Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Brüsszel talán nem tűri tovább a korrupciót – és mi?

Ez a cikk több mint 8 éves.

Üzentünk Brüsszelnek – ezt a traumát sokáig nem fogjuk kiheverni. Időközben viszont méltatlanul elsikkadt a hír, hogy Brüsszel is üzent nekünk. És amit ők üzentek, azt (szó szerint) nem fogjuk zsebre tenni.

14647339_1276141145770367_1036143842_o.jpg

Fotó: Julien Warnand/MTI

Nem is csoda, hogy nem nagyon kaptuk fel a fejünket a hírre: Brüsszel, vagyis az Európai Unió nem kevésszer próbálta már megregulázni a renitens Magyarországot és renitens miniszterelnökét. A mostani jelzés is könnyen lehet, hogy csupán egy figyelmeztető tasli, de azért nem árt tudnunk, hogy amivel Brüsszel valójában fenyegeti Magyarországot (miniszterelnökével együtt), az gyakorlatilag annyit tesz: levágunk titeket a lélegeztetőgépről, aztán oldjátok meg, ahogy tudjátok.

Nem tudnánk.

Ezt érdemes a legelején leszögezni. Ha az Európai Bizottság jelentésében úgy találja majd, hogy Magyarországon az uniós pályázati pénzek sorsáról nem független, befolyásmentes módon döntenek (nevezzük nevén a gyereket: korrupció), akkor a mostani ciklus 9000 milliárd eurójának búcsút inthetünk.

Ha pedig ez megtörténik, nem marad itt más, csak rüh, tetű, meg himlő.

A magyar gazdasági fejlődés kulcsa ugyanis jelenleg az uniós pályázati pénzek kincsesládáját nyitja, a szektorok erre álltak rá, vagyis önmaguk tették magukat az uniónak kiszolgáltatottá. Csakhogy ezek nélkül a pénzek nélkül nem csak új (de silány minőségű) játszóterek és 60 centis „kilátók” nem épülnek majd…

Lássuk, mit veszíthetünk, vagyis mire lehet(ne) lehívni azokat a bizonyos ezermilliárdokat. Lenne itt pénz olyan létfontosságú dolgokra, mint a gazdaságfejlesztés, ezen belül a foglalkoztatás erősítése, munkahelyteremtés, a kkv-szektor erősítése. Aztán ott van az oktatási infrastruktúra támogatása, felnőttképzés, duális képzés, kutatás-fejlesztés. Vidékfejlesztés, közút- és vasútfejlesztés. Árvízvédelem. Természetvédelem. Energiahatékonyság. Csak hogy a legfontosabbakat mondjuk. De ne aggódjon senki, hatalmas bürokratikus gombóccá növekedett államapparátusunk fejlesztésére is jutna pár száz milliárd…

Ha mindez túl elvont lenne, csak jusson eszünkbe, hogy hány kistelepülésen láttuk már a hatalmas óriásplakátot, amely tudatta, hogy a harminc éve lerohadó háziorvosi rendelőt uniós forrásból újították fel. Vagy hány helyen csatornáztak eddig ebből a pénzből (és hány helyen nincs még rendesen megoldva a szennyvízelvezetés), és mennyi kerékpárút keresztez szépen leaszfaltozott betonutakat, mennyi helyen vált ihatóvá az ivóvíz, és sorolhatnám még sokáig, mi mindent nyertünk az uniós tagsággal. Na, ezek nem lesznek akkor a jövőben.

És ne szépítsünk: a felsoroltak épp olyan területek (és különösen az oktatás és az egészségügy ilyen), amelyekre a magyar kormány magától nem szívesen költ annyit, amennyire ezen ágazatoknak szükségük lenne.

Magyarán ha Brüsszel besokall (márpedig lenne okuk erre, bőséggel), és valóban elzárja a pénzcsapot, akkor nem csak Lázár János lesz szomorú, aki nagyüzemű pénzszipkázásra szólította fel az érdekelteket, de az ország is szörnyen nehéz helyzetbe kerül. Nem csak a bicikliutaktól búcsúzhatunk majd el. Hanem annak a lehetőségétől is, hogy az ország képes lesz talpra állni.

Latolgassuk kicsit az esélyeket akkor. Brüsszel amiatt aggódik, hogy nem biztosak benne, vajon teljesül-e az az uniós jogszabályi követelmény, amely szerint az irányító hatóságoknak befolyástól mentesen, függetlenül kell dönteniük az uniós pályázatokról. Magyarán van-e „kézivezérlés”, nyomás azokon a minisztériumi dolgozókon, akik a kormány által jogszabályokban kiírt pályázatoknak a sorsáról döntenek.

Ne vicceljünk már! Ebben az urambátyám rendszerben, ahol egy vej szórja tele (alig égő) LED-lámpákkal a köztereket, ahol egy gázszerelő-polgármester sertéstelepre vesz fel a pályázati pénzeket, ahol Voldemort nagyúr kenőpénzt fogad el vállalkozóktól (demontoroktól?) a nyertes uniós pályázatokért, ahol Simicska Lajos, ha kiesik a miniszterelnöki kegyből, akkor hirtelen elveszíti a betonnagyhatalmi pozícióját – szóval Magyarországon elhiszi még bárki, hogy a korrupció nem hálózza be az állami szférát? És nem így, ilyen alapon (is) dől el az uniós pályázati pénzek sorsa?

Ha az Európai Bizottság lelkiismeretes munkát végez, akkor bizony lesz mitől rettegnünk. Ha pedig immár be is teljesítik azt, amivel fenyegetnek, és valóban lehívhatatlanná teszik azt a bizonyos 9000 milliárdot, akkor szembenézhetünk egy közepes méretű apokalipszissel is.

Az esetből következő nagy tanulságok levonása helyett inkább jegyezzük meg, mert fontos kimondani: minden ország kormánya annyit tehet meg, amennyit a polgárai eltűrnek tőle.

A valódi probléma ebből következően az, hogy senki sem hördül már fel (legfeljebb elvigyorodik) Mészáros Lőrinc újabbnál újabb bizniszein, az a baj. Hogy Andy Vajnák uralják le a teljes életünket, filmgyártástól kaszinókon át egészen a tévéműsorokig (fánkboltokig), az is baj. Hogy úrhatnám oligarchák maroknyi csapata nyerészkedik, és osztja le egymás közt, haveri alapon, pajkos kacsintásokkal keretezve a milliárdokat, miközben az ország többsége, milliók élnek a létminimum alatt, az a legnagyobb baj. De ez – sajnos, ám közel sem természetes módon – nem újdonság. Ami mégis új: olyat még nem láttunk soha, hogy a kormány épp az ellen folytat vérre menő harcot, akitől létezésünk, fennmaradásunk függ.

A kérdés az, hogy mi magunk meddig tűrjük még ezt? Miért Brüsszel hördül fel és fenyeget minket a korrupció miatt, amikor nekünk magunknak sem lenne szabad ezt belenyugodva tudomásul vennünk? Mert – mondjuk el mégegyszer – minden ország kormánya csak addig merészkedhet ezen az ingoványos terepen, ameddig polgárai engedik neki.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.