Pénz és politika – nagyjából ez a két dolog minden baj forrása mostanában. De hogy már a kéményseprők is népszavazást akarnak kezdeményezni, az talán jól jelzi: ez a kormány nem éri be azzal, hogy egyszerűen ráteszi a kezét egyes, jövedelmező ágazatokra. Valamilyen különös okból még sikerül tovább rontaniuk is a helyzeten.
Kép forrása: kemenysepro.hu
Július elsejétől csökkentené a kormány a kéményellenőrzések számát, gáztüzelésű fűtőrendszerek esetében csak kétévente lenne kötelező kiszállni, de a többi kéménybe évente egyszer is elég lenne belenézni, a készülő jogszabály szerint. A kéményseprők szerint ez veszélyes gyakorlat – a kormány részéről viszont logikusnak tűnik a lépés. Hogy miért?
A rezsicsökkentési csomag egyik fontos ígérete volt, hogy a kormány fizeti az állampolgárok helyett a kéményseprés és -ellenőrzés díját. Így viszont már talán nem meglepő, hogy míg maguk a kéménytulajdonosok fizettek, addig nem volt érdekes a kormány számra, hogy évente hány alkalommal ellenőriz a kéményseprő. Most, hogy már saját zsebből, illetve közpénzből megy a fizetés, máris fontossá vált, hogy a kémények évente egyszer, illetve gáztüzelés esetén kétszer legyenek csak ellenőrizve. A jó kormány spórol, ahol csak tud.
A katasztrófavédelem adatai szerint ma Magyarországon minden 5. lakástűz a kémények rossz állapotára vezethető vissza. 2015-ben több mint 1000 kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat. Ráadásul a kémény állapota befolyásolja a szén-monoxid feldúsulását is a lakótérben. Tavaly a katasztrófavédelemhez 407 riasztás érkezett szén-monoxid miatt, 367-en szenvedtek valamilyen fokú mérgezést, és 9 ember vesztette életét a mérgező gáz miatt.
Vagyis talán nem a legjobb ötlet a kéményeken spórolni – még akkor sem, ha ezt a kormány nem hangoztatja, hiszen a rezsicsökkentés máig egyik legfőbb oka a Fidesz népszerűségének.
És természetesen nem csak a spórolásról, hanem a nagy bevételekről is beszélni kell. Az év közepétől már csak kondenzációs kazánokat lehet az új építésű házakban elhelyezni. Természetesen jók ezek a kazánok – csakhogy minőségi ugrás leginkább az árukban tapasztalható meg. Egy ilyen kémény ára félmillió forint körül kezdődik, míg mondjuk egy téglakémény legfeljebb 100 ezer forintba kerül az anyagköltséggel és az építéssel együtt: van ebben a gondolatban ráció, valaki nagyon jól fog majd keresni a kondenzációs kéményeken. A lakosságnak viszont a zsebébe kell majd nyúlnia. Ha pedig nem teszi – mert mondjuk nincs rá lehetősége – akkor jöhetnek az „alternatív” megoldások, a veszélyes buherálás, vagy az elhanyagolt (és emiatt veszélyessé váló) fűtési rendszerek megtartása. Ez az a szegmens, ahol a kéménytulajdonos csak veszíthet.
Ami viszont még ennél is átfogóbb probléma: a katasztrófavédelem, s így közvetve a Belügyminisztérium igyekszik felfalni a kéményseprőket is. Naná – gondolhatnánk –, hiszen ez épp olyan dolog, ami a katasztrófavédelem profiljába beleillik, miért is ne terelhetnék óvó szárnyaik alá az ágazatot? Csakhogy a probléma ennél összetettebb. A rendszerváltás utáni privatizáció keretében a kéményseprők körzeteket vehettek maguknak. A kéményseprés jelenleg az önkormányzatokhoz tartozó feladat, amelyet ilyen mesterekkel végeztetnek. Többnyire nem túl jó pénzért. De mindenesetre meglehetősen nagy jövedelemhez jutnak vele: Budapesten a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. évente mintegy 40-50 millió forintos profitot termel, de volt olyan idő is, amikor még a BKV hiányait is az ő pénzükből pótolgatták. Ennek azonban megvan a maga ára: a vállalat jelenleg mintegy 20 százalékos létszámhiánnyal küzd. De bármennyire is kevesen vannak, a kémények száma nem csökken, tehát mindenkire több teher jut. Ami azt jelenti, hogy bár például szabályszerűen minden kémény ellenőrzéséhez két kéményseprő kell, ma egyedül róják az utcákat a mesterek. Márpedig szakszerű ellenőrzést csak így lehet elvégezni. Óvatos becslés szerint Budapesten jelenleg egy kémény ellenőrzésére átlagosan 7 perc jut. Lehet ennyi idő alatt rendes munkát végezni? Aligha. Márpedig a fővárosban a létszámhiány miatt már most elrendelték, hogy a kéményseprők 120 százalékos normát teljesítsenek fejenként, ugyanannyi bérért, de még a tanulókra is a megengedettnél nagyobb terheket rónak – miközben egy tanuló egyedül nem is mehetne ki ellenőrzésre. De ha egyszer a normát teljesíteni kell…
Vidéken a helyzet még bonyolultabb: itt a kéményseprő mesterek maguk is alkalmazottakkal végeztetik a munkát, ha lehet, még kevesebb pénzért, mint amennyi a fővárosban jár egy kéményseprőnek. Erre a rossz gyakorlatra az államosítás kínálhat megoldást, hiszen a szürke zónát kifehérítheti, a béregyenlőtlenségeket megszüntetheti.
Ma Magyarországon körülbelül 4,5-5 millió kémény működik.
További gond az is, hogy elöregedő szakma a kéményseprőké. Mivel központi képzés már hosszú ideje nem indult, jelenleg a cégek vagy mesterek maguk végeztetik azt. Ám a szakmában rettenetesen nagy a fluktuáció, a kéményseprés nem kifejezetten vonzó életpálya.
És ebbe a csöppet sem ideális helyzetbe robban most be az államosítás. Bár elvileg a katasztrófavédelem feladata lesz elvégezni azokon a településeken a munkát, ahol az önkormányzatok nem hosszabbítják meg a szerződést az eddigi cégekkel. A szakértők szerint azonban a katasztrófavédelem nincs felkészülve arra, hogy átvegye a feladatot. Nincsenek meg sem a szükséges anyagi feltételek, sem a kellő mennyiségű szakember, aki ezt a munkát koordinálhatná. Cserébe viszont ott van a megfélemlítés ereje: a katasztrófavédelem ugyanis, ha úgy véli, hogy a cég, amely a kéményseprést végzi, nem rendelkezik teljes mértékben a kéményseprő-ipari tevékenység végzéséhez szükséges, jogszabályban előírt szakmai, személyi és tárgyi feltételekkel, eltilthatja a tevékenység gyakorlásától. Veszélyes fegyver ez – hiszen a kevés kéményseprő képtelen minden munkát a szabályok szerint elvégezni. De ha valóban felmondják velük a megállapodást, kit hoznak a helyükre? Hisz így sincsenek elegen… Épp ezért egyelőre nem látható, hogy hova fog vezetni a nagy államosítás, joggal tartanak attól a kéményseprők, hogy értelmetlen ellenőrzésekkel vegzálják majd őket, miközben a munkájukhoz szükséges alapvető feltételek nincsenek megteremtve.
A Kéményseprők Országos Szakszervezete, a KOSZ jelenleg is tárgyalásban áll a kormánnyal. Ha nem sikerül az ágazatot érintő legfőbb kérdésekben megállapodniuk, akkor viszont a vasárnapi boltbezárás feloldása utáni eufóriában ők is a működőképesnek tűnő népszavazás eszközéhez nyúlnak. „Egyetért-e ön azzal, hogy az állam törvényben biztosítsa a lakosságnak a legalább évenkénti kéményellenőrzést, függetlenül a kémény vagy a fűtőberendezés típusától?” – ez lenne az a kérdés, amelyet feltennének a köznek. Kérdés, hány embert tudnának megmozgatni vele. Azt azért be kell látni: a lakosság számára az ellenőrzés teher, és amíg nincs baj a kéménnyel, kevesen foglalkoznak azzal, hogy milyen állapotban is van a sajátjuk – főleg most, hogy már fizetni sem kell a szolgáltatásért, hisz a gondoskodó állam átvállalta ezt a terhet. Pedig, ahogy azt a kéményseprők nagyon is jól tudják: a szén-monoxid nem válogat, és a megelőzés mindig olcsóbb, mint egy elkerülhető tragédia.