Három részes sorozatot szentelt nekem Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban. Persze ez így hazugság. Hiszen Bayer csak a nevemet használta, nem nekem szól, amit írt, és nem rólam. Én csupán az elképzelt ellenség vagyok, akit Bayer felruházhat jelzőkkel, feltölthet tartalommal, felrakhat a tükör elé, és szavakkal püfölhet. Akin felfújhatja magát, és olvasóinak előállíthatja rajta az elképzelt terméket, az örök zsidó-komcsi-libsit, éppen azt, amit akar, vagy kell.
Kép: Ferencz Gábor/Vastagbőr
A kérdés számomra a cikkek kapcsán nem is a tartalmuk volt, hanem, hogy miért éppen én lettem kiválasztva, számtalan vidám percet szerezve ezzel nekem. (Bár bevallom, az utolsó részt már nem olvastam végig, csak az elejét és a végét, mert unalmas volt).
A válasz egyrészt az, hogy mivel nem ismernek Bayer olvasói, ezért bármit belém tud magyarázni a kiérdemesült szerző. Másrészt pedig az, hogy elfogynak a baloldali és liberális publicisztikák. A HVG egykor naponta akár több cikket is megjelentető véleményrovata ma már hetente max 3-4 cikket termel. A Népszabadság bezárásával a legnagyobb véleményrovat szűnt meg a baloldali, liberális politikai térfélen, így lényegében csak mi bloggerek maradtunk, akik ezt a műfajt művelik.
Tehát én vagyok az egyik olyan szerző, akin el lehet magyarázni még az óriási ellenséget, a képzelt zsidó-kommunista-liberálist, aki az ország vesztére tör. Bayer szerint én erőszakot akarok, és ezért ő leütne, én a jobboldal életére török, és ezért le kell velem és a hozzám hasonlókkal számolni. Majd háromrészes sorozata végén (ha vége van), azt írja, hogy nincs velem, velünk mit beszélnie (miután 3 cikken keresztül elvileg hozzám beszélt).
Csak hát ugye a helyzet az, hogy én nem akarok erőszakos forradalmat, nem akarom megütni Bayert, nem akarom kiírtani a jobboldalt.
Én vitában állok a jobboldallal, és vitában állok Bayerrel. De a politikai vita nem a kiírtásról szól, és nem az ellenség elpusztításáról, nem az állandó háborúról, egymás verbális levadászásáról, hanem a közös ügyeink, a közügyeink megbeszéléséről.
Mert bármennyire is fáj bárkinek, valószínűleg ettünk már ugyanannál a hentesnél Zsolttal, és vásároltunk már ugyabban a boltban, utaztunk már ugyanazon a közlekedési járművön, és minden bizonnyal vannak közös ismerőseink is.
A helyzet az, hogy egy országban élünk, és ebben az országban akkor lesz jó élni, ha abbahagyjuk ezt a fajta baszakodást, hogy ki kit ver meg, és arról beszélünk, ami mindannyiunkat érint. A munkáról, a szexről, a gyerekeink felneveléséről, az ország helyzetéről, az egészségügyről, az oktatásról, a szegénységről, a mindennapjainkról, a közös jövőnkről. Mert bizony közös az.
Persze már megint nem ezt csinálom, hanem Bayer Zsoltról írok, az X-faktor politizálás jegyében, ahol a színfalak mögött előre manipulált döntésekhez hű-házik a közönség, a lekasztingolt jelöltekkel. Így működik a politika, amelynek lényege, hogy magáról a politikáról, az életünkről, és a közösségünkről ne essen szó.
De mégis beszélni kell erről, mert ezek a saját táborunknak felépített, bábokkal, elképzelt ellenségekkel folytatott viták arról szólnak, hogy ne szóljon a politika a valóság problémáiról.
Mert rendezni kell a fejekben a politikai vita (ami fontos), és az árokásás (ami megöli ezt az országot) közötti különbséget. A politikai vita konkrét ügyekről szól, nem valakinek a személyével foglalkozik, nem egy elképzelt ellenséggel vitatkozik, hanem odafigyel a másikra, és megpróbálja meggyőzni a másik érveit megcáfolva (vagy éppen elfogadva őket) a hallgatóságot arról, milyen témában milyen irányt kéne vennie az országnak. Az árokásás pedig személyeskedés, a politikai vita deformálása, rosszabb, mint a semmi, mert elhiteti az olvasóval és a szerzővel is, hogy történik valami – pedig nem.
És akkor az olvasó most felteheti a kérdést, miben vagyok én jobb, mint Bayer, ha nem az ő szavaival, érveivel foglalkozom, hanem csak felfestem a politikai vita elrontójának, az árokásónak a képét. A kérdés jogos, és be kell vallanom, én is belecsúszok olykor ebbe a hibába. De Bayer három cikkéből nem tudok kiszedni olyan érvet, amiről politikai vitát lenne érdemes kezdeni.
Ellenben mégsem tehetem ezután a három cikk után, hogy úgy írok Bayerről, hogy nem szólok hozzá, így legyen itt a végén ennyi:
Kedves Zsolt, bármikor megiszom veled egy sört, ha igényt tartasz rá, mert azoknak a kérdéseknek a megbeszélésére, amiket a három cikked felvet, egy kocsma a legalkalmasabb hely!
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
