Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Két nappal a puccskísérlet után: a „demokrácia” jelenleg Törökországban

Ez a cikk több mint 7 éves.

Több európai vezető egymás sarkára taposva gratulált Erdogannak, hogy sikerült megőriznie a demokráciát. De vagy nem tudják, vagy nem érdekli őket, hogy Erdogan fasiszta totalitárius diktatúrájában nincs semmi demokratikus, és ami még fontosabb: humanista elem sem. A puccs (már ha annak nevezhetjük) immár leverve, és szombaton elkezdődött a „tisztogatás”, a letartóztatások, lincselések,  s az etnikai, vallási kisebbségek megtámadása, amit Erdogan egy szóval sem ítélt el. A vér, ami ezután folyni fog, Erdogan kezén szárad, és azokén is, akik vele kezet fognak.

tr.jpg

Pénteken éjjel 10 körül hallottuk az első vadászgépeket Ankara fölött, rá fél órára olvastuk Twitteren, hogy a Fatih szultán hidat Isztambulban lezárta a katonaság. Egy barátom jött értem a lakásra, ő mondta, hogy katonai puccs van, és égessünk el minden politikai témájú papírt. A Gölbasi támaszponton 47 katonát lőttek le az F 15-ösök, a hírekben beolvasták, hogy a katonaság átvette az uralmat, Erdogan kormányának vége. Kimentünk vásárolni, az üzletek, bár éjfél után járt az idő, tele voltak emberekkel, akik felvásárolták az alapélelmiszerek nagy részét. Hosszú sorok kígyóztak a bankautomaták előtt is, de az emberek mosolyogtak, volt valami várakozás teljes izgalom a levegőben, mintha annál, ami eddig volt, rosszabb nem jöhetne.

Éjjel 12 körül megjelent a médiában Erdogan: a Facetime-on keresztül felszólította az állampolgárokat, vonuljanak az utcára, és védjék meg őt s a demokráciát. (Ami nemcsak a „demokrácia” szó használata miatt ironikus, hanem mert a múltban azokat, akik a közösségi médiát kormánykritikus politikai célokra használták, s akik az utcákon tüntettek, terroristának nevezte.)

Kizilay, Ankara egyik központi negyede tele volt dudáló kocsikkal és török zászlót lengető emberekkel, sokan a Szürke farkasok nevű ultranacionalista csoport jelét mutatva vonultak a parlament felé. Azt hallottuk, tankok vannak a kormányzati épületek előtt, s abból az irányból, meg a központból is, gyakori fegyverropogást lehetett hallani. Akkora már a vadászgépek szinte percenként repültek a fejünk felett, úgyhogy hazamentünk.

Ez idő tájt kezdődött a parlament bombázása, s megjelent az első helikopter, amiről a tömegbe lőttek. Az utcák éjjel 3-ra teljesen kiürültek, mi is bent néztük a híreket. Hajnali 3 és 5 óra volt a legnehezebb: a vadászgépek nagyon alacsonyan repültek, s elkezdődött a bombázás Kizilayban is (tőlünk alig pár km-re), az épület minden alkalommal megremegett, mi pedig, mint mindenki más a bombázás közelében, a földön összekuporodva, egymást megölelve, a kezünket a fülünkön vagy a fejünkön tartva vészeltük át.

Szombat éjjel, miután „győzött a nép s a demokrácia”, egy ultranacionalista csőcselék megtámadta a szíriai menekültek negyedét Ankarában (Önder és Siteler negyedek), felgyújtottak néhány házat, s kővel dobálták az ott lakókat s a házak ablakait.

A tömegben: AKP-támogatók, nacionalisták, Hüda párti kurdok (a szekuláris és baloldali kurdok ellenségei), és egyre több Allahu Akbart skandáló muszlim. Isztambulban lefejeztek egy kiskatonát, miután az megadta magát, a hídról a vízbe löktek egy másikat, halálra vertek többeket a puccs éjszakáján, a demokrácia s a vallás nevében.

Vasárnap délután megvertek egy nőt Isztambul Taksim terén, mert az barbárnak nevezte a katona lefejezését. Egy másikat savval öntöttek le, mert tetoválása volt. A puccs leverése után a  tömeg a halálbüntetés visszaállítását követelte, mire Erdogan válasza: „Ezt megvitatjuk a parlamentben”.

 „Te vagy a vezérünk, adj parancsot, hogy öljünk és mi ölni fogunk érted” – az Allahu Akbar mellett ezt lehet még hallani a leggyakrabban a tömegben, ami szombat délután óta  összegyűlik a városok főterén, nöbet-et, vagyis őrséget tartani, a „demokrácia védelmében”. Hogy egy ilyen nöbet például Ankarában hogyan néz ki, itt lehet látni.

Isztambul alevi negyedében, Nurtepében ugyancsak szombat éjjel egy iszlamista s nacionalista csoport ugyanezzel próbálkozott, de az alevi utcákat annyiszor támadták a múltban, hogy az ott lakók szervezettek és felkészültek, így visszaverték a tömeget. Ma éjjel Malatyából [kelet-anatóliai tartomány és annak azonos nevű székhelye; szerk.] egy alevi barátom hívott fel, azzal, hogy a  város központjában összegyűlt ötvenezres tömeg elindult az alevi negyed, Pașaköșkü felé, mert valaki felbujtotta őket azzal, hogy 4 szunnitát meggyilkoltak az alevik. Az alevik egyébként ugyanúgy nöbetet tartanak, mint az Erdogant támogatók, csakhogy az ő „őrségüket” a rendőrség könnygázzal oszlatja szét.

Ugyancsak Malatyában összetörték a kegytárgyakat egy protestáns templomban, Trabzonban, és ugyanez történt a Santa Maria katolikus templomban.

A Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) jelenleg  Szíriában AKP-t támogató demonstrációkat tart. Erdogan az Iszlám Állam mellett az Al-Nuszra Front [az Al-Kaidához kötődő szíriai iszlamista szervezet; szerk] és az FSA csapatokat is támogatta, csak hogy riválisa, Aszad megbukjon.

A török zászló mellett az iszlám zöld zászlaja a leggyakoribb az utóbbi napokban, fekete hidzsábos nők zöld fejszalaggal Kizilayban, török zászló a kezükben. Ma két férfi, amint elhaladt mellettem, a kezével fedte el a szemét.

Ma a dél-kelet törökországi kurd városokban gyilkoló speciális egységek legtöbb tagját is letartóztatták, azzal a váddal, hogy gülenisták. Az ott élő kurdok attól tartanak, hogy Erdogan a következő ostromokra a saját embereit küldi, a Hüda pártot s az Esedullah csoportot (ez egy pro-ISIS iszlamista török speciális egység), akik élvezettel fogják a kurdokat gyilkolni, mint ahogy ezt tették a múltban is.

Ez egy rosszul megszervezett, elsietett, kis létszámú puccs volt, s épp ezért sokaknak nagyon gyanús. Több elmélet is született arról, hogy ki áll a háttérben:

  1. Erdogan Fetullah Gülent, valamikori szövetségesét okolja a puccsért, bár erre semmi bizonyíték. Erdogan szerint mindazok, akik őt kritizálják (újságírók, akadémikusok, egyszerű állampolgárok, kurdok, alevik, baloldaliak): terroristák, vagy a „gülenista párhuzamos állam tagjai” vagy pedig PKK-terroristák. Szombat este bejelentette: „A gülenisták mág a PKK terroristáknál is veszélyesebbek, és megfizetnek azért, amit az állam ellen készültek elkövetni”. Gülen tagadja, hogy bármi küze lenne a puccskísérlethez.
  2. Ergenekon, egy titkos, szekuláris-ultranacionalista csoport, közeli kapcsolatban az állambiztonsági szervekkel s a katonasággal
  3. Maga Erdogan, akinek ez a puccs esélyt ad arra, hogy egy éjszaka alatt, legitimnek tűnő módon megszabaduljon azoktól az emberektől, akik az útjában állnak: Alig másfél nap alatt 2745 bírót elbocsáttatott, a hadsereg 2800 tagját s a rendőrség 200 tagját letartóztatta, valamint az utóbbi 1 órában a saját magántitkárát is.

Bárki is állt a  a puccs mögött, Erdogannak nagy szívességet tett. A régóta áhított elnöki rendszer most megvalósítható. Ha a puccs sikerül, az persze ugyanúgy diktatórikus, antidemokrata rezsimet jelentene, mint a  jelenlegi.

A puccskísérlet hajnalán az imámok Erdogan védelmére szólították fel a híveket. De ez az iszlám, amit itt jelenleg Törökországban látunk, az a politikai iszlám legveszélyesebb fajtája, és az istenhithez nincs köze. Az egyszerű muszlimok, akikkel én beszéltem, elítélik a gyilkolást, ők azt mondják, a hadísz szerint inkább a Kába pusztuljon, mintsem egy ember életét kioltsa a másik ember. De a békés muszlimok a házaikban ülnek, akárcsak az AKP-t nem támogatók nagy része. Mert mindenki fél, attól, hogy az elkövetkező hetek-hónapok az eddigieknél is rosszabbak lesznek.

 Kovács Margit

 

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.