Október 2-án a határon túli magyar állampolgárok is szavazhatnak majd, és az egyes országokban a különféle társadalmi-politikai kontextusok a menekültekkel és a bevándorlással kapcsolatos vitát is más fénytörésbe állítják. A Kettős Mérce arra vállalkozott, hogy feltérképezze, milyen hatással van a kvótanépszavazás ezeknek a kisebbségi magyar közösségeknek az életére. Sorozatunk második részében Kertész Melinda, erdélyi újságíró arról ír, hogyan is gyengíti a romániai magyarság politikai képviseletét a népszavazás és az azt megelőző kampány.

(Fotó: Szabó Péter / Index)

Nem is olyan rég, augusztus elején esett meg, hogy a székelyföldi, Kovászna megyei Kommandón, egy eldugott, nehezen megközelíthető, a külvilágtól szinte elszigetelt hegyvidéki faluban falunapokat tartottak. Minden évben egy bizonyos témában népszórakoztató előadást rendeznek a falu fiataljai. Tavaly például az észak-amerikai vadnyugatról szólt az előadás: indiánok védték meg területüket a vasútépítő sápadtarcúaktól. Idén a migránskérdést tematizálták.

A történet röviden, ahogy a Kovászna megyét lefedő Háromszék napilapban megjelent

„Kisebb incidens zavarta meg vasárnap a Kommandói Napok eseménysorát. Szíriai fagylaltos furgonokba bújt migránsok érkeztek a falu határába, áttörték a Grenzkommando vámot. A szolgálatos határőrök végül sikeresen megállították az illegális fuvarozókat, előállították a határt törvénytelenül átlépő szíriaiakat. Azok spontán tüntetésbe kezdtek, eurót, Németországot és nőket követelve. A hatóságok azonban kitartottak, feltoloncolták őket a kommandói gőzös szerelvényére, és elküldték ‘Merkel nagymamájukhoz’.”

A történtek remek állatorvosi lóként szolgálhatnak annak megértésére, miként csapódott le a „migránstéma” abban a közösségben, amely egyrészt közvetlenül nem érintett, másrészt csak annyira kerültek kapcsolatba a migránsokkal, amennyire a gólyamadarat annak lehet nevezni.

Akkor hát miért is lett ez a témája a falunapok központi előadásának? Erre a választ nem sokat kell keresgélni, elég bekacsolni a tévét. Mivel a televízió még mindig az elsődleges hírforrás – egy 2015-ös erdélyi magyar körben végzett reprezentatív kutatás szerint a tévé az elsődleges hírforrás, és a megkérdezettek 71 százaléka kizárólag (38%), vagy többnyire (33%) magyar nyelvű tévéadót néz –, és a tudatos médiafogyasztás egyelőre gyerekcipőben sem jár, nem csoda, hogy hangsúlyeltolódással kell számolni. A közszolgálati magyar tévékben folyó „migráns”-ellenes propaganda sok esetben nyitott kapukat döngetett. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem kell sokáig győzködni az erdélyi magyar emberek zömét, hogy az érkezőktől érdemes félni és félteni tőlük a kultúránkat.

Lássuk pontról pontra a kommandói előadás diskurzusát: a kölni tömeges nőbántalmazások hatására elkezdték félteni a nőket (Most inkább ne is beszéljünk arról, hogy ez a „pénz számolva, asszony verve jó” országában történik, és ebben a kontextusban a nőféltés úgy jelenik meg, mint a magántulajdon idegen kézre kerüléstől való félelem.) Az euró és Németország olyan kontextusban jelenik meg, amit a magyar közszolgálati tévék sikeresen elhitettek a nézőkkel: nem az életüket mentik ezek az emberek, hanem gazdasági bevándorlók, akik a jólét elérésének érdekében ostromolják Európát. Így nem kell lelkiismereti kérdést csinálni abból, hogy sokak háborús övezetből menekülnek, életüket, gyerekeik életét mentve.

A politikai spektákulum hat, néhány kiemelkedő történet – mint például a kölni tömeges nőbántalmazás – elegendő ahhoz, hogy hergelje az embereket az idegenek ellen. És annál is inkább számíthatnak az erdélyiek kvótaellenes fellépésére, mert a nemzetegyesítés píár és a magyar közszolgálati tévén történő szocializálódás hatására az erdélyi magyarok mentális térképéről hiányzik a román-magyar határvonal.

Az általánosítás csapdáját elkerülendő

Nem ilyen fekete-fehér az erdélyi társadalom. A társadalmi törésvonalak az iskolázottság, vagyoni helyzet mellett erőteljesen megjelennek a tömbmagyarság – vegyes etnikai környezet – szórvány vonatkozásában is. Az erdélyi magyar társdalom erőteljesen konzervatív, ennek minden árnyoldalával együtt. A közösségi immunrendszer megköveteli a bezárkózást, úgy érzik, a kozmopolita világnézet a kulturális feloldódás veszélyével fenyeget, ezért elvetendő.

A Magyarországon tapasztalható politikai polarizáltság viszont nem annyira erőteljes. Jobboldali beállítottságú emberek szóba tudnak állni baloldali világnézetű emberekkel és fordítva, anélkül, hogy a beszélgetés anyázásba torkollna – persze  most nem a radikális vonalról beszélek. Kevesen vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak a konszolidált szekértáborok luxusát.

Különböző értékrendű körökbe szerveződnek az emberek, ezek a körök pedig gyakran átlapolják egymást.

A kommandói eset kapcsán az erdélyi felszólalók kevesen voltak, nem elegen ahhoz, hogy közvita legyen az ügyből és végre tiszta vizet lehessen önteni a pohárba, amire feltétlenül szükség van, hiszen azzal együtt, hogy Romániát közvetlenül nem érinti a menekültválság, nem választhatjuk le magunkat Európáról. Az erdélyi politikai elit sem kezdeményezte ezt a vitát, meg sem szólalt, ha azt leszámítjuk, hogy az egyik erdélyi magyar kispárt, az Erdélyi Magyar Néppárt két hete kiadott egy csúnyán magyarbaloldalozó, a menekültválság kapcsán Európa-ellenes összeesküvést vizionáló közleményt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig a szavazati joggal való élésre buzdít, viszont nincs érdemi válasza arra a kérdésre, hogy miért.

Ez súlyos. Erdélyi magyar közösség szintjén már egy jó ideje nem léteznek ügyek. Nem létezik vita arról, hogy közösségként mik vagyunk, merre tartunk, hogyan tudjuk definiálni és újradefiniálni magunkat, értékeinket, céljainkat, milyen viszonyt képzelünk el az erdélyi, romániai román társadalommal, a bukaresti politikai hatalommal most, és legalább az elkövetkező 10-20 évben.

A parlamenti választási kampány előszele érezhető: a képviselői és szenátori helyekért erőteljesen zajlik a harc az RMDSZ-ben, az egyedüli olyan erdélyi magyar politikai alakulatban, amely számíthat arra, hogy bejut a parlamentbe. Viszont a képviselői és szenátori mandátum szókapcsolat szintjén az utóbbi szó kiüresedett. Nem tudom tetten érni, hogy mi az a konkrétum, aminek képviseletére mandátumot kapnak a bukaresti parlamentben politizáló erdélyi magyar törvényhozók. Ilyen értelemben a „magyarság képviselete”, amit az RMDSZ politikusai retorika szinten vállalnak, túl tág és értelmezhetetlen fogalom.

Az RMDSZ konzultációk formájában időszakosan próbálja kideríteni azt, hogy mit akarnak, mit hiányolnak a magyar választók. Kiderült, hogy azt, amit a többi ember: munkalehetőséget, tisztességes fizetéseket, infrastruktúrát. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a válaszok alapján az igények valahol a Maslow-piramis alján levő szükségletek szintjén mozognak. Nem is csoda, hiszen az erdélyi magyarság jelentős része rurális környezetben él, vezetékes víz, csatornahálózat, gáz és egyéb alapvető szolgáltatások hiánya közepette. Ők érthető módon nem fognak tömegesen közösségről, közösségépítés mikéntjéről, párhuzamos társadalom kiépítésének lehetőségéről, megmaradásról, kultúra védelméről gondolkodni. Ez a véleményformálók, a politikai vezetők, vagyis az értelmiségi réteg dolga lenne.

Nem igaz az, hogy nem vonhatók be az emberek azokba a közvitákba, amelyekről érzik, hogy róluk szólnak, csak megfelelően kellene tematizálni azokat – és ez az, amit az Orbán-kormány gyönyörűen elintéz, például a migránsügy és kvótanépszavazás kapcsán. Ezzel viszont eredeti céljának mellékhatásaként eléri azt, hogy az erdélyi magyarok számára zárójelbe kerül az erdélyi, romániai realitás, és Bukarest olyan messzinek tűnik, akár Tokió, egy olyan világnak, amihez úgy érezhetik, hogy semmi közünk.

A magyarországi vezetők eközben annyira familiárisak, hogy ha két csíkszeredai szomszéd beszélget, tudják pontosan, hogy a másik kit ért Viktor, Zsolt és László alatt.

December 11-én lesznek a parlamenti választások Romániában. Az új parlamenti ciklusban, Bukarestben a fiókból olyan témák kerülnek majd elő, mind a regionális átszervezés, alkotmánymódosítás, vagy új alkotmány elfogadása. Ráadásul 2018-ban egyesülés-centenáriumot ünnepel a románság – ami a nemzeti érzületet a románok egy részében biztosan fel fogja korbácsolni. A magyar közösség és a politikai elitje nincs ezekre a kihívásokra felkészülve, nem léteznek közösség által megérett és támogatott válaszok, forgatókönyvek arra, hogy miként védjük meg magunkat az esetleges közösségünket érő támadásoktól. A politikai vezetők, az elit ahelyett, hogy ezekről a kérdésekről szerveznénk közvitákat erdélyi magyar közösség szintjén, hagyják, hogy a téma a migránskérdés, a kvótanépszavazás legyen. Teszem hozzá, egy olyan népszavazás, amely – amint azt a Amnesty International megfogalmazta: „október 2-án egy jelenleg nem létező, esetleges jövőbeli uniós intézkedésről szavazunk majd, amelynek bármi is lesz az eredménye, azt az EU-nak nem kell figyelembe vennie”.

Egy romániai közügyekhez mit sem konyító közösséget pedig könnyű lesz félretolni az útból mindezekben a fajsúlyos bukaresti ügyekben. És ehhez az Orbán-kormány asszisztál, csak azért, hogy a saját pozícióját határon túli szavazatokkal is körbebástyázza.

Kertész Melinda
A szerző az erdélyi Transindex.ro újságírója

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!