A társadalmi érzékenységéről méltán híres Kósa Lajos szerda reggel a TV2 műsorában újabb tanúbizonyságot tett arról, hogy egyáltalán nem vágja, mi is az a szolidaritás, sem pedig azt, hogyan lehetne bérből és fizetésből élők, illetve a magyarországi szegények helyzetén javítani. A műsorban a feltétel nélküli alapjövedelemről kérdezték, amelyről nemrégiben látott napvilágot egy olyan uniós szintű közvélemény-kutatás, mely szerint az EU polgárainak 64 százaléka támogatja az ötletet. A Fidesz frakcióvezetőjének erről egyből a kommunista diktatúra áldozatai jutottak eszébe, és innen csak tovább szánkózott lefele.

Kósa szerint ugyanis a feltétel nélküli alapjövedelem gondolata pont olyan, mint a kommunizmus gondolata, amelyre támaszkodva „kinyírtak olyan 100 millió embert”. Azt tudjuk, hogy az antikommunizmus a Fidesz számára már jó régóta csak egy szöveg, amellyel másokat ütni lehet, ám az már csúsztatásnak is elég erős, hogy a diktatúrák emberáldozatait hozzuk fel egy olyan szociális kezdeményezéssel szemben, amelynek célja, hogy az emberek NE haljanak éhen, vagy NE legyenek kiszolgáltatva a gazdasági struktúrák szeszélyeinek.

A frakcióvezető azonban nem állt meg itt. „Én azt gondolom, hogy az alap emberi természettel ellentétes, hogy ha semmifajta teljesítmény nem szükséges ahhoz, hogy én kapjak valamit” – dörögte bele az éterbe szigorú hangon. Semmi sem lenne könnyebb, mint lecsapni a magas labdát, és megkérdezni, hogy a Fidesz csókosainak akkor bármiféle teljesítmény nélkül miért hullanak a milliárdok. Kósa logikája szerint ugyanis rendben van, ha az átlagembernek kínkeservesen kell kikaparnia azt a valamit, amiből túlélhetnek, miközben mások meggazdagodásához meg elégséges, ha „a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye” szerepet játszik.

De nem is ez a lényeg, nem különösebben meglepő, hogy a Fidesz egyik vezető politikusa így nyilatkozik a szociálpolitikáról, hiszen ez a párt hitvallása, a szegényektől elvenni és belerakni a „nemzeti tőkések” bugyellárisába, leírtuk ezt már milliószor.

A probléma inkább az, hogy mint minden alkalommal, amikor szociális kérdésekről beszél, Kósa Lajos nemcsak cinikusan ferdít, de közben meg alapvetően félre is érti a dolgokat.  A feltétel nélkül alapjövedelem ugyanis nem arról szól, hogy az ember teljesítmény nélkül kap valamit, csak úgy ingyen, hanem arról, hogy minden embernek joga van az élethez, a boldoguláshoz, és mivel a gazdasági-társadalmi-politikai rendszer, amely a társadalmak javait termeli, sok ember számára lehetetlenné teszi a túlélést és a boldogulást, ezért cserébe a társadalomnak kötelessége szolidaritást vállani és törődni ezekkel az emberekkel. Ráadásul, mivel a társadalom javait sem azok termelik csak, akik a profitot zsebre vágják, hanem az az egész közösség termelése, így az egész közösségnek kell ezekből az anyagi és más javakból részesülniük, például a munkabértől független alapjövetelem formájában.

Ma Magyarországon és nagyon sok helyen a világban az, aki boldogulni akar, nem ér el semmit a „teljesítménnyel” vagy a kemény munkával. Aki ma szegénynek születik, az nagy eséllyel szegényen is fog meghalni, hiszen nem lesz erőforrása megszerezni a megfelelő oktatást, a tanuláshoz szükséges elegendő kalóriabevitelt, nem fog rendelkezni a megfelelő kapcsolatokkal és így tovább. Elkövethet bármit, dolgozhat naphosszat, a bére úgyis alacsony marad, a munkavállalói jogok hiányában az érdekeit sem tudja érvényesíteni, az általa megtermelt javakból, értékből minimálisan részesül, a nagy részét a gazdagok fogják megkapni.

Ma egy nő számára, ha gyereket vállal (melyre egyébként a politikum és a társadalom egy része is agresszívan sarkallja), lehetetlenné válik, hogy saját megélhetéséért dolgozzon. Ha követi a kormányzat idősekkel kapcsolatos politikáját, akkor otthon kell maradnia ellátni az idős vagy beteg családtagokat, és elvégeznie a társadalom újratermelésének láthatatlan és meg nem fizetett munkáját. Cserébe a politikai közösségtől még több előírást és elnyomást kap, anyagi, fizikai és pszichés önállóságra annál kevesebb esélyt.

A sor napestig folytatható. Így néz ki egy igazságtalan társadalom, és fájdalmunkra, így néz ki ma Magyarország. Az alapjövedelem egy megközelítés arra, hogyan lehetne ezen az igazságtalan helyzeten javítani. Hogyan lehetne biztosítani, hogy a közös munkával megtermelt javakból legalább valami minimális jusson mindenkinek.

A gazdasági egyenlőtlenségek nem csak úgy lesznek, mert valaki jobban „teljesít” és emiatt gazdagabb lesz, hanem például a társadalom közös erejéből, mindannyiunk adójából fenntartott oktatási és kutatási infrastruktúra által megtermelt közös tudást fordítják cégek és vállalatok a saját profitjuk megtermelésére, enélkül a közös befektetés nélkül nem létezne a profit sem. Ahogyan a közösen fenntartott rendőrség és állami bürokrácia nélkül sem. Vagyis a javakat nem csak azok termelik, akik a profitot zsebre vágják. Ebben az esetben viszont az átlagember számára nemcsak a munkájáért jár bér, de a közös javakra támaszkodva megtermelt profitból is fordítani kell azokra, akiket ez a rendszer hátrahagy, kizsákmányol.

A feltétel nélküli alapjövedelem nem azt jelenti, hogy ezentúl mindenki, munka nélkül fényűzően vagy legalább kényelmesen megélhessen. Erre az alapjövedelem nem elegendő, és nem is vállalkozik. Arra vállalkozik, hogy azt a legkisebb alapot biztosítsa, amelyről elindulva az emberek képesek lehetnek boldogulni. A legalapvetőbb biztonsági keretet próbálja megadni, hogy emberek millióinak ne föltétlenül az éhhalál vagy a legkegyetlenebb szűkölködés árnyékából kelljen bármit is csinálnia.

Az alapjövedelem a most létező, és a jobboldal által sikeresen támadott segélyezési rendszert, szociális védőhálót cserélné fel. Bár valószínűleg Kósa Lajos magaslatáról ez nem látszik, de az a pár tízezer forint, amit minden magyar felnőtt és gyerek megkapna, felére csökkentené a szegények számát Magyarországon, és az bizony óriási jelentőségű dolog. Tenné mindezt úgy, hogy közben a megengedőbb és a konzervatívabb számítások szerint is költségvetésileg kivitelezhető lenne.

Vitázni lehet, és érdemes az alapjövedelem ötletéről. Viszont nem lehet azt mondani, hogy emberek nem érdemlik meg a túlélést, csak azért, mert nem áll mögöttük olyan „hatalmas teljesítmény”, mint Kósa Lajos mögött. És lekommunistázni sem lehet azt, aki a társadalom közös javait igazságosabban akarná elosztani, ahelyett hogy kijátszaná a „nemzeti tőkéseknek”.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!