Bántalmazó apa, bántalmazott anya, eltüntetett gyerek, részrehajló és felelőtlen „gyermekvédelem”. Eszter, Zsolt és kisfiuk története ijesztő pontossággal mutat rá a magyar gyermekvédelem, gyámügy, rendőrség és bíróság inkompetenciájára, amelynek legsúlyosabb következményeit gyakran – ahogy ebben az esetben is – gyermekek szenvedik el. A cikk szerzője kutatóként, szakértőként évtizedek óta foglalkozik a nők helyzetével, jogaik védelmével, Eszterrel és családjával pedig önkéntes segítőként került kapcsolatba, így személyesen is megismerhette a bántalmazástól a menekülésig, majd a kisfiú eltűnéséig vezető borzalmas utat.

Fotó: huffingtonpost.com

Előzmények

Eszter tehetséges, de nehéz gyerek volt. Konzervatóriumot végzett, de mivel szüleivel nem volt jó a kapcsolata, továbbtanulás helyett dolgozni kezdett, hamar elköltözött hazulról.

23 éves volt, amikor akkori párjával együtt hazaköltözött: gyermeket vártak. Eszter szülei nem fogadták szívesen őket. A kapcsolat elnehezült, nem sokkal a kislány megszületése után a pár szétvált, Eszternek megint mennie kellett: anyaotthonba került.

Az otthonban mellé álltak:  főiskolán kezdett el tanulni , szociális munkásnak tanult. Az anyaotthon támogatásával lakáspályázatot adott be az egyik budapesti önkormányzathoz, és nyert. Kislányával önálló, saját bérlakásába költözhetett.

2005 folyamán Zsolt ebben a lakásban kezdett Eszterrel és az akkor négyéves Rékával együtt élni. Zsolt drogozott, ivott, verte Esztert. Korábban, még a kapcsolat előtt, többször volt elvonón, eltérítésen, pszichoterápián, munkaterápián… Ez majd, ha eljön az ideje, mint a jóság és alkalmasság bizonyítéka fog döntő szerepet játszani történetünkben.

A kisfiú ide született 2007 márciusában.

Zsolt tehát ivott, füvezett is. Ritkán ugyan, de a heroin is megjelent a lakásban. Időnként  lopott is: 2008 szilveszterén le is bukott, amint egy monitorral a hóna alatt igyekezett kifelé futva a közeli TESCO áruházból. Pénzbüntetéssel megúszta.

2009 tavaszán, amikor Eszter úgy döntött, hamarosan abbahagyja a szoptatást és megint beiratkozik a főiskolára, hogy befejezze a tanulmányait, Zsoltnál elszakadt a cérna. Még mit nem? Egész éjszaka verte a nőt.

A családgondozó megold

Eszter felhívta egy barátnőjét, hogy fogadja be. A kisfiút nem vihette magával, Zsolt közölte, hogy ha csak megpróbálkozik vele, megöli. Eszter hitt neki: ismerte. Másnap felkereste a gyámhivatalt (ahol épp tartózkodott), azok átpasszolták a lakóhely szerinti hivatalhoz (ahonnan menekült), ott átszóltak a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatnak.

Családgondozót kapott. S-né M. Andrea családgondozó 2009-től 2016 tavaszáig, hét esztendőn keresztül nyomta rá Eszter és kisfia életére a szervezetlenség, az ellenőrizetlenség, az átláthatatlanság, a tudatlanság, a rosszindulat és a szakszerűtlenség minden lehetséges bélyegét. 2016 elején aztán az épp frissen átszervezett Család- és Gyermekjóléti Központ elvette S-nétól az ügyet, az átszervezésre és Eszter kifogására hivatkozva. De már későn. Nagyon későn.

Eszter tehát elmenekült, felkereste a gyámhivatalt, majd a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatot[1]. Nem aggódott. Biztos volt benne, hogy segítenek majd neki, hiszen azért vannak. Elmondja, hogy a párja megverte, ezért menekülnie kellett, és nem tudta elhozni a kisfiút. Megkéri őket, hogy segítsenek neki kitenni az embert a lakásából, vagy elhozni a gyereket és a holmiját arra az időre, amíg valahogy rendeződik a helyzet.

De tévedett. A családgondozó elkísérte a lakásba, ott meghallgatta az apát („hallgattassék meg a másik fél is”), aki tagadott. Ő soha nem bántotta Esztert. Mit lehet itt tenni? – tárta szét a karját a családgondozó: egy állítás, egy tagadás[2]. Most ő hogy tegyen már igazságot??

De minthogy ugye az anya és a gyermek kapcsolatát biztosítani kell, a családgondozó a kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ fejléces papírjára kis híján olvashatatlan kézírással lefirkantotta a megoldást: mostantól heti két alkalommal két-két órára találkozhat az anya a fiával úgy, hogy az apa leviszi a gyereket a házzal szemközti McDonalds parkolójában kialakított játszótérre, hogy ott – szigorúan az apa felügyelete alatt – az anya végre együtt lehessen gyermekével.

„Apa leviszi oda a gyereket – írja a 2009. május 5-i keltezéssel a S-né kezével írott „verdikt” – és hagyja az anyát a gyermekével játszani, de onnan nem mehet el. Közösen nem tudnak leülni megbeszélni a problémákat.” Ezt az utasítást s a hozzá fűzött „magyarázatot” a két szülővel aláíratta, majd így folytatta: „Zsolt vállalja, hogy minden hónap 8-ig megkapja Eszter a CsP-ot. Rózsaszín utalványon átutalja a VI. ker Ó u. 46-ba.” Ezt is aláíratta mindkettejükkel. A cédulán Eszter (sokkal későbbi) megjegyzései olvashatók: „S-né M. Andrea „leszabályozta” a kapcsolattartást. Átadatta velem a bankkártyámat az apának, hogy megkapja a Családip.-t, GYES-t, juttatást, és arra kötelezte az apát, hogy nekem rózsaszínű utv.-n küldje a CSP-t!”

A családsegítő szolgálat munkatársa tehát valami egészen elképesztő dolgot csinált:  szakmai kompetenciájával, hamisan megjátszott, ügyfelei tájékozatlanságán, hiszékenységén alapuló hatalmával visszaélve arra kényszerítette a nála segítséget kérő anyát, hogy a legszemélyesebb tulajdonát, a bankkártyáját átadja az őt bántalmazó férfinak, hogy az szabadon használva az ő lakását, a családgondozó támogatásával erőszakkal magánál tartva az ő még szopós kisfiát, szabadon rendelkezhessen az ő pénzével, s abból kizárólag a vele, az anyával élő kislány jogán járó családi pótlékot utalgassa neki rózsaszín postai utalványon, annak a barátnőnek a lakására, aki ideiglenesen őt és a kislányt befogadta. (Néhány év múlva, még mindig ugyanazon családsegítő dolgozójaként a még mindig ugyanezen ügyben immár Angliából telefonáló anyának, ismét visszaélve nem létező hatalmával, azt fogja mondani, hogy „Maga, mivel nem a […] kerületben lakik, nem az ügyfelünk”.)

Mint valami pallosjoggal rendelkező feudális úr, családgondozónk egy fejléces papírra rótt könnyed firkantással megfosztotta az anyát a bankszámlája fölötti rendelkezés jogától, egyszersmind a jog szerint még teljes körben birtokolt szülői felügyeleti jogától is. Ezért a céduláért minimum foglalkozástól való eltiltás és (Btk. 306. §) közfeladati helyzettel visszaélés címén 3 évig terjedő börtönbüntetés járna neki. De a főnökei lazán átsiklottak ezen. Magyarországon – Budapesten – az ilyesmi normális dolog. Törvény? Emberi jogok? Szabályok? Tájékoztatás? Protokoll? Ellenőrzés? Átláthatóság? Piha!

Mindeközben I.

• Eszter még május 4-én levelet írt az önkormányzati vagyonkezelőnek, hogy kénytelen volt elhagyni a lakást, mert élettársa kiverte onnan, de nem szándékozik feladni a lakásbérletet. És ki fogja fizetni a hátralékot. Tehát a „kiveréskor” már volt hátralék. Ez később a bíró figyelmét majd elkerüli.
• Május 5.: Eszter gyermek-elhelyezés iránt pert indított Zsolt ellen a bíróságon (emlékszünk: ugyanezen a napon keletkezett a családgondozó kézzel írott „kapcsolattartási szabályzata”, bankkártya-átadással egybekötve).
• Eszter közben barátnőjétől pár hétre védett házba, azután anyaotthonba, onnan nem sokára egy másik anyaotthonba került.
• Május 28. Eszter feljelentette Zsoltot a rendőrségen a bántalmazás miatt. Ambuláns lapot csatolt. Senkit nem fog érdekelni. Marad az egy állítás, egy tagadás.
• Zsolt rendszeresen akadályozta a kisfiúval a családgondozó által leszabályozott kapcsolattartást. Minden találkozást Eszter zaklatására, fenyegetésére használt fel. Eszter fél. Félelmét a hatóság a kapcsolattartástól való tartózkodásként, anyai felelőtlenségként fogja értelmezni.
• A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat az akkor már 9 éves kislány védelmében (mert szerintük az anya a veszélyeztető szülő) védelembevételi javaslatot küldött az Esztert és kislányát befogadó anyaotthon mint tartózkodási hely szerint illetékes gyámhivatalnak. A védelembevételi javaslatot az anyaotthontól beszerzett vélemény alapján (hogy tudniillik az anya nagyszerűen neveli a gyermekét és mindenben együttműködik a gyermekvédelmi szervekkel is) azonban természetesen elutasították.

Gönczi bíró

Fél évvel az elköltözése és S-né M. Andrea családgondozó önkényes kapcsolattartás-szabályozása után a bíróság – a még folyamatban lévő gyermekelhelyezési per idejére – ideiglenes intézkedéssel a gyermeket az apánál helyezte el azzal, hogy az anya vasárnaponként 10-18 óra között lehet vele az anyaotthonban. Vagyis felügyelet alatt.

A bíróság az ideiglenes elhelyezés indoklásában arra hivatkozott, hogy így biztosítható a gyermek számára az állandó és biztonságos környezet. Hangsúlyozzuk: ez a lakás kizárólag az anya bérleménye volt, az apáé NEM, innen az apa az anyát kislányával együtt erőszakkal távozásra kényszerítette. Ezt a helyzetet tekintette a magyar bíróság biztonságos és állandó környezetnek. Az anya pedig felügyelet alatt találkozhatott a gyermekével – bár erre semminemű okot nem tudtak felhozni. Az ideiglenes intézkedés hátterében nyilván a családgondozó S-né M. Andrea által lefecnizett „apa-felügyelte” kapcsolattartás állhatott, ebből értesülhetett a bíróság arról, hogy az anyát minden bizonnyal helyes korlátozni szülői jogaiban[3].

Eszter úgy okoskodott, hogy ha ő szépen betart minden intézkedést, ebből a hatóságok majd levonják a következtetést: ő jó anya, rendes ember, lehet a javára ítélni. Nagy tévedés.

Egy évvel Eszter és kislánya elmenekülése, anyaotthonba vonulása után került sor az eljárás keretében a kisfiú pszichológiai vizsgálatára. Az egy éve az apjával élő, akkor már 3 éves gyermek következetesen azt állítja a vizsgálat során, hogy ő anyával él, vele szeret élni, vele és a testvérével lakik, nem apával. A vágyait a hároméves így, kijelentő módban fogalmazza meg:

„Kivel laksz? Anyával vagy apával?
Anyával lakom.
Szeretsz anyánál lakni?
Igen.
Apával szeretnél lakni?
Nem. Anyával. Igen.
Most kivel laksz?
Anyával.
Ott lakik Réka[4] is?
Igen.”

A nagyobb gyerekkel készített pszichológiai vizsgálat leíró része részletesen ismerteti a kislány beszámolóját arról, hogy Zsolt rendszeresen ivott és drogozott, bántotta anyát, egyszer, véletlenül, amikor anyát akarta megrúgni, az akkor még pici kisfiút rúgta meg, de különben őket, a gyerekeket tettleg nem bántalmazta. Csak sokat kiabált, csúnyán beszélt, anyát kurvának, őt, a kislányt kiskurvának és zabigyereknek nevezte stb. És hogy ő, Réka, egyáltalán nem szeretne vele találkozni.

Ugyancsak az elsőfokú bírósági eljárással egy időben egy másik bíróság természetesen Eszternek ítélte saját lakását, és kötelezte Zsoltot, hogy azt kiürítve adja vissza jogos bérlőjének. Innentől kezdve – legalábbis dr. Gönczi András[5] bíró ítéletindoklása szerint – már egy másik lakás az, amiben a kisfiúnak a biztos és állandó környezetet nyújtani lehet. A bíró még azt sem átallja indoklásában kiemelni, hogy ez az albérlet nagyobb – bi-bi-bííí! –, mint az anyának a saját, önkormányzati bérlakása volt (ami, mint emlékszünk, amíg az apa bitorolta azt erőszakkal, jogtalanul, addig tökéletesen megfelelt az állandóság és biztonságosság gyermeknevelési szempontból oly fontos követelményeinek).

A bíró, a majd több, mint egy év múlva hozandó ítéletében egyebek között arra hivatkozva fogja az apához helyezni a kisfiút, hogy az anya nem tartott az apa ízlésének megfelelő rendet a lakásban. „…az apának jogos elvárása volt az, hogy az anya rendben tartsa a háztartást, tiszta és kulturált környezetet biztosítson gyermeküknek és az anya a saját érdekeit háttérbe szorítva mindent a gyermekgondozásnak, a gyermek egészséges testi és lelki fejlődésének rendeljen alá. … visszatérő probléma volt az, hogy a lakás takarítatlan, higiéniai állapota kifogásolható … Az apa – látván több ízben a gyermek elhanyagoltságát – indulatait nem tudta fékezni, agresszivitását a felperesen vezette le.”
Gönczi András bíró szerint tehát a lakásban tapasztalt rendetlenség által okozott probléma nem takarítással, hanem az asszony megverésével orvosolandó.

2011-ben Eszter kislányával együtt visszaköltözhetett a saját lakásába. Az anyaotthon, amelyben mind ezidáig élt, kiküldte munkatársait az anyával együtt, hogy átvegyék a frissen visszajuttatott lakást az apától.

Az anyaotthon szakmai vezetője és az Eszterrel dolgozó családgondozója által a bíróságnak írt tájékoztatásban a következők olvashatók:

„A lakásba lépve kosz és rendetlenség fogadott, a szemetet nem gyűjtötték össze, a helyiségeket beterítették a széthagyott tárgyak. Látszódott a takarítás hiánya. A háztartási eszközök (mosógép, hűtőszekrény) és a mosogató nagyon koszosan, elhanyagolva álltak. … Az előszobában, a falon tollal, kézzel írott üzenetek voltak olvashatóak, amiket Apuka hagyott ott Anyukának, kontrasztként a színes rajzfilm figurák mellett. A szövegek tartalma Eszterre vonatkoztak, fenyegető hangnemben írva. Bekeretezve, 10 pontban összegyűjtve állt az emlékeztető, amire Apuka felhívta Eszter figyelmét: a kezdetektől, a lakásszerzésen át a kisfiú születéséig, és az ő elhagyásukig, valamint a jövőre vonatkozólag, ami vár rá, ha neki (Anyukának) ítéli a bíróság a gyereket. … A mosdó melletti falon egy nyíl volt látható a WC felé, így közölve, hogy Anyuka is ennyit ér. A szövegek ellenséges hangneme, tartalma és a módja megdöbbentő és elgondolkodtató volt.”

Ezt a tájékoztatást a bíróság ítéletében nem vette figyelembe.

Az ítélet indoklása annál részletesebben taglalja viszont – az anya nevelési alkalmatlansága bizonyítékaként –, hogy még a közös kisfiú születése előtt két évvel, amikor Réka 4 éves volt, egy villamosjárdaszigetről a kislány hirtelen az úttestre szaladt, egy autó elütötte, és akár súlyos, maradandó fogyatékosságot okozó sérülést is szenvedhetett volna (de nem szenvedett semmilyen komolyabb sérülést). Mint az iratokból megtudjuk, a gyermeket elütő autó vezetője feljelentést tett, de az eljárást hamarosan bűncselekmény hiánya miatt lezárták.

A bíróság ítéletében nem veszi figyelembe azt, hogy Zsolt rendszeresen verte Esztert. Pontosabban jelzi, hogy tud erről, de a gyermekelhelyezés szempontjából ezt nem tekinti relevánsnak. Azt sem veszi továbbá figyelembe, hogy Zsolt egész életében drogozott és ivott is, s hogy erről az igazságügyi szakértő előtt a kislány is beszámol. Ellenben kész tényként kezeli Zsolt állítását, hogy ő kijárt minden lehetséges elvonókúrát és már leszokott a szerhasználatról. Eszter kérését, hogy szerezzék be a vonatkozó orvosi bizonyítékokat – mert az ő állítása pedig az, hogy Zsolt továbbra is drogozik és iszik –, a bíróság nem teljesíti.

Esztertől részletes munkahelyi és fizetési kimutatásokat kérnek be. Zsolt esetében megelégszenek azzal, amit ő mond magáról: neki biztos egzisztenciája van, dolgozni jár. Zsolt nem vagy nem rendszeresen jár dolgozni, nincs biztos egzisztenciája (bár amikor egy-egy biznisz bejön, akkor nincs ok panaszra) – mindez nem probléma: a bíróságnak tökéletesen megfelelnek a férfi állításai, ezeket megalapozott bizonyítékokként kezeli.

A bíróság 2012-ben első fokon az apánál helyezte el az akkor már 5 és fél éves gyermeket. Az anyának kéthetenként egy péntek délután-szombat-vasárnap, és a másik héten egy szerda délutáni láthatást írt elő. Indoklásában a bíró kifejtette, hogy bár a pszichológus szakértők egyik szülőnél sem találtak nevelésre alkalmasságot gátló tényezőt, az apa, mivel ő biztosítja az állandó és biztonságos környezetet a gyereknek, s mivel az anya távozása (az ítélet szerint így, gunyoros idézőjelek között: „menekülése”) után az apa naponta rendszeresen vitte az óvodába és hozta a kisfiút, és mivel a gyerek születése után addig drogos életmódjával felhagyott és eljárt az elvonókúrára, az apa  alkalmasabb a gyermek nevelésére.

Foglaljuk tehát össze a bírói döntés indoklásának főbb pontjait:

• Az apa, mivel abbahagyta a drogozást (nem hagyta abba, de mondjuk, elhisszük a bírónak, hogy ő elhitte), alkalmasabb a gyereknevelésre, mint az anya, aki soha nem drogozott és nem is ivott.
• Az apa, aki az anya „menekülése” (sic!) után vitte-hozta a gyereket az óvoda és a lakás között, alkalmasabb az anyánál, aki addig vitte-hozta a két gyermeket, amíg ezt, együtt élvén velük, megtehette.
• Az apa azért a legalkalmasabb a gyereknevelésre, mivel ő biztosítja az állandó és biztonságos otthont, ami eleinte az anya önkormányzati bérlakása volt, s amelyben ő az anyát rendszeresen, nem egyszer egész éjszakán át verte, s így végül kislányával együtt menekülésre kényszerítette.
• Újabban azért is alkalmasabb az anyánál, mert neki nagyobb lakása van (amit magánszemélytől bérel), mint az anyának, amit az végre tőle jogerősen visszakapott.

Ítéletében a bíró megdorgálja az anyát: a főbérlőtől (ez ő, Eszter) elvárható, hogy fizesse a piaci árakhoz képest nagyon is olcsó lakbért és közterheket. Az ítélet jóváhagyja, törvényesíti az apa erőszakos lakásfoglalását, valamint azt, hogy az anyát kislányával együtt több, mint két évre menekültszállásra kényszerítette. Gönczi bíró cinikus ítélete az anya főbérlői minőségére hivatkozva szorosan együttműködik Zsolttal Eszter teljes kifosztásában: vele egyenlítteti ki kamatostul azt a tartozást, amelyet még közös életükben együtt halmoztak fel – nem számít, hogy Eszter akkor gyeses kismama volt, Zsolt meg állítólag dolgozott (ami nem volt igaz egyébként) –, és hozzá azt a lakbértartozást is, ami akkor keletkezett, amikor ő már nem ott, hanem az anyaotthonban lakott. Eszter a főbérlő, nemde? Az ítélet Zsolt perköltségeinek a megtérítésén felül még visszamenőleges tartásdíj-kötelezettséget is ró Eszterre, így tehát nem csak hogy ő fizette az általa nem is lakott lakás költségeit, de ugyanarra az időre még tartásdíjat is teljesítenie kellett.

A bíróság az apa összes tanúját meghallgatta, a hamis tanúkat is (akik az apa kérésére azt tanúsították, hogy az anya nem tartott megfelelő rendet otthon), az anya tanúit azonban nem hallgatta meg, mivel úgy ítélte meg, hogy azok már újat nem fognak tudni mondani.

***

2012 őszén megszületett tehát az elsőfokú ítélet. A kisfiú az apjával, az anya dolgozik éjt nappallá téve, hogy fizetni tudja a hátralékokat és a tartásdíjat. A kapcsolattartás kisebb zökkenőkkel rendben zajlik.

Zsolt 2013 márciusban hirtelen kijelentkezik a bíróság kényes ízlését minden vonatkozásban kielégítő albérletéből: mint emlékszünk, ez volt az a lakás, a „sokkal nagyobb”, ami az eredeti biztonságos és állandó környezet után mostanáig nyújtotta a kisgyermeknek a gyermekelhelyezés szempontjából oly nagyon fontos biztonságos és állandó környezetet. Előbb egy újabb nőhöz költözik (újabb állandó és biztonságos környezet biztosítása végett), majd visszakéredzkedik Eszterhez, Eszter lakásába. Segítséget kér, mivel, mint mondja, nincs hol lakniuk, neki nincs munkája, ráadásul egy régebbi élettárs valami bosszúból büntetőeljárást indított ellene. Nála van a gyermek, a túsz… Eszter bemegy a bíróságra és visszakéri a fellebbezést: eláll a másodfokú eljárástól.

Az ítélet jogerőre emelkedik – a békének azonnal vége. Kokain, alkohol, fű. Verés, gyalázás, fenyegetés.

Anglia

Eszter még azon a nyáron kiköltözik Angliába. Egy barátnő hívja: munka van, lakást lehet bérelni, nyelvtudás nem szükséges. Majd megtanulod. Egy pékségben helyezkedik el, ahol ugyan igen kemény, futószalagmunkát kell végezni, de biztos pénz úgy is, hogy nem kell minden nap dolgozni a megélhetéshez. Lakást bérelnek, Réka iskolába jár. A téli szünetben hazajönnek, a karácsonyi szünet jól sikerül, bántás, verés nélkül simán lezajlik.

Zsolt látva az Angliában kibontakozó lehetőségeket (mármint azt, hogy Eszter ott dolgozik, pénzt keres, lakást bérel), elkezdi tervezni a kiutazást. Leveleznek, telefonoznak, méz és máz. Zsolt útlevelet csináltat. Nem íratja be az épp hétéves gyermeket az iskolába. Lemondja a családi pótlékot, kiüríti és otthagyja Eszter rámaradt önkormányzati bérlakását. A kisfiúval együtt biztosra megy: kiköltözik Nagy-Britanniába. Majd később persze azt hazudja, hogy Eszter volt az, aki álnokul magához csábította őt.

Bevonul a készbe: Eszter dolgozik, lakást bérel, elintézi neki is a munkavállalási engedélyeket. Ő meg keres egy kis piát és kokót. És a két gyerek szeme láttára megveri Esztert, erőszakoskodik vele, trágár, megfélemlítő. A rendőrség azonban – ki számít erre? – azonnal kijön, Zsoltot előállítják, haladéktalanul értesítik a Women’s Aid munkatársát, aki rögtön fel is veszi a „risk assessment”-(biztonsági kockázat-) tesztet, és megállapítja, hogy a kockázat Eszter esetében „high level”, vagyis magas. Eszter és két gyermeke számára egy-két nap átmeneti biztonsági szállás után egy másik településen önkormányzati bérlakást (kétszintes, három hálóhelyiséges, önálló házra kell gondolni kis kerttel) utalnak ki. A cím titkos. Zsolt soha nem tudhatja majd meg. (A „soha” úgy értendő, hogy addig, míg a magyar hatóságok minden egyes papírra a továbbiakban rá nem írják az anya tartózkodási helyét.)

A brit bíróság Zsolt ellen öt év távoltartást rendel el, és három, Eszter által lakott, ill. rendszeresen látogatott városból kitiltással sújtja őt. A brit igazságszolgáltatás mindezt – ügyvédi, eljárási költségek, szakértői díjak – 5000 (angol) fontig ingyen biztosítja, minthogy ott valamiért tudják, hogy a pereskedés sokba kerül. Nehogy már csak azért, mert valakinek kevés a pénze, elessék az alapvető jogorvoslat lehetőségétől.

A titkos lakásban Eszterék végre nyugodtan élnek. Közben Zsolt Angliában élő magyarok körében segítséget kér. A gaz némber elcsábította őt, a gyanútlant, és most, tessék, hazugságokkal akarja tőle elorozni legdrágább kincsét, a gyermekét. Ő különben is csak próbaidőre jött ki Angliába. Gyűjtés indul. Cikkeket íratnak róla, a Bors névvel, fotóval interjút közöl az ártatlanul meghurcolt apával. Magyarországon ügyvédet fizetnek neki. A Baptista Szeretetszolgálat tolmácsot biztosít a számára. Az eljárás során a Budapest […]. kerületi Kormányhivatal Gyámügyi osztályának ügyintézője, B. Brigitta tendenciózus válogatást közöl az eset előzményeiről: azokat az adatokat, amelyek az anyára nézve kedvezőtlenek, beválogatja az ismertetésbe, azokat, amelyek előnyösek a számára, kihagyja, s ugyanígy: az apára nézve pozitív adatok bekerülnek a válogatásba, a hátrányosak nem, vagy legfeljebb „állítólagos” címkével, idézőjelek között. Kétkedés nélkül zengi az apai álláspontot: kész tényként kezeli az ő verzióját arról, hogy ő „állítólag” verte és erőszakolta meg Esztert, és hogy a brit hatóságok ezért őt „mint egy bűnözőt húzták ki a lakásukból”, és hogy „állítólagos” tanúvédelmi program keretében juttatták Esztert és gyermekeit biztonságos, az apa által nem ismert helyen lévő lakáshoz, „ami tovább nehezíti a helyzetet”.

A gyámügyi esetleírás, amely a hazahozatali eljárás részeként született, egy ártatlan, jóhiszemű, dolgos, rendes, jóságos apa képét vetíti elénk egy ravasz, bosszúálló, galád, csábító, összeférhetetlen, egyszóval ördögi anyával szemben. Így biztos könnyebb az anyától elhozni a gyerekét. Minderre egyébként semmi szükség nem volt: a szülői felügyeleti jogot 2012-ben megállapító jogerős bírói döntés alapján a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény értelmében a brit hatóságok simán kiadták az apának a kisfiút. De persze egy pár hónap eltelik addig.

A gyermek az új lakóhelyen elkezdett iskolába járni. Jól érezte magát. Apja, amíg az eljárás folyt, felügyelt kapcsolattartás keretében találkozhatott vele. Felügyelt. Milyen lehet a felügyelt kapcsolattartás Angliában egy magyar apa és gyermeke számára? Hiába figyelgették magyarul nem tudó felügyelők. Minden akadály nélkül betaníthatta a fiának, hogy mit kell mondania, ha kérdezik. Elég csak, ha kérdeznek, ennyit mondj: Dad.

Mondott mást is, nem tudjuk, mit, csak azt tudhatjuk, hogy a kapcsolattartások után a kisfiú zaklatottan ért haza, rugdosta édesanyját, ellenséges volt, csúnyán beszélt.

2015. február 21-én az apa és fia hazatértek Magyarországra.

Cikkünk folytatásából az Olvasó megtudhatja, hogy az asszonyverő, gyermekveszélyeztető, bűnelkövető, munkakerülő, drogos és alkoholista férfi apai jogait tűzön-vízen át (még a brit igazságszolgáltatáson át is) védelmező magyar gyermekvédelem, gyámügy, rendőrség és bíróság miképp is áll a sem nem bántalmazó, sem nem veszélyeztető, sem nem bűnelkövető, ellenben jogkövető, dolgos, gyermekeit szeretetben nevelő anya szülői jogainak érvényesítéséhez.

A cikk folytatását 2017.01.03-án közöljük.

[1]Csak 2016 óta nevezik Család- és Gyermekjóléti Központnak.

[2]Az „egy állítás, egy tagadás” jellegzetes magyar módi. Nálunk a nők elleni erőszakkal kapcsolatban ez számít szakszerű hatósági, segítői és igazságszolgáltatási hozzáállásnak.

[3]Nyilvánvaló, hogy Eszter és gyermekei kálváriájában kiemelkedő szerepet játszik S-né, a családgondozó, aki hosszú éveken át írogatta szakszerűtlen, embertelen, törvény- és jogtipró javaslatait, véleményeit. De ez nem menti fel sem főnökeit, munkatársait, sem az eljáró gyámhatóságokat, és persze a vérlázítóan igazságtalan ítéletet hozó bírót sem a felelősség alól.

[4]Réka a nővérke.

[5]Gönczi András bíró nevét nem takarjuk ki, nem rövidítjük.Tudtommal nem Eszter ügye az egyetlen eset, amelyben Gönczi bíró kirívóan igazságtalan, szakszerűtlen, részrehajló ítéletet hozott, emberek életét örökre tönkretéve.

Betlen Anna

A cikk szerzője kutatóként, szakértőként évtizedek óta foglalkozik a nők helyzetével, jogaik védelmével. Számos cikket, tanulmányt jelentetett meg e tárgyban. Jelenleg önkéntes segítőként működik közre bántalmazott nők önsegítő csoportjaiban.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 356 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!