Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ki a bűnözőket a politikából!

Ez a cikk több mint 7 éves.

Tegnap tanúként hallgatta meg a bíróság Portik Tamást Juhász Péter ügyében. Ugyanis az ellenzéki politikus bűnözőnek nevezte Rogán Antalt, a vezetése idején az V. kerületben zajló ingatlanügyei miatt. Rogán perre ment, Portikot pedig beidézték tanúnak. A maffiózó pedig szépen tálalt. Habony Árpádon keresztül üzleteltek Rogánnal, akinek egy alkalommal 10 millió forintnyi eurót adott át készpénzben.

rogan-zuschlag-plakat.jpg

Fotó: egy látnoki képességgel rendelkező ismeretlen plakátragasztó már évekkel ezelőtt megalkotta a tökéletes kompozíciót. / 444.hu

Persze bűnöző szavának ne higgyünk! Ez lesz az ellenállítás, csakhogy a bűnöző szava itt azokat a hiányzó lyukakat (vagyis egy részüket) fedi be, amikről eddig is tudtuk, hogy léteznek. Hogyan vehetett magának egyre növekedő lakásokat Rogán Antal annyi pénzért, amennyit politikusként keresett, miközben luxuséletet él és olyan helyekre jár, éttermekben ebédel, ami másnak fél havi keresetébe telne? Hogyan engedheti meg magának Habony Árpád, hogy „ingyen dolgozzon” a Fidesz és Orbán Viktor tanácsadójaként, ha semmilyen jövedelemforrása sincsen? És bár Portik állítása nem vonatkozott másokra, Lázárra, Orbánra, Kósára, de ott is ott vannak a gyerek vagy a feleség, vagy esetleg a szomszéd milliárdos gázszerelő nevén lévő ingatlanok, amiket nem tudjuk milyen pénzből vásároltak ezek a kormányzati szereplők.

De Portik vallomását nem csupán a gazdagodások ezen történetein virító lyukak látszanak bizonyítani. A 444-en a hetekben megjelent két cikk V. Vizoviczky László a budapesti éjszakai életet, a rendőrséget és a politikát foglyul ejtő birodalmáról, amelyekben számtalan tény és utalás van az V. kerületre, ahol Rogán polgármester volt. Áron alul továbbpasszolt ingatlanok, más érdekeltségébe tartozó klubok megnyitásának akadályozása, korrupt jegyző és korrupt rendőrök szegélyezik a kerület történetét, és nem csak a fideszes időkből.

És valójában az a szörnyű, hogy Portik sokkal többet tudhat a rendszerváltás utáni magyar politika politikusairól, vagy rendőri, esetleg titkosszolgálati vezetőkről. A feltételezések szerint az olajozásban százmilliárdokat kereső Portik Vizoviczkyn keresztül mosta tisztára a pénzét, ahogy mosták még többen is más legális ügyleteken keresztül.

Így folyik szépen össze a rendszerváltás korrupciójának „eredeti tőkefelhalmozása” a NER nemzeti nagytőkésteremtő korrupt programjával. És az összemosódásnak nemcsak véletlen személyi átfedései vannak, hanem a logika is ugyanaz. A mi pénzünkből, az adófizetők pénzéből jönnek létre oligarchák, akik aztán visszafizetik a pénzt a politikusoknak, médiákat, rendőröket, titkosszolgákat vesznek maguknak, és befolyásolják a közvéleményt, hogy leplezve maradjon a lopásuk.

Nem véletlen, hogy azokat az olajügyeket, amely a magyar állami szervek feltételezett (és valószínűleg alacsony) becslése szerint 1000 milliárdot vett ki az adófizetők zsebéből akkor, amikor a Bokros-csomag hihetetlen megszorításai után pár évvel 1200 milliárd forinttal kellett, hogy pótolják a költségvetés lyukait, egyszerűen nem lehet elővenni, tisztába rakni. Mint ahogy még mindig nem lehet elővenni az ügynökaktákat sem, és a privatizációt sem láthatjuk át tisztán.

Pedig a rendszerváltás utáni politika nagy visszatérői, vagy újra felbukkanó hősei, mind ezekből az ügyekből gazdagodtak meg. Azok a titkosszolgálati kapcsolatok, vagy olajos pénzek, privatizációs vagyonok, amik meghatározták a rendszerváltás éveit, még ma is meghatározzák a magyar közéletet, médiát, politikát. És bár elsőre úgy tűnik, hogy ezzel szemben határozza meg magát a Fidesz, és építi fel új tőkésosztályát, valójában csak azokkal szemben határozza meg magát, akik nem hódolnak be neki. Hiszen még mindig ott van a vezetésben a privatizációt előkészitő, sőt, saját maga is privatizátor Matolcsy, vagy ott ül belügyminiszterként Pintér Sándor, aki még az előző rendszerben tartótisztként szolgálatot teljesítő ügynök volt.

Persze lehet, hogy Portik maga  hazudik. De ez a lényegen nem változtat: a Fidesz nem akarja tisztázni azokat a viszonyokat (és valójában egyetlen párt sem jelenleg), amelyekből a magyar politika kinőtt a rendszerváltás után. Nincs tisztázási szándék olajügyben, az ügynökaktáknál, a titkosszolgálati átmentéssel kapcsolatban.

Hiába hirdeti a Fidesz, hogy szembefordult a rendszerváltás rendszerével és a 2010 előtti politikával, ez hazugság. Valójában a Fidesz maga is a rendszerváltás rendszere, csupán a többpárti oligarchizmust 2010 után az állampárti oligarchizmus váltotta fel, és csak annyi változott, hogy még tisztábban látható: ez is a mi zsebünkre megy, és ez is a mi elnyomásunkat finanszírozza a mi adónkból.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 254 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.