Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szabad fogyasztás illúziójának vége – mi fán terem a nemnövekedés?

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

A nemnövekedés mozgalom elméleti és társadalmi kísérletein keresztül demokratikus és békés átmenetet próbál keresni napjaink sokoldalú, antropológiainak is nevezhető válságából egy ténylegesen fenntartható, kellemesebb és élhetőbb társadalom felé. Ezt a gondolatvilágot tárgyalja részletesen „A Degrowth Project-Manifesto for an Unconditional Autonomy Allowance” című munkánk (Jólét gazdasági növekedés nélkül – A Nemnövekedés felé, Eszmélet Alapítvány (2016)), amelyben a Feltétel Nélküli Alapjuttatás bevezetése mellett érvelünk. Ez egyrészt erőforrások és közszolgáltatások használati jogán keresztül, másrészt helyi valutában folyósított pénzügyi hozzájárulásként nyilvánulna meg.

perma.jpg

A diverzitást előmozdító permakultúra a környezettudatos, fenntartható mezőgazdasági termelés egyik válfaja; Kép forrása

Nem abszurd a növekedés ellen érvelni, amikor a munkanélküliség a jelenlegihez hasonló mértéket ölt?

A gazdasági növekedés a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem biztosítja a teljes foglalkoztatottságot. Az elmúlt negyven évben a GDP-vel együtt a munkanélküliség is folyamatosan nőtt. A gazdasági növekedés reményében hozott megszorító intézkedéseknek nemcsak az emberek látják kárát, de borzasztóan pusztító ökológiai következményei is vannak, ami felett szemet hunyni roppant felelőtlenség.

Egyszerűen nem lehet a végtelenségig növekedni egy véges környezetben.

A nemnövekedés azonban elég ijesztően hangzik… A fogalom készakarva provokatív, hogy vitára késztessen: mit is termelünk, miközben növekedünk? És hogyan? És miért is? A gazdasági növekedés címszava alatt egyre több nélkülözhető dolog gyártására fordítjuk nemcsak saját energiánk, de a természet erőforrásait is. Hogyan lehetne megvalósítani egy olyan társadalmat, ami a személyes emberi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, és más szemmel tekint az eszközeire, a termelésre, és mindenekelőtt a természetre? Élénk érdeklődéssel követjük a Latin-Amerikában egyre nagyobb teret hódító „buen vivir” jelenségét. Egy dolgot le kell szögeznünk: a nemnövekedés egyáltalán nem a középkorba való visszatérést jelenti. Aminek pedig a legkevésbé kellene tovább növekednie, az az egyenlőtlenség mértéke.

Hogyan valósulna meg a nemnövekedés?

Először is el kell vetnünk a gazdasági növekedésbe vetett megkérdőjelezetlen hitet. Vissza kell állítani a pénzkibocsátás jogának helyi hatáskörét, el kell törölni az illegitim adósságokat, részben vagy teljesen államosítani kell a bankrendszert, meg kell szüntetni az adóparadicsomokat, és be kell vezetni a pénzügyi operációkat terhelő tranzakciós adót. A minimálbér körülbelül négyszeres értékén meghatározott jövedelmi plafont kell kialakítani, a mai négyezerszeres különbség helyett. Ezzel párhuzamosan a Feltétel Nélküli Alapjuttatás (Unconditional Autonomy Allowance) biztosítását javasoljuk, ami minden embernek szerény, de tisztességes életet biztosítana.

Mit is jelent pontosan ez a Feltétel Nélküli Alapjuttatása? A fogalom a nemnövekedés berkeiben merült fel először, gyakorlati kezdeményezések és olyan gondolatok által vezérelve, mint a feltétel nélküli alapjövedelem, az ingyenesen elérhető javak választékának növelése, valamint az erőforrások felhasználásának átgondolása. A jövedelmi plafonról, az adósságválságról, demokratikus pénzügyi rendszerről és a gazdasági növekedésbe vetett hitről szóló vitáink is hatással voltak az ötlet kialakulására.

Ezek együtt vezettek egy, a pénz mai funkciójától valójában független alapjuttatás elképzeléséhez, ami az erőforrások használati jogában és lokális valutában folyósított juttatásokban nyilvánulna meg egy olyan gazdasági rendszerben, ahová fokozatosan vezetnének át lépések a mai rendszerből.

Mi az összefüggés és a különbség e koncepció és a feltétel nélküli alapjövedelem között?

A nemnövekedés a társadalmi igazságosság miatt támogatja a feltétel nélküli alapjövedelmet; mert az képes lenne csökkenteni mindazt a szenvedést, amit az egyre növekvő egyenlőtlenség és a megszorító intézkedések okoznak. Képes lenne megelőzni a munka miatti elidegenedést, és a társadalom a túlzásba vitt munka helyett szabadon választott tevékenységeket is folytathatna. Óvatosan kell kezelnünk azonban a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését, mert ha erre anélkül kerülne sor, hogy megvitatnánk és megértenénk, miért termelünk, miért fogyasztunk, és hogy a reklámok hogyan képesek befolyásolni az előbbieket, az oktalan fogyasztás nem érne véget. Az alapjövedelem, ahogy azt Milton Friedman felvázolta, számos szociális alapvívmányt és munkajogot képes lenne megingatni.

Egyszóval teljes mértékben a feltétel nélküli alapjövedelem mögött állunk, feltéve, hogy az egy új társadalmi rend kialakításába lenne beágyazva;

egy olyan átmenetbe, ami helyi, alternatív, környezettudatos gazdasági modellekben gondolkodik, s megkérdőjelezi a jelenlegi termelés céljait és módjait.

A feltétel nélküli alapjövedelem tehát egy szükséges lépés a Feltétel Nélküli Alapjuttatás felé?

Mi a megvalósítás három forgatókönyvét vázoltuk fel. Az első a már globálisan folyamatban lévő változásokra, alternatív kezdeményezésekre támaszkodik, úgy mint lokális valutanemek, permakultúra, újrahasznosítás, helyi cserekereskedelem. Az Alapjuttatás így alternatív gazdasági modellek, egy új termelési mód fokozatos bevezetésével valósulna meg. Habár ezek mind nélkülözhetetlen lépések, nem járnának együtt a hatalmi csaták és érdekütközések eltűnésével.

A második forgatókönyv a gyakorlati kezdeményezések mellett a munkaidő drasztikus csökkentését képzeli el a jobb munkamegosztás végett és a munkanélküliség enyhítésére. Az így felszabaduló időt pedig a helyi alternatív gazdaságok fejlődésére fordíthatnánk, a termelési eszközök és a termelés újraértelmezésével, a helyi közösség érdekeinek megfelelően.

A harmadik forgatókönyv veszi alapul a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését. Ezt viszonylag könnyű kivitelezni, viszont hihetetlen politikai elszántságot és elkötelezettséget igényel a pénzrendszer, a bankrendszer, és általában a gazdaság feletti rendelkezés demokratikus úton történő újraértelmezése miatt. A feltétel nélküli alapjövedelem a jövedelmi plafonnal együtt kerülne bevezetésre, a jövedelem terén pedig a nemzetközi valutákat apránként leváltanák a helyi valuták és az erőforrások használati joga.

 

Hogyan kezelhetőek a különböző régiók közti egyenlőtlenségek?

Az Alapjuttatás erősíti a demokráciát, nagyobb szabadságot biztosít azoknak, akik a helyi döntéseket hozzák, és mérlegelési lehetőséget nyújt a fogyasztásról.

Át kell ugyanis gondolni, mi a fogyasztás fenntartható szintje, és hogy hogyan állítjuk elő, szállítjuk és árazzuk a fogyasztásunkhoz szükséges energiát. Minden változásnak fokozatosan kell lezajlania, nem egyik napról a másikra, önkényuralmi módszereket idézve.

A gáz-, víz- és áramfogyasztás egy része eleinte ingyenes lenne, és csak fokozatosan emelkedne az ára. Ha például az árak egy tízéves periódusra előre megszabottan növekednének, mindenkinek meglenne a lehetősége, hogy a fogyasztásának megfelelő életmódra rendezkedjen be. Így egyszerre tudnánk gyorsan hozzásegíteni a legszegényebbeket az alapvető szükségletekhez, valamint egy lassabb változás útjára lépni, amikor megfontoljuk, hogyan termeljünk és fogyasszunk.

Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a különböző régiók között versenyhelyzet alakul ki?

Bizonyos versengés elképzelhető, azonban ne felejtsük el, hogy ma minden a versenyről szól. Ráadásul az  alapvető lételemekért folytatott verseny, mint pl. a víz esetében, az egyik legkegyetlenebb. A víz elosztása manapság egyáltalán nem demokratikusan, még kevésbé történik a környezetvédelem szempontjait figyelembe véve. Azt is a láthatatlan kéz osztogatja – vakon. Az Alapjuttatás és általában a nemnövekedés egyik legfontosabb célja viselkedésünk és szükségleteink átgondolása, hogy helyi szintű és nyitott szerveződések induljanak, hogy fenntartható módon termeljük azt, amire tényleg szükség van. Az átalakulás során az ökológiai lábnyom csökkentése is feladatunk, amiben a társadalmi szolidaritásnak nyilvánvalóan jelentős szerepe lesz. Végül azonban teljesen önálló közösségek kialakulása kell, hogy legyen a cél.

Ha az Alapjuttatás helyi pénznemekben és használati jogokban kerül kiutalásra, nem válik lehetetlenné olyan termékek fogyasztása, ami helyben nem előállítható?

Mi nem annyira a helyi, regionális, nacionális vagy épp internacionális pénznemek fennmaradása ellen érvelünk; nem mindent fekete-fehéren látunk, kizárólag lokálisan vagy globálisan. Sokkal inkább egy új egyensúly megtalálására szeretnénk törekedni. A helyi pénznem nemcsak igazságosabb gazdasági eszközként működik, hanem a közösségek politikai döntések feletti rendelkezését is felerősíti, hiszen vitát teremt termelésről és fogyasztásról. Szó sincs röghöz kötésről, az emberek ugyanúgy cserélhetnének árut, utazhatnának, sőt, akár eljárhatnának az erdőbe terepjárójukkal.

Ugyanakkor mindennek egy valós árat kell szabni, arányosan a teherrel, amit az adott tevékenység ténylegesen ró a környezetre, a nyersanyagkészletekre és az emberi energiabefektetésre. A Föld lakosságának 20%-a birtokolja a Föld forrásainak 87%-át.

Burokban él Európa, főként a tehetősek, hiszen soha nem szembesülnek azzal, milyen károkat okoznak fogyasztási szokásaikkal. Az igencsak drága árat a szabad fogyasztás illúziójáért a természet és a Föld lakosságának azon része fizeti meg, akiket kihasználnak és földbe döngölnek. A helyi termelés révén mindenki szembesülne a fogyasztás valódi árával. Ha a természetre vagy emberre káros termékeket helyileg kellene előállítani, mindenki kétszer meggondolná, szüksége van-e mindazon javakra, amit ma gondfeledten magához vesz.

Miért fogadnák el önkéntesen azok a jövedelmi plafon bevezetését vagy bizonyos lakhelyek kisajátítását, akik csak vesztenének ezekkel?

Két dolog közül választhatunk: önkéntes nemnövekedés és elkerülhetetlen recesszió. Az Európai Unió utóbbit kényszerítette ránk, meglehetősen drasztikus megszorítás-politikája révén. Görögország ökológiai lábnyoma azért csökkent le, mert az emberek nélkülöznek, a legkevesebbhez is csak akkor jutnak hozzá, ha szerencséjük van; nem dolgoznak, nem használják autóikat. Borzasztó pusztítást végzett a megszorító politika. Ugyanakkor a görög lakosság alternatív megoldásokkal reagált minderre. Jó példa erre a „krumpli-forradalom”, a termékek közvetlen értékesítése. Egyesek drachmát nyomtatnak, mások kalákáznak: a munkanélküli orvos a munkanélküli asztalossal cserél szolgáltatást. A gazdasági válság abba kényszerítette az embereket, ahova a nemnövekedés felkészülten vezetett volna.

Vincent Liegey

 Fordította Bulath Máté

 

A szerző az 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia egyik szervezője, amelynek  Budapest ad otthont 2016. augusztus 30. és szeptember 3. között. Most először, a konferenciával párhuzamosan megszervezésre kerül a „Budapesti Nemnövekedés Hét”, amelynek keretén belül – 10 helyszínen több mint 100 -, a nagyközönség számára is elérhető panelbeszélgetésen, társadalmi párbeszédet bátorító világkávézón, gyakorlati workshopokon, alternatív szervezeteket és megoldásokat bemutató túrákon, valamint művészeti, zenei és kulturális eseményeken vehetnek részt az érdeklődők.

 

Olvass tovább!