Színvakultság: Honnan tudja Brüsszel, hogy ki cigány, és honnan nem tudja Lázár János?

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Május 26-án az Európai Bizottság több mint egy évig tartó gondolkodás után úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen a 2000/43/EK faji irányelv elégtelen teljesítése és áthágása miatt. Tudjuk, ez amellett, hogy egy komoly procedúra és egyben szégyenfolt az országon, sokáig tart, és korántsem biztos, hogy a kívánt eredményt, tehát a szegregált oktatási gyakorlat megszüntetését és a deszegregációs folyamat elindítását képes lesz elérni.

integracio-felzarkoztatas-habiszti.jpg Kitűzők a szegregáció elleni kampányhoz 2013-ból; Fotó: Balog Bea

Számomra nem meglepő módon a kormány részéről reagáló Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő is értetlenkedve, a „mi nem is tartjuk számon a diákok nemzetiségét” és a „Brüsszel honnan tudja, hogy ki a cigány” érvekkel hozakodott elő. Mintha ezekkel az álságos, színvak kijelentésekkel bármit is megoldottak volna, most is kibújtak a kényes kérdések megválaszolása alól.

Korábban az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) jogászaként dolgoztam, így szinte természetes volt számomra, hogy ezt a fajta mentséget használják majd pajzsként.

Magyarországon ugyanis senki nemzetiségi hovatartozását nem lehet nyilvántartani, kivéve, ha az adott személy a választói névjegyzékbe történő felvételét kéri a nemzetiségi választásokban való részvétel végett. Mint ahogy egy korábbi cikkemben már rámutattam, a kutatói becslések, a népszámlálás, és a nemzetiségi választások alatt összegyűlt kérelmek száma meredek különbségeket mutatnak, ráadásul nem is mindegyik adat foglalja magába az iskoláskorú cigány gyermekek lehetséges számát. A nemzetközi és európai normák is tiltják ilyen fajta érzékeny adat nyilvántartását, ebben maximálisan igaza volt mindkét kormánytisztviselőnek.

De attól, hogy ez papíron így szerepel, a valóságban még teljesen máshogy van, és nagyon is egyértelmű a tanárok, szülők és diáktársak számára, hogy melyik tanuló cigány.

Ennek a perceptív benyomásnak „köszönhető” a white-flight jelensége, ami annyit jelent, hogy a településen vagy a körzetben kötelező felvételt biztosító intézmény helyett a nem cigány szülők egy másik, nemzetiségi szempontból kevésbé heterogén, vagy csakis nem-cigány gyerekeket befogadó intézménybe hordják el a gyerekeiket. Ez természetesen minden szülő számára törvény adta lehetőség, hiszen szabad az iskolaválasztás, csak épp az egyes szülőket különféle gazdasági és szociális kapacitás (értsd: bérlet, személyautó, megkülönböztetés nélküli bánásmód) jellemzi, ami egyenlőtlenné teszi a roma gyermekek arányát az egyes iskolákban.

Mindemellett az oktatási ügyekben kompetens minisztérium vezetője, Balog Zoltán sem tagadta soha, hogy olyan iskolák is vannak az országban, amelyekbe csaknem vagy teljes egészében roma nemzetiségű tanulók járnak. Sőt, a CFCF által peresített ügyek egyikében sem kérdőjelezte meg az első, másod- és harmadfokon eljáró bíróságok garmada, hogy a perbe vont iskolákban hány cigány tanuló és milyen módú elkülönítéssel kényszerül szembenézni.

Persze nem csak ránézésre kell vagy lehet eldönteni egy gyerekről, hogy roma vagy nem, de jogilag támadhatatlan érveléssel is szükséges alátámasztani a percepción alapuló megállapítást. Ehhez a javarészt Havas-Kertesi-Kézdi által összeállított kutatások mellett jó ideje rendelkezésre áll egy ombudsmani gyakorlat is. A Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2011 márciusában született jelentésében szereplő módszertan alapján igen nagy valószínűséggel lehet megállapítani önbevallás nélkül is a roma nemzetiséghez tartozást. Röviden és egyszerűen, az alábbi szempontok közül kettő-négy azonosítása esetén juthatunk el a válaszig, ki tekinthető egy osztályközösségben cigánynak.

  1. A tanuló és az édesanya vezetékneve, amelyek a helyi roma önkormányzat vezetője szerint köztudomásúan cigány nevek.
  2. A tanulók halmozottan hátrányos helyzete.
  3. A tanuló lakcíme. Szintén a helyi nemzetiségi önkormányzat információja segít abban, hogy melyek a jellemzően cigányok által lakott területei az adott településnek (általában szegregált lakótelepek, városrészek, utcák).
  4. A tanuló hátrányos helyzete és keresztneve.

A fentiek alapján képmutatás tehát azt állítani, hogy a kormány és Brüsszel nem tudja, nem tudhatja, melyik tanuló cigány, ez egy következetlen és egyszerű kifogás arra, hogy miért nem működik hazánkban az integráció és miért szerepel a közpolitikában helyette a felzárkóztatás prioritásként.

Legalizált jogsértés

2013-ban „az integráció menő” és „a felzárkóztatás kamu” szlogenekkel terveztünk kitűzőket és matricákat, hogy felhívjuk a figyelmet a két stratégia közötti különbségre. Emlékszem, a postán, ahova mindig jártam, az egyik ismerős ügyintéző meg is kérdezte, mi az az integráció, amikor már sokadjára pillantott a kabátom gallérjára. Jól esett, hogy érdekelte és úgy tűnt, gyors és talán összefüggéstelen magyarázatom ellenére meg is értette a lényeget.

Abban az évben, és még a következőben is többször elhangzott a „Balog Zoltán, zárkózz fel, felzárkóztatunk, ha kell” skandálás, amely aztán a 2015 végén kirobbant közoktatási törvény módosítási botránya után valamiért elhalkult.

Az említett törvénymódosítást a hazai civilek és több nemzetközi szervezet tiltakozása ellenére megszavazták. Ennek köszönhetően az oktatásért felelős miniszter rendeletében határozhatja meg többek között a nemzetiségi oktatás-nevelésnek az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényben meghatározott feltételek sajátos érvényesülésének körülményeit. A Deszegregációs Kerekasztal résztvevőinek nyomására egészen értelmezhetetlen módon még hozzácsapták a jogalkotók, hogy ez a felhatalmazás „különös tekintettel a jogellenes elkülönítés tilalmára” vonatkozik, ami azért is nonszensz, mert a miniszter által azóta szabadon variálható törvényszakasz, nevesül az Ebktv. 28. § (2) bekezdése éppen a jogellenes elkülönítést jogilag lehetővé tevő feltételekről szól.

Ahhoz egyébként, hogy egy adott köznevelési intézményben vallási vagy más világnézeti, ill. nemzetiségi oktatást szervezzenek meg az egyenlő bánásmód követelményének megsértése nélkül, több feltételnek együttesen kell megfelelni. Így ilyen, kivételesnek tekinthető oktatási formát csak a szülők kérelmére és önkéntes választása szerint, az állam által előírt követelményeknek megfelelően lehet bevezetni, mindemellett a tanulókat az elkülönített oktatásból fakadóan nem érheti hátrány.

Persze nem a semmiből jött ez a módosítási javaslat, 2014. november 6-án ugyanis a CFCF másodfokon is pert nyert a Nyíregyháza Huszár telepen található szegregált iskola fenntartójával, a görögkatolikus egyházzal szemben. Akkor, az elsőfokú eljárásban önként tanúvallomást tevő Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter azt ígérte, hogy nem fogja annyiban hagyni a Debreceni Ítélőtábla fenti döntését, és a cigány gyerekek elkülönített oktatásának, vagyis – az ő megfogalmazásában – felzárkóztatásának valamilyen módon jogi lehetőséget biztosít majd. November 18-án már meg is érkezett a válasz a minisztériumtól a törvénymódosító javaslat formájában.

Sok részletet ismerek a bizottsági vitákkal kapcsolatban, mert az összes olyan ülésen részt vettem, ahol ezt a törvényjavaslatot tárgyalták, Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár akkoriban úgy fogalmazott, hogy a módosítás arra ad majd lehetőséget, hogy a szülőknek jobb tájékoztatást nyújtsanak a pedagógiai programokról, hogy  kereteket szabjanak a szülői nyilatkozatok megtételéhez, és garanciális elemeket építsenek be a köznevelés eme speciális formájába. Hogy azóta történt-e előrelépés ezekben a kérdésekben, azt nem tudni, az viszont bizonyos, hogy a Kúria 2015 áprilisában kimondta, az alperes iskolafenntartó görögkatolikus egyház vallási és nem etnikai alapon szervez oktatást a Huszár-telep cigányiskolájában, tehát tevékenysége mégsem sérti az egyenlő bánásmód követelményét.

Aki más, az beteg?  – A társadalmi státusz  bélyege

Mivel saját tapasztalatból tudom, milyen nehéz halmozottan hátrányos helyzetűként A-ból B-be eljutni, a „felzárkóztatás” elsődleges jelentésétől és jól ismert tartalmától is rosszul érzem magam. A felzárkóztatás egy újabb plecsni a homlokra, annyit tesz: te rosszabb/kevesebb/más vagy, ezért elválasztunk a kortársaidtól, hogy majd akkor, amikor elérted az általunk szabott szintet, beengedjünk a normálisak közé. Ezen a ponton lenne nagyon fontos különbséget tenni a „más” és a „gyenge képességű” vagy „beteg” fogalmak és kifejezések között.

Olvastam már olyan kommentet, hogy azért szükséges különválasztani a gyengébb tanulókat a jobbaktól, mert például a sportedzők is így csinálják, annak érdekében, hogy a rosszabbul teljesítő ne hátráltassa a jobbat. Eszerint a megközelítés szerint az összes cigány gyermek gyengébb képességű és/vagy kisebb tudású, mint bármelyik másik nem cigány gyerek, és az eltérő szociokulturális háttér alacsonyabb intelligenciahányadost is magával hoz. De az is lehet, hogy alapvetően bután születnek, mert cigányok, ez a kommentből nem derült ki egyértelműen. Mindenesetre míg megyei magasugrás-rekordot nem, addig magabiztos írás-olvasás-számolás-szövegértelmezési készségeket nem árt beszerezni az általános iskolában, a kettő fontosságát nem lehet egy lapon említeni.

Vass Péter, Szigetvár polgármestere (polgári foglalkozását tekintve állatorvos) is kísérletet tett egy analógia alkalmazására a cigány gyerekek jogos elkülönítésére reflektálva. Úgy fogalmazott, hogy az állattartásban teljesen normális gyakorlat az, ha a beteg vagy gyenge malacokat a felhízlalásig különválasztják egészséges társaiktól, így aztán a „nem teljesen száz százalékos és hátrányos helyzetű” gyerekek szegregált oktatása is értelmet nyer.

Ez azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű és a nem egészséges diákok ugyanazon a nem elégséges szinten vannak, amely megköveteli a szegregált oktatást, ami már csak azért is ambivalens megfogalmazás, mert míg például az értelmi fogyatékkal élő gyerekek szegregált oktatását megengedi a törvény, addig a hátrányos helyzetűekre ilyen rendelkezést sem hazai, sem nemzetközi szinten nem találunk.

De mit is jelent tulajdonképpen az, ha valaki hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű? Azért tartom fontosnak a fogalom tisztázását, mert akár az átlagember, akár a politikai vezetőink szájából is hangzik el a szó, mindenki a jogi fogalomtól távol álló tartalmat képzel mögé.

A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény röviden és egyszerűen az alábbiak szerint fogalmaz. Hátrányos helyzetű az a gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, akinek a szülője vagy gyámja legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik VAGY alacsony foglalkoztatottságú, tehát tartósan álláskeresőként regisztrált vagy aktív korúak támogatására jogosult VAGY akinek elégtelen a lakókörnyezete, tehát a település integrált településfejlesztési terve szerint szegregált lakóhelyen, félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban él, ill. a lakáskörülményei csak korlátozottan biztosítják az egészséges fejlődését.

Halmozottan hátrányos helyzetű gyermeknek tekinthető az, aki úgyszintén jogosult gyermekvédelmi kedvezményre, és a fenti körülmények közül legalább kettő fennáll esetében VAGY nevelésbe vett VAGY utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt.

Láthatjuk, hogy a hátrányos helyzet megállapításához semmiféle pszichológiában, orvostudományban vagy gyógypedagógiában jártas szakember véleménye nem szükséges, így a HH és HHH definíciók mögött inkább ép értelmű, egészséges gyermekek állnak, ám mindenképpen szegény családból származnak. Én is egy voltam közülük, akinek a szülei csak általános iskolát végeztek, aki komfort nélküli házban élt, és akinek az osztálypénz befizetése havonta kellemetlenséggel járt.

Ma, amikor már túl vagyunk a nagynak álmodott, de kézzelfogható eredmények nélkül lezárult Roma Integráció Évtizede Program tanulságain (~az elején politikai akarat volt több és pénz kevesebb, a második felétől pedig ez az arány megfordult, és éppen ezért nem is lett sikeres program)… Amikor már tudjuk, hogy a kormányunk 5 évvel ezelőtt olyan, több milliárdnyi forint költségvetésű megállapodást kötött az Országos Roma Önkormányzattal, amelynek semmilyen eredménye nem lett, a pénznek pedig nyoma sem maradt…

Ma, amikor semmilyen jel nem mutat arra, hogy a szétesőfélben lévő oktatási rendszerünk bármennyivel is jobban haladna az inkluzív oktatás bevezetése felé, újra kimondhatjuk, hogy a felzárkóztatás kamu. Vagyis habiszti, vagy sok hűhó semmiért.

És ezzel egyidejűleg azt is észrevehetnénk, hogy míg a szakpolitika következetesen használja a HH és HHH jelzőt a roma nemzetiség szinonimájaként, a brüsszeli intésre kollektív válaszként annyit tudnak felhozni védekezésül, hogy senkinek nem áll jogában tudni, ki cigány. Ehhez képest július 8-9-én nagyszabású, nemzetközi roma konferenciát szervez az Emberi Erőforrás Minisztériuma, ahol bemutatják az évfordulós nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia eredményeit, a roma nők foglalkoztatási felzárkózásának helyzetét és a roma értelmiség szerepét a felzárkózás politikájában, míg cinkosan hallgatnak a Híd a munka világába program bukásáról.

Kissé skizofrén kezdeményezés, de a konferencia részleteire még én is kíváncsi lettem, hamarosan arról is beszámol a Habiszti csapata.

 Suha Nikolett

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 254 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Olvass tovább!