Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tud-e különbséget tenni Lázár János egy idegen ügynök és egy magyar civil között?

Ez a cikk több mint 7 éves.

Az atv.hu közölt egy furcsa riportot Soros György vélt magyarországi tevékenységéről. És itt kérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert Sorosról, és állítólagos magyarországi kormányellenes tevékenységéről kérdezték. Lázár János pedig nem csak a szokásos formát hozta, hanem két ponton még rá is tromfolt az eddig mondottakra:

Ma nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna. E finanszírozásoknak köszönhetően pedig a hazai civilek a valós erejüknél nagyobb befolyásra tesznek szert a magyar társadalomban.

20130904-lazar-janos-a-miniszterelnokseget-vezeto12.jpg

(Fotó: Hirling Bálint / Origo)

Majd amikor az atv.hu azt kérdezte Lázártól, mivel tudja bizonyítani, hogy „a teljes hazai migránspárti civil szférát Soros György befolyási övezetének tekintsük” (igen, ezt így kérdezte az atv.hu), az alábbit válaszolta:

Természetesen vannak olyan titkosszolgálati jelentések, amelyek alapján ez az állítás direktbe is bizonyítható, de ezek értelemszerűen nem publikusak.

Lázár első válaszában az a nyelvi leleményesség a csodálatos, hogy míg az első mondatban az ellenzékhez köthető civilekről beszél, a második mondatban ez az alany már a teljes magyar civil szférára vonatkozik. Mesteri munka, ahogy Lázár lesorosozza az összes Magyarországon működő civil szervezetet.

Nincs semmi különös a magyar civilek tevékenységében

Persze az állítás hamis. Valójában pont azért látszanak nagyobbnak ezek a civilek, tüntetések, mozgalmak, mert a valódi pártpolitikai ellenzék gyengesége, és a Fidesz által gyengének történő beállítása miatt egyszerűen politikai tér nyílt az ellenzékiség nem pártpolitikai formái előtt. A hirtelen jövő nagy felzúdulások pedig képesek ezt az űrt betölteni. De maga az az állítás is hamis, hogy valós erejük felett lennének reprezentálva ezek a tüntetések, mozgalmak, civil szervezetek. A Tanítanék Mozgalom tüntetéseire több tízezer ember ment ki, de március 15-én körülbelül tízszer annyian, közel egymillióan nézték, az ATV előtt ülve, a tiltakozó tanárok és támogatóiknak tüntetését, mint Orbán Viktor beszédét. És a közvélemény-kutatások szerint az ország közel 70 százaléka ért egyet a követeléseikkel. Szó sincs tehát arról, hogy valódi erejüknél nagyobb befolyásuk lenne, épp ellenkezőleg, valódi támogatottságukhoz képes van kis beleszólásuk a magyar politikába.

Ha más mozgalmakról is beszélünk, akkor is látjuk, Lázár összekeveri a társadalmi támogatottságot a valós eredmény lehetőségével, méghozzá szándékosan. Kevés, a médiában szereplő társadalmi mozgalomról mondhatjuk el, hogy nincs valamilyen fajta társadalmi támogatottsága. Ügytől függően kisebb vagy nagyobb (lásd a Tanítanék 70 százalékát), a probléma az, hogy mivel a kormány mindent elutasító, a kisebbségi véleményt elnyomó politikája miatt ritkán érnek el ezek a mozgalmak eredményt, kisebbnek tűnik a valós súlyuk. De a kettőt ne keverjük össze: valós problémák, valós vélemények, a magyar állampolgárok véleményei vannak ezen kijelentések mögött.

Jelen van Soros, de nem háttérhatalom

A Soros Györgyhöz köthető OSI (Nyílt Társadalom Intézet) persze valóban támogat Magyarországon civil szervezeteket, de ezek a támogatások nem a kormány megdöntésére irányulnak, hanem adott, legtöbbször hosszú távú, az aktuális kormány színezetétől független célokra. Például 2006-ban. amikor a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédei a rendőri túlkapások áldozatait védték, vagy perelték az államot, a Fidesznek nem volt gondja azzal, hogy Soros jogvédő szervezeteket támogat. A Soros által támogatott legtöbb szervezet pedig akkor és most is ugyanazokért a célokért küzd.

Lázár és a kormány itt kavarja össze direkt az idegen érdeket és a kormányellenességet, a civil tevékenységgel, hiszen ezen civilek és a kormány között húzódó ellentét nem valamiféle anti-Fidesz terv része, főleg nem Magyarország elleni terv, hanem a kormány szegényellenes, jogellenes, és munkásellenes politikájának terméke. A civileknek, állampolgároknak ugyanis az a dolguk, hogy tiltakozzanak, ha a kormány szerintük rossz irányba halad. De ez a tiltakozás nem jelenti a kormány megbuktatásának szándékát. Az elmúlt évek kormányellenes nagy mozgalmairól pedig, mivel többségük nyílt elszámolással működött, tudhatjuk, nem részesültek Soros-pénzből. Az pedig egyenesen baromság, hogy minden magyar civil szervezet, amely kritikus a kormánnyal szemben, Soros-pénzből működne. Sőt legtöbbször még a soros által támogatott szervezetek se működnek együtt semmilyen módon.

Lázár titkosszolgálati blöffje

A másik kérdés ennél kicsit bonyolultabb, hiszen Lázár János feltehetően igazat mond, amikor azt mondja, hogy vannak titkosszolgálati információk a Soros György által támogatott szervezetekről, ellenben óriásit hazudik, amikor azt mondja, hogy a teljes magyar civil szféra, minden, a kormánnyal összeütközésbe kerülő szervezet Soroshoz köthetőségéről információja van a titkosszolgálatoknak, mert ilyenről nem lehet.

A szolgálatok tevékenységének legnagyobb része adatgyűjtés, és nem csak az ország szuverenitására, érdekeire veszélyesnek tűnő szervezetekről kell adatot gyűjteniük, hanem minden potenciálisan politikailag aktív tevékenységre, befolyásolásra képes szervezetről. Így azokról a szervezetekről is, amelyek adott esetben Sorostól kapnak pénzt. Tehát feltehetőleg tényleg létezik valamiféle adatgyűjtés ezen a szinten, de ez csupán nyilvánosan elérhető, vagy adatbányászással legálisan feltárható információkra vonatkozik. És egy ilyen vizsgálat egyszerűen nem mutathatja ki azt, amit Lázár állít (főleg azért nem, mert nem állít igazat).

Hiszen ezek a szervezetek nem törekednek sem az alkotmányos rend megsértésére, sem idegen érdekeknek megfelelő emberek hatalmi pozícióba segítésére, nem vesznek részt a pártpolitikában (hiszen nem pártokról van szó). Az igaz, hogy egy-egy adott esetben gyengítik (vagy erősítik) a kormánypárt érdekeit, de a titkosszolgálat az ilyen pártpolitikai szintű ügyekbe nem avatkozhat bele.

Persze lehetséges lenne, hogy a Soroshoz kapcsolódó szervezetekre is külön rá vannak állva a szolgálatok, ha erre utasítást adnak nekik. Ekkor már a konkrét megfigyelés, lehallgatás is lehetséges, de ezt jogszabályi háttérrel és bírói engedéllyel kéne alátámasztani, amennyiben nem a TEK (nála csak miniszteri engedély szükséges) végzi az adatgyűjtést. Hogy ilyen történik, arra sem Lázár mondatai, sem más nem ad bizonyítékot.

Ha már figyel a magyar kormány, miért nem Putyinra?

Lázár szavai tehát valójában nem jelentenek semmit, csak a propaganda eszközei. Ha valóban zajlanának megfigyelések a „Soroshoz köthető”, magyar civil világ ellen, az valószínűleg alkotmányellenes és törvénytelen megfigyelés lenne. Ellenben lehetséges, hogy van valamiféle adathalmaz a nyilvánosan összerakható információkból a Sorostól pénzt kapó szervetekről. De ez biztosan nem tartalmaz olyan állítást, amit Lázár sugall.

Persze Lázár mondhat akármit, hiszen a titkos információkat nem fogják nyilvánosságra hozni, így érdemben nem tudja senki cáfolni Lázár állítását, ahogy érdemben senki nem tudja megerősíteni sem. De a másként gondolkodók ellen folytatott háborúban a Fidesz számára az ilyen blöffök jó muníciót jelentenek a saját szavazóik hergelésében.

A probléma viszont az, hogy ezzel szemben vannak olyan szervezetek, akik ellen, megint csak feltehetőleg adatgyűjtést, sőt megfigyelést is folytatnak a magyar titkosszolgálatok, csak ők nem nyugatról, hanem keletről, Oroszországból kapnak pénzt. De míg a kormánypárt a megszervezett, tudatos putyinista propagandával, az államigazgatás közelébe beépült, Putyinhoz köthető emberekkel nem is hajlandó foglalkozni, addig a sorosozással pont az ilyen típusú külső beavatkozás veszélyéről tereli el a figyelmet a Habonyhoz köthető kommunikációs gépezet. Pedig valójában a magyar társadalmat a Soros-féle beavatkozásnál százszorta jobban befolyásolja a putyini propaganda. A kérdés, hogy ez ellen a valós veszély ellen miért nem szólal fel a kormány?

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.