Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lecsukatja-e Polt Péter a fideszes Voldemort nagyurat?

Ez a cikk több mint 8 éves.

A NAV véletlenül lebuktatott egy korrupt fideszes képviselőt. Véletlenül, mert egy nagyösszegű adócsalásban nyomoztak és hallgattak le embereket, de végül egy uniós forrásokkal kapcsolatos korrupciós ügy nyomaira bukkantak.

tumblr_obdlnovyp61qbgoyio1_500.jpg

Fotó: Mengyi Roland / Tumblr.com

A 168 óra közölt egy korrupciós történetet az északi végből, melynek lényege, hogy egy szociális szövetkezeteket működtető csapat uniós forráshoz akart jutni, ezért megkeresték egy kapcsolatukon keresztül Mengyi Roland fideszes képviselőt, aki magát Voldemort nagyúrnak szólíttatta, és alkotmányos költségként kétszer 5 millió forintot kért a győztes uniós pályázatért. A kétszer ötmilliós költség mellé pedig először a nyertes pályázat összegének 50, majd 90 százazalékát kérte.

Az ügy több szempontból is érdekes. Egyrészt amit eddig is tudtunk, most bizonyítást nyert. A Fidesz szarrá lopja az uniós pályázatokat, sokkal durvábban, mint elődje (bár valószinűleg ott is volt egy s más). A kérdés pedig az, ennyire egyértelmű bizonyítékok után végre bekövetkezik-e a lehetetlen, és Polt Péter legfőbb ügyészsége 2010 óta először vád alá vesz-e egy fideszes politikust.

Maga a pályázat is érdekes, mivel a történet szerint az unió által a hátrányos helyzetű romák foglalkoztatására szánt pénzből loptak volna a történet szereplői, a szociális szövetkezetekre vonatkozó keretből. Ha emlékszünk még a Roma Önkormányzat körüli korrupciós botránysorozatra, vagy a szintén uniós pénzeket érintő ESZOSZ szociális szövetkezet körüli ügyre, talán kijelenthetjük, a szegények társadalmi mobilitására, felzárkóztatására szánt pénzek a a kormánykörüli uniós pénzeket eltulajdonító maffia kedvencei.

A botrányban az is érdekes, hogy hivatalból szóltak a NAV nyomozói az EMMI-nek, amely le is állíttatta a pályázatokat, erről azonban szinte rögtön tudomást is szereztek az érintettek, akik a beszélgetések folyamán Tállai András NAV államtitkárra, valamint egy bizonyos magas beosztású L-re (aki az uniós pénzekről dönt) hivatkoztak, mint akik segíteni fognak.

A NAV nyomozói pedig át is adták az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészségnek, mivel szerintük mentelmi joggal rendelkező személy érintett benne. Itt a NAV munkatársai nyilván a magát Voldemort nagyúrnak szólíttató Mengyi Roland fideszes képviselőre gondolnak. Csakhogy a 168 óra kérdésére az ügyészségi szóvivő azt válaszolta, nem nyomoznak mentelmi joggal rendelkező képviselő ellen. Sőt, a 168 óra cikkéből mintha az derülne ki, a nyomozók nem tüsténkedtek a további szálak és kapcsolatok felderítésében, méghozzá azért nem, mert nem kaptak ilyen parancsot.

A Fideszes Voldemort körüli ügy tökéletesen írja le azt a korrupciót, amit érzékelünk magunk körül. Azt, hogy hihetetlen pénzek tűnnek el a hazai és az európai adófizetők pénzéből, miközben szar se épül.

A társadalmi mobilitás, felzárkóztatás, jólét megteremtésére kiutalt pénzek a kukába mennek, miközben nő a szegénység. És ez ellen a korrupció ellen a magyar ügyészség semmit nem tesz.

A Voldemort-ügy jó példája annak, amit körülöttünk látunk, hiszen ennél tisztábban felderített korrupciós ügy ritkán jut el a nyilvánosság elé. Vannak hangfelvételek, vallomások, tárgyi bizonyítékként átadott 5 millió forintnyi „alkotmányos költség”. Miközben egy olyan pályázatíró cég felügyelte a projektet, amely minden minisztériumnál dolgozik, és folyamatosan uniós pályázatokat nyer.

Ha ebben az ügyben se lesz vádemelés, és itt se kattan a bilincs, ha Polt Péter nem hajlandó erre se, akkor soha nem lesz. Akkor le kell vonnunk a következtetést, és kötelességünk továbbadni véleményünket mindenkinek, aki még nem érti: az egész Fidesz nem egy politikai projekt, amely az ország jobbításáért küzd, hanem egy hatalmat és pénzt lopó gépezet, amely a mi jólétünkre szánt pénzből növekszik, mint egy kisgömböc. Semmi más.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.