak legyenek, hogy amennyire lehet, meg tudják védeni magukat.

Mi a helyzet értelmi fogyatékos vagy autista fiúkkal, férfiakkal?

Ugyanúgy sérülékenyek, mint a lányok. Társadalmunk hatalmas tévedése, hogy nem vagyunk képesek a férfiakat sérülékenynek, gyengének látni, ez a több ezer éves patriarchátus (férfiuralom – P.G.) eredménye, hogy egy férfi legyen mindig erős. Sajnos kevés kutatás folyik erről. Amit tudunk, hogy amikor férfiak az áldozatok, az elkövetők akkor is rendszerint férfiak. Ugyanaz igaz rájuk is, mint nőkre: az értelmi sérült vagy társult autizmussal élő férfiak sérülékenyebbek, mint a nem-fogyatékos férfiak. Azonos nemű párkapcsolatokban vagy akár csak egyszeri szexuális aktusokban is előfordul sajnos erőszak, bántalmazás.

Mi lenne a megoldás?

Fel kell ismerni a jeleket, ami nagyon nehéz, de ez alapvető. Ehhez az kell, hogy megkérdezzük a fogyatékos embert, és figyeljünk arra, amit mond – magától értetődőnek hangzik, mégis borzasztóan ritkán történik meg, hogy elmondhatják és figyelünk rájuk. Ehhez türelem és idő kell. A megelőzés is fontos: ez gyermekkorban kezdődik. Már gyerekeknek is el kell mondanunk, hogy mit engedhetnek meg és mit nem, hogy vannak jogaik, hogy a testük az övék.

Fontos lenne, hogy értelmi fogyatékos emberek is megtanulják becsülni saját magukat, értékes embernek látni magukat. Ma a rendszer ennek az ellenkezőjét sugallja nekik, értéktelennek tartják őket, és ők is saját magukat, ami nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy áldozattá válnak. Az is fontos ok, hogy a fogyatékos emberek túlnyomó részének ma nagyon szűkösek a lehetőségei minden értelemben, például anyagilag.

Milyen segítséget kaphatnak az áldozatok?

Nagyon sok segélyvonalat vagy hasonló szolgáltatást nehéz értelmi fogyatékosoknak elérni, mert egyszerűen nem értik, mit kell tenni, nem tudják, hogy van ilyen, hogy hogyan lehet eljutni a segítséghez. Sokszor gond, hogy a segítség az ország másik felében van. Pedig van rá példa, hogy a bántalmazás áldozatait segítő szolgáltatásokban dolgozókat felkészítik arra, hogy fogyatékos emberek is kereshetik őket. Nehéz egy ilyen segítő szolgáltatást jól megtervezni, de lehetséges és szükséges.

Jelenleg folyik Magyarországon egy nagy állami program, aminek során több ezren fognak nagy bentlakásos intézetekből kisebb, közösségi alapú lakhatásba költözni. Mit tanácsolna a programban dolgozó magyar szakembereknek az abúzussal kapcsolatban?

Először is, ne feltételezze egyetlen szakember vagy segítő sem, hogy azok a fogyatékos emberek, akik évek vagy évtizedek óta intézetben vannak, nem élnek szexuális életet – jelentős részük biztosan él. Annak a ténye, hogy máshova költöznek, szexuális életüket, társas kapcsolataikat befolyásolni fogja. Ez igaz idősebbekre és súlyosabban fogyatékosokra is: ne gondoljuk, hogy valakinek 60 év fölött vagy súlyosabb mozgás- vagy értelmi sérüléssel nem lehetnek szexuális vágyai és nem élhet szexuális életet. Sok minden történik, amikor a személyzet nem néz oda, sőt tipikusan nem is akar odanézni.

Másik fontos dolog: komoly esélye van annak, hogy a kiköltözők egy része valamilyen szempontból ártalmas szexuális gyakorlatot folytat, hiszen az intézeti élet maga is erre tereli az ott élőket. Az abúzus intézetekben szinte mindennapos, és nem is feltétlenül a személyzet részéről, de főleg a lakók között. Pusztán azért, mert valaki egy új, szépen kifestett helyre költözik, bántalmazó viselkedését nem fogja feladni, azzal folytathatja, akivel éppen együtt lakik vagy másokkal a környezetében. A hangsúly azon van, hogy segítsünk ennek változtatásában, kezelésében, ehhez egy kiköltözés és az új lakóhely jó alkalom lehet.

Bántalmazás áldozatai is megnyílhatnak a kiköltözés kapcsán és elmondhatják, milyen volt életük az intézetben, mi történt velük, ha célzottan foglalkozunk velük és ezzel a kérdéssel. Végül az is fontos, hogy észrevegyük, sokan intézetben intim kapcsolatokat építettek ki másokkal, barátságok és párkapcsolatok épültek fel, és a kiköltözés ezeket lerombolhatja, megfosztva embereket fontos intim, partneri kapcsolatoktól. Ennek nem szabad megtörténnie, és külső segítség nélkül ezeket nem lehet majd életben tartani.

Nagyon sok dolgot említ, hogyan lenne érdemes hozzáfogni, mivel lehetne kezdeni?

Sok mindent lehet tenni, össze lehet hívni például csoportokat, ahol a testről, szexualitásról, párkapcsolatról beszélünk velük. Bátorítani kell őket, hogy el tudják mondani, amit akarnak, és hogy saját életükről beszélhessenek, tervezhessenek.

Értelmi fogyatékos embereknek olyan ritkán adjuk meg azt a luxust, hogy saját életükkel kapcsolatban elmondhassák, mit akarnak, és az intézet elhagyása erre remek alkalom lenne: a változás a kiköltözés miatt elkerülhetetlen, minden mozgásban van, és akkor már miért ne történjenek a dolgok úgy, hogy az érintettek is összejönnek beszélni, tanulni magukról.

És mit tehet a kormányzat?

Nehéz vaktában javasolni, de lehetnek beavatkozási pontok. Fő kérdés, hogy a büntetőjogi rendszer egy országban képes-e értelmi sérült vagy autista emberekkel érdemben foglalkozni, tud-e egyáltalán ezekről az emberekről és speciális igényeikről, képes érzékelni azokat? Aztán például vannak-e olyan abúzust kezelő szolgáltatások, segítség, ami értelmi sérült vagy autista embereknek is elérhető? Ha segítséget kérnek egy ilyen helyen, a nekik megfelelő módon próbálnak-e segíteni nekik?

Milyenek a törvények, segítik az áldozatokat, a támogató beavatkozást vagy sem? Ki van-e képezve a rendőrség arra, hogy értelmi fogyatékos vagy bármilyen fogyatékos emberekkel dolgozzon, amikor intézkedik? Kevés ország tud jó eredményeket felmutatni erről, de az máris jó kiindulópont, ha egy kormányzat elismeri, hogy komolyak a hiányok, és komoly a kihívás is. A fontos, hogy a munka valahol érdemben elkezdődjön.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 393 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!